2024. április 7-én állásfoglalásban tiltakozott a MÚOSZ Elnöksége amiatt, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Médiatudományi Kutatóintézete úgy rendezett konferenciát A Kádár-rendszer nyilvánossága és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége címmel, hogy senkit nem hívott meg a MÚOSZ-ból az előadók közé.
A többnyire az alkalomra született prezentációk részletekbe menően és nem mindig hitelesen ismertették, hogy a MÚOSZ vezetői főleg a rendszerváltás előtt milyen nagy számban álltak közvetlen kapcsolatban a pártállam irányítóival, még korábban az ÁVH-val, illetve voltak közöttük beszervezett ügynökök. A kirajzolódott kép azt sugallta, mintha a mai MÚOSZ – és általában a kormányt ma bíráló médiumok munkatársai – az egykori „kommunisták” szellemi utódai lennének. Az összkép olyan volt, mintha az újságíró-társadalomban nem is lett volna igazi rendszerváltás.
Nem sokkal a rendezvény után, az egyik korabeli résztvevő, dr. Gálik Mihály, aki a rendszerváltás idején a MÚOSZ-ban is jelentős szerepet vállalt, illetve annak idején a Magyar Rádió egyik vezetője is volt, professzori igénnyel vetette bele magát az eredeti történet tudományos feldolgozásába. Mivel az egyik szerzője is volt a Fordulat és reform tanulmány média alfejezetének, a Nyilvánosság reformja programnak, joggal érezhette úgy, hogy tartozik annyival a demokratikus nyilvánosság megteremtése érdekében nem kis kockázatot is vállaló kollégáknak és önmagának is, hogy egy tudományos esszében rendezi egybe a legfontosabb ismereteket.

Riporterek, szerkesztők még jó néhányan élnek azok közül, akik az 1980-as évek végén, a napi munkájuk során, a demokratikus nyilvánosság folyamatos követelésével aktívan vettek részt a rendszerváltás előkészítésében. Gálik Mihály tanulmánya olyan, mintha filmet néznénk. Szinte napra pontosan dokumentálja, milyen nehezen adta meg magát a hatalom, és ezen belül milyen ósdi trükkökkel, de szívósan próbálták megakadályozni a szervezet egykori vezetői a Magyar Újságírók Országos Szövetségének átalakulását, azt, hogy az egypárti médiairányítás kiszolgálójából a demokratikus médiarendszer szolgálójává váljon a MÚOSZ.
Minden tagnak tiszta szívvel ajánlom elolvasásra az írást, amely a Mérték Médiaelemző Műhely honlapján jelent meg, a Mérték Füzetek 39. számaként.
Vicsek Ferenc
Kiemelt kép: Gálik Mihály – Fotó: Szabó Márton / lumens.hu