Szarka Klára

a képzés vezetője, Balogh Rudolf- és Aranytoll-díjas kurátor és fotótörténész

Újságíróként, szerkesztőként és képszerkesztőként évtizedeket töltött el a magyar sajtó vezető orgánumainál. Nagy visszhangot kiváltó kiállítások kurátora volt többek között a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Capa Központban. Elindítója és kurátora volt a Budapest FotóFesztiválnak, tagja a MÚOSZ-nak és a Magyar Fotótörténeti Társaságnak (2011–2018 elnöke), a Hemző Károly Alapítvány titkára. Számos cikket publikált fotográfiáról és tucatnyi könyvet írt és szerkesztett.

Szigeti Tamás

vezető tanár, Balogh Rudolf-díjas fotográfus

1986-tól a Magyar Hírlap szerkesztőségében helyezkedett el fotóriporterként, később a fotórovat vezetője és egyben a lap képszerkesztője lett. 2002-től a Best magazin, majd a 168 óra és a Figyelő képszerkesztőjeként is dolgozott. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia fotográfusa. A nyolcvanas évek elejétől szerepel egyéni és csoportos kiállításokon. A sajtófotó pályázatokon több helyezést, díjat nyert, a kilencvenes évek közepétől részt vesz a pályázat zsűrijének munkájában is, illetve hosszú évekig ő volt a kiállítások kurátora. Alapító tagja volt a Magyar Fotóriporterek Társaságának, 2005-től 2008-ig a társaság elnöki tisztségét is betöltötte, volt a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztályának titkára, jelenleg a választmány tagja.

Referencia

Fábián Évi

fotóriporter

Diplomáit az ELTE germanisztika szakán és az IBS művészetmenedzsment szakán szerezte. Több mint két évtizede fényképez, munkáit 2000 óta láthatja a közönség kiállításokon, belföldön és külföldön egyaránt. Művészeti tevékenysége mellett fotóriporterként is dolgozik; fényképei megjelentek többek között a Pester Lloydban, a Nők Lapjában, a Marie Claire-ben, az Art Rewiew-ban is. 2003 és 2006 között az origo.hu fotórovatának vezetője volt. Dolgozott és élt Berlinben. Nők Magyarországon címmel már a harmadik önálló portré albumán dolgozik.

Referencia

Bielik István

Hemző Károly- és Hégető Honorka– díjas fotográfus

Budapesten élő szabadúszó fotográfus, több magyar újsággal és online magazinnal dolgozik együtt. Feladatának tartja, hogy a vizuális történetmesélés eszközeivel mutassa be az elesettek és a kisebbségi sorsúak, a maguk hangját hallatni nem bírók helyzetét és rámutasson a világ igazságtalanságaira. Munkáját rangos elismerésekkel jutalmazták: 2014-ben ő nyerte a 32. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját a szír polgárháborúban készített fotósorozatért. 2015-ben tudósított a kelet-ukrajnai konfliktusról, valamint az Európán átívelő menekültválságról, ebben az évben beválogatták a WPP Joop Swart mesterkurzusára. 2017-ben a Robert Capa Központ ösztöndíjasaként részt vett a Magnum Photos workshopján. 2018-ban Hemző Károly-díjjal jutalmazták, valamint beválasztották a Nikon-Noor Akadémia Mesterkurzusára.A fiatal fotósoknak szóló Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat 2015-ben, 2018-ban és 2019-ben Az utolsó mesélők című projektjével nyerte el. A Capa Központ a 2020-as év FUTURES – Európai Fotográfiai Platform tehetségei közé választotta.

Sebestyán László

fotográfus

Fotográfus, képszerkesztő. Dolgozik napilapoknál, heti és havi magazinoknál. A sajtó kizárólagossága mindig túl szűk keretet jelentett neki. Arra törekszik, hogy a saját stílusában fejezze ki magát. Egyaránt hat rá a klasszikus és a modern fotográfia. Több könyvben és albumban is jelentek meg munkái, 2011-ben Fénytörődés, majd 2016-ban Áthallások, 2018-ban Titkos udvarok és Csak képek címmel saját albuma jelent meg. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, rendszeresen vesz részt csoportos és egyéni kiállításokon.

Bánkuti András

Balogh Rudolf-, Pulitzer- és Táncsics Mihály-díjas fotóriporter

Az Új Tükör című kulturális hetilaphoz került gyakornoknak Révész Tamás, Szalay Zoltán és Keleti Éva „segítő szárnyai” alá. 1978 és 1985 között a Magyar Szemle című havilap munkatársa lett Hemző Károly beosztottjaként. Közben a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja volt. A Magyar Hírlapnál töltött hét évnyi rovatvezető-helyettesi beosztás után a Köztársaság és a Reform című lapoknál dolgozott, 1995 és 2011 között pedig a HVG rovatvezetője lett. Majd a Figyelő című hetilap munkatársa és a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője. Bánkuti aktív szakmai közéleti szerepet játszik: Kolta Magdolnával és Kincses Károllyal együtt megalapították a Mai Manó Házat, aminek egy ideig igazgatója is volt. A MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztályának elnöke, hazai és nemzetközi kiállítások kurátora, szervezője. Szerkesztésében jelent meg a Fotóriporter című periodika. S máig ő szerkeszti a Magyar Sajtófotó kiállításokat kísérő Az Év Fotói könyveket. Ő volt a kurátora legutóbb a Válogatás negyven év legjobb sajtófotóiból című és a 40. Magyar Sajtófotó Kiállításnak.

Fazekas István

Balogh Rudolf-díjas fotográfus

Érettségi után a Práter utcai fényképész szakiskolában tanult (1992-1994), majd elvégezte a MÚOSZ Bálint György újságíró iskola fotóriporteri szakát (1994-1995) és a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakát (2001-2006). Munkahelyei: Esti Hírlap (1993-1997) Blikk (1997-2001) HVG (2001-).

Számos hazai és nemzetközi szakmai díj birtokosa, több önálló fotóalbuma jelent meg.

Mónus Márton

Hemző Károly-díjas fotográfus

A HVGnél gyakornokoskodott jó ideig, elvégezte az iskolánkat, majd az MTI külső munkatársa lett. A Sajtófotó pályázaton több éve sikerrel szerepel. Az utóbbi években a Reutersnek és külföldi médiumoknak is dolgozik. Legutóbb a Capa Központban nyílt önálló kiállítása 90 címmel.

Virágvölgyi István

Kurátor

Szabadkézi rajzot, kiadványszerkesztést és fotózást tanult, majd informatikus könyvtárosként diplomázott az ELTE-n. Az origo.hu hírportál képszerkesztőjeként, később pedig fotórovat-vezetőjeként dolgozott 2007-től 2011-ig, majd az MTI nemzeti hírügynökség fotószerkesztőségét vezette 2014-ig. Ezt követően a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai igazgatója volt 2015 végéig. Mindeközben az ELTE-n, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tanított képszerkesztést, fotográfiát. A 2014-ben alapított Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj titkára. Magyar és nemzetközi kiállítások kurátora.

Tanáraink

 

Bácsi Róbert László, Junior Príma-díjas fotográfus

Főképp a dokumentarista fotográfia érdekli, illetve a portré- és a társadalomábrázolás áll legközelebb hozzá. Szívesen fényképezi különböző országok kultúráját, az ott élő emberek életét, ezért igyekszik sokat utazni, hogy újabb és újabb riportokat tudjon készíteni. Több éve elkezdett egy nagyobb fotósorozatot Hegyi-Karabah tartományról és Trasznyisztriáról. Célja, hogy még több autonóm területre eljusson és fényképezni tudja az ottani életet és a nehézségeket, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük. 2010-ben két kollégájával, Móricz-Sabján Simonnal létrehozták a Pictorial Collective csoportot. Legutóbb a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban nyílt önálló kiállítása A szabadság gesztusai címmel.

Hamarits Zsolt, Balogh Rudolf-díjas fotóművész

Villamosmérnöki diplomát és fotográfiai képesítést egyaránt szerzett. Már egyetemistaként önálló kiállítással jelentkezett. Majd Szerencsés János munkatársa lett és hamarosan fölvették a Magyar Fotóművészek Szövetségébe. De elvégezte a mi iskolánkat is, ahol tanárai közül Hefelle József volt rá a legnagyobb hatással. Rövid idő múlva tanítani kezdett a Práter utcai iskolában, majd más szakmai oktató helyeken is, illetve vezette a MOME műtermét. 2000-ben nyitotta meg a Hamarits Fotóstúdiót. A művészi munkák és tanítás mellett egyre több alkalmazott fotográfiai megbízást is vállal. Számos szakmai díj, ösztöndíj birtokosa több egyéni kiállítása volt.

Barakonyi Szabolcs fotográfus

A Szellemkép Szabadiskolában végzett, 2003-tól az index.hu fotósa, majd rovatvezetője 2020-ig.  Többször elnyerte a Pécsi József ösztöndíjat, illetve a Lucien és Rodolf Hervé, valamint az André Kertész ösztöndíjat is. Díjazták az arles-i fotófesztiválon. Több hazai és nemzetközi kiállítása volt, műveit hazai és külföldi gyűjteményekben is megtalálhatjuk. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója és a telex.hu külső munkatársa. Legutóbbi giga projektje a Fortepan album szerkesztése volt.

Interjú Barakonyi Szabolccsal a Magyar Online és Digitális Médiatörténet honlapon.

Fotók készítői és modelljei: Tanfolyamunk elmúlt hét évének hallgatói és oktat