100 éves a DADAizmus kiállítás Szentendrén

A dadaizmus centenáriumát ünnepeltük 2016. augusztus 21-én Szentendrén a Vajda Lajos Stúdió Pinceműhelyében (Szentendre, Péter Pál u. 6.).
A nagyszabású csoportos kiállításra a szervezők, feLugossy László, ef Zámbó István és Margit Szabolcs a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének közreműködésével hívták meg a művészeket, a vernisszázson részt vett Aknay János Kossuth-díjas festő és szobrász, a MAOE elnöke is. Több mint kétszáz alkotó vett részt a tárlaton. A kiállítás rendezésénél a szervezők koncepciója az egységes egész, a dadára jól jellemző kompozíció és látvány létrehozása volt, mindezt természetesen a beérkezett rendkívül változatos és sokszínű anyagból.
A jól átgondolt telt házas megnyitó, a múltat, a dadaizmus kezdeteit idéző előadás, eljátszás, performansz, rapformance hangulata is kitűnően illeszkedett az egységes egész elképzeléshez. A kiállítást Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg, aki a dadaizmus kapcsán a látás szabadságának fontosságáról, az egyén belső világának bezártságáról és a tágas, kozmikus méretű külvilág kontrasztjáról is beszélt.

Torokszorító telitalálat volt a hosszú kúpos süvegben, ezüstszínű csákóban és jelmezben a kiállítótérbe váratlanul és nagyon hangosan berobbanó Hugo Ballt – a német avantgárd írót, költőt, a dadaizmus egyik létrehozóját – idéző performansz, amelyet Szolnoki József adott elő remekül!  A hatásos és hangos beszéd kapcsán nyilvánvaló volt az analógia: így tört be az új és extravagáns irányzat a korabeli nyugodt és kiegyensúlyozott művészeti életbe. Az előadás része volt a 150 évvel ezelőtt született Erik Satie francia zeneszerző és zongorista írásának felolvasása, ezt a szöveget teljes terjedelmében idézzük.
A háború elől a semleges Svájcba menekülő művészek, Hugo Ball, Richard Hülsenbeck, Tristan Tzara és a társaik által vezetett dadaista képzőművészeti és irodalmi stílusirányzat a zürichi Cabaret Voltaire-ben alakult meg. Az alapítók harcos és nagy csinnadrattával 1916. július 14-én előadott kiáltványában a rideg valóság és a konkrét tények torzítása mellett a szatirikus és ál-filozofikus részek keverednek. A provokatív, nonkonform, nihilistának és gyerekesnek is nevezhető antiművészeti csoportosulás és filozófiai mozgalom élesen szembe fordult a korábbi elfogadott polgári ízléssel, szembe fordult a követendő, elavultnak, fülledtnek érzett erkölcsi normákkal és a megszokott és elfogadott esztétikai rendszerrel is. A korábbi szabályokat és elvárásokat félresöprő művészek az új struktúrák létrehozása mellett a kifejezőeszközök terén is változást hoztak: a groteszk, a karikatúra és a szatirikus műfajok mellett megjelentek a kollázsok, megjelent a különféle, egymástól eltérő tárgyak összeboronálásából létrejött új-realizmus, és megszületett a fogyasztói társadalom tárgykultuszát górcső alá vevő és kigúnyoló – hosszú életű, az 1960-as évekig tartó – assemblage műfaj is.

Az ok és okozat, az időbeli egymásutániság alaptétele, a kauzalitás elve alapján adódik a kérdés: vajon miért éppen 1916 nyarán jött létre ez a harsány avantgarde művészeti irányzat, amelynek a neve nem jelent semmit, a dadaizmus lehetett volna duduizmus vagy dádáizmus is, a francia szó lovacskát is jelent, de ezt az alapítók nem említették. Az ok és okozat kérdésre adott válasz teljesen megalapozott és logikus: két éve tartott már az I. világháború, a kezdeti lelkesedés – volt ilyen is, például a francia komponista, a lenyűgözően eredeti Boléro szerzője Maurice Ravel is önkéntesnek jelentkezett! – és háborús harci kedv után az emberek belefáradtak az emberéletek millióit követelő értelmetlennek tűnő véres állóháborúba. Elég volt már a szuronyos puskákból, a géppuskafészkekből! Elég volt a kézigránátokból, aknavetőkből, a harci alkalmazásra először bevetett erőszakos, mindent letaposó harckocsikból, elég volt már a pusztító harci gázokból! Legyen már vége a véget nem érő öldöklésnek, a fiatal katonák rokkanttá tételének, legyen már végre béke (!) – erre vágytak elődeink pontosan száz évvel ezelőtt. A háború borzalmai kapcsán itt  eszünkbe jut az egyik legsikeresebb I. világháborús regény Erich Maria Remarque 1929-ben megjelent Nyugaton a helyzet változatlan című regénye, amelyből filmek is készültek (1930, 1979).
A dühödt és elkeseredett tiltakozás,  a zord életérzés volt a fő oka az irodalomban és a képzőművészetben is egyaránt jelentkező, a húszas évek közepéig tartó, felszabadító hatással bíró avantgárd dadaista művészeti irányzat megszületésének. Az anarchiát is hírdető dadánál – a dadaisták szerint 1916-ban az anarchia is jobb lett volna a jól átgondolt, központilag irányított tervszerű és kegyetlen gyilkolásnál! – elmosódtak a műfaji határok, új kifejezési formák, műfajok jöttek létre, a szabad versek mellett keveredik például a költészet a zenével és a színjátszással. Az új irányzat elterjedéséhez a társadalom részéről tehát meg volt a befogadókészség, a politikai háttér is kedvezett a dadának, ezért sorra alakultak a dada központok Európában (Berlin, Köln, Hannover, Párizs, New York, Hollandia, Olaszország stb.)  és a világ más részein is. A dadaizmus Magyarországon Moholy-Nagy László munkássága mellett elsősorban az irodalomban jelent meg, néhány név: Barta Sándor, Kassák Lajos, Tamkó Sirató Károly és Déry Tibor.

A dada, a már továbblépni akaró művészeknek Apollinairnek, André Bretonnak és társainak adta át a stafétabotot, következett a „surréalisme”  a „realizmus felettiség” irányzat, a fantázia világa, a szűrrealizmus. A dada a földön járt, de ez a 1924-ben létrejött új irányzat már teljesen elszakadt a valóságtól.
Egy idézet a dadaizmus egyik alapítójától, a román származású művésztől Tristan Tzarától:
„1916-17 időszakában úgy látszott, hogy a háború soha nem fog véget érni… Határozottan a háború ellen voltunk, anélkül azonban, hogy az utópisztikus pacifizmus hajlékony redőibe bújtunk volna. Tudtuk, hogy a háborút csak úgy lehet elpusztítani, ha kitépjük gyökereit is. Türelmetlenül élni szerettünk volna, s megcsömörlöttünk a modern civilizáció minden formájától, alapjaitól, észjárásától, nyelvétől, s lázadásunk olyan jelleget öltött, melyben a groteszk és az abszurd jóval túlhaladta a művészi értékeket.”
A ellenkultúrának is nevezhető dada másik alapítója Jean (Hans) Arp német-francia szobrász, festő, költő és absztrakt művész így írt az új művészeti irányzatról:
„Ezennel kijelentem, hogy a Dada szót Tristan Tzara találta fel 1916. február 8-án délután hat órakor (…) s mindnyájunkat elöntött az indokolt lelkesedés. Mindez a Café de la Terasse-ban történt, Zürichben, s egy brióst emeltem bal orrlyukamhoz. Meggyőződésem, hogy ez a szó egyáltalán nem fontos, és hogy kizárólag a hülyék, meg a spanyol professzorok érdeklődnek a dátumok után. Ami bennünket érdekel: a Dada szellem, és mi mind dadák voltunk már, mielőtt a Dada megszületett.”.

Mit üzen a száz éves dadaizmus az új évezred emberének?
Jelenleg 2016-ot írunk, új évszázadban, új évezredben élünk, már régen befejeződött az első világháború, a második világégésen is túl vagyunk már több, mint 71 éve. Az internet, a mobiltelefonok, a vezető nélkül üzemelő metrószerelvények korában vajon miért kell 2016-ban a huszadik század elejének egyik avantgárd irányzatával a száz éves dadaizmussal ennyit foglalkozni? Miért kell megünnepelni Hugo Ballék kiáltványának centenáriumát? Mit üzen az ellentmondásokkal teli harcos DADA nekünk most, a jelenkorban élőknek? A káoszt? A hadüzenetet a művészettel és az elfogadott társadalmi normákkal szemben? Mindent szabad? Éljen a nihilizmus, a szabadosság és az infantilizmus? A művészetben nincsenek már korlátok és határok, mindenkinek mindent szabad? Végre korlátlan lehetőséget és lovacskát kapnak maguk alá a rajzi alapok és szakmai felkészültség nélkül alkotó amatőrök és dilettánsok is? Ezt is üzeni a dada?
Tudjuk azt is, hogy a dadaisták nőellenesek voltak! (?) Ne szeressük az asszonyainkat és a lányainkat? Ne szeressük a hölgyeket? Ezt is üzeni a dada? Igen ezt is üzeni (?) az ellentmondásokkal teli irányzat, ennek ellenére sok női művész csatlakozott a dada mozgalomhoz, héhány név: Susanne Duchamp-Crotti, aki Marcel Duchamp festő, szobrász és író húga volt (!), Hannah Höch, Sophie Taeuber, a geometriai absztrakció jelentős alkotója, aki Jean Arp felesége volt (!), Florine Stettheimer amerikai festőművész és költőnő, Clara Tice amerikai illusztrátor, vagy például a 105 évet megélt „Mama of Dada” néven is ismert Beatrice Wood, aki egész életében a dadához kötődött, vagy Hugo Ball felesége (!) Emmy Hennings a Cabaret Voltaire társalapítója, előadóművész, költőnő.

Mit üzen a száz éves dadaizmus az új évezred emberének? A dada azt is üzeni, hogy életünkben nagyon fontosak az új és friss ötletek, a bizarr ötleteinktől se ijedjünk meg! A cselekvéseinket, a mindennapjainkat az ötleteink és elképzeléseink alakítják és határozzák meg, gondoljunk Ciceróra, Euripidészre, gondoljunk a latin szállóigére („varietas delectat”), arra, hogy a változatosság gyönyörködtet! A váratlan és abszurd ötletekben is igen gazdag dada kapcsán itt meg kell említenünk a vállalati marketing stratégiában sok helyen sikeresen alkalmazott brainstorming csoport kreativitási technikát, melynek lényege az ötletelés fontossága, minél több új ötlet begyűjtése egy probléma megoldásához. A legjobb alternatívák megtalálásához kritika nélkül kell fogadni a váratlan, szokatlan, vad és írreális ötleteket is. Az ötletek feljegyzése után keverni is lehet az alkalmasnak tűnő elképzeléseket.
A dada hangos és provokatív megnyilatkozásai tele vannak paradoxonnal, ellentmondásokkal, a józan észnek ellentmondó következtetésekkel, ez a provokatív attitűd azonban nagyon is átgondolt és tudatos Hugo Ballnál  és a többi alapítónál, erre jó példa a tökéletesen felkészült, akadémikus képzéssel rendelkező Hans Arpnak a dada egyik fő ideológusának és frontemberének neve. Hans Arp Hugo Ball alapító meghívására érkezett a mozgalomba. A híres párizsi Julian Akadémián is tanult német festő, író szobrász Arp tulajdonképpen a megszokottal, az önállótlan, sablonos, eredetiség nélküli, a szokványhoz tapadó és ragaszkodó irányultság ellen szállt szembe. „A rendezetlen értelmetlenséget kell tükröznie a művészetnek” alapelvet hirdető  Arp rendkívül tudatosan és racionálisan gondolkodó művész volt. A természetes véletlenek és a tudatalatti gondolkodásunk fontosságát is felismerő művész a dada indulásakor,1916-ban fedezte fel a „véletlen törvényét”. Arp  Franciaországban az első világháború után a francia törvényeknek megfelelve Jean Arpnak nevezte magát.

Mit üzen a száz éves dadaizmus az új évezred emberének? Azt is üzeni, hogy egy művészeti irányzatot nem szabad kiszakítani a születésekor létező társadalmi és politikai közegéből! Ez egy nagyon fontos üzenet! Egy analógia: a szocreálnál, a politikai ideológiára épített „hivatalos” irányzatnál is látnunk kell a társadalmi hátteret, a sztálini diktatúrát vagy Rákosi Mátyás és a kommunista párt művészettel kapcsolatos erőszakos követeléseit és elvárásait.
A rövid életű, a tizedik születésnapját elérni már nem tudó, a szabályok teljes elvetését és a féktelen szabadságot hírdető, a káoszt természetesnek tartó és önmagát is állandóan megtagadó szkeptikus dada az I. világháború befejezése után (és később is!) mind a társadalom, mind a művészeti élet részéről kemény ellenállással és kritikával találta szembe magát,. Audiatur et altera pars! Hallgattassék meg a másik fél is! Egy versben megfogalmazott ellenvélemény, Faludy Györgytől, idézet a CLXV. szonettből („egynémely amerikai költőnek”), Faludy Györgytől származó Scopenhauer idézettel.
Az írás egyetlen szabályt ismer. Hogy legyen mit mondanod.
(Schopenhauer)

„Először a szépséget dobtátok ki a versből, utána a zenét.
Whitmantól a barbár szószátyárságot örököltétek, nem az erejét.
Folyton hamis asszociációkat köptök, mikben nincs se lélek, se test, –
lisztet fingó bohócok, nyolcvan éve nem mondtatok még semmi lényegest.
Amit írtok, azt nem tudjuk dúdolni, szavalni, magunknak felmondani,
az élet útján senkit sem kísértek, mint Verlaine, Heine, Catullus, Ady.
Papjaitok érzelmek s látomások híján teóriákat gyártanak,
és összes műveitek elsüllyednek egy trágyadombnyi elmélet alatt.
Nem látjátok, hogy mindenki, ujjával fülében, menekül előletek?
Kísérletezők, hol van az eredmény, mit izzadtan kikísérleteztetek?
Ellenköltők, kultúránk temetésén búcsúztatót ropogó alfelek,
kollázs-csirizelők, mit mond a kollázs? Dadaisták, mit dadadogtatok?
Ollvasatlan s olvashatatlan népség, ti hoztátok ránk, hogy a vers halott,
szürrealisták, hol a szürreális? és absztraktok, mit absztraháltatok?”
(Toronto, 1985)

Említettem, hogy a dada irányzat a húszas évek közepéig tartott, de itt fontos megemlíteni, hogy ez az antiművészetnek is titulált, a karikatúraművészet műfajához is nagyon közel álló irányzat  kötetlen, előítéletmentes és friss gondolkozásmódja, mind az irodalomban, mind a művészetben (montázs, tipográfia, fotó, film stb.) rengeteg értéket és követendő mintát hagyott maga után és ez az irányzat mind a mai napig érezteti hatását. A dadaizmus rendkívüli és felmérhetetlen hatást gyakorolt a későbbi neoavantgardista irányzatokra, például a minimalisztikus beállítódás a reduktivista mozgalomra, a minimal artra, ez az irányzat sokat foglalkozik a jelentéktelennek tűnő szürke hétköznapok történéseivel. Az utóhatásokkal kapcsolatban meg kell említeni az 1960-as évek közepén megjelenő, a fogalmi, gondolati művészeti törekvést előtérbe helyező konceptuális (conceptual art) irányzatot is.

Erik Satie: Egy zenész napirendje
A művésznek pontosan be kell osztania életét. Íme a részletes órarend. Ahogyan napjaimat töltöm:
– Felkelés: 7.18. Az inspiráció ideje: 10.23-tól 11.47-ig.
– Ebéd: 12.11, az ebéd vége: 12.14.
– Jótékony sétalovaglás parkom mélyére: 13.19-től 14.53-ig.
– Új inspiráció: 15.12-től 16.07-ig.
– Vegyes elfoglaltságok (vívás, az elmélkedés ideje, a mozdulatlanság ideje, úszás stb.) 16.21-től 18.47-ig.
– Az estebédet 19.16-kor szolgálják fel, és 19.20-kor ér véget.
– Következik a szimfonikus partitúrák hangos olvasása: 20.09-től 21.59-ig.
– Pontosan 22.37-kor fekszem le. Hetente egyszer, az ágyból kiugorva ébredek, 3.19-kor (keddenként).
– Kizárólag fehér színű táplálékot veszek magamhoz: tojást, cukrot, csontlisztet, halott állatok zsírját, borjúhúst, sót, kókuszdiót, tiszta vízben főtt csirkét, gombát, rizst, fehérrépát; kámforral elkészített véres hurkát, tésztaféléket, fehér sajtot, gyapotmagot és bizonyos halakat (bőr nélkül).
Boromat magam főzöm, azonban hidegen iszom fukszia levével keverve. Kiadósan eszem, de evés közben soha nem beszélek, mivel félek a félrenyeléstől.
Gondosan lélegzem (még ha csupán rövideket is). Csak egészen ritkán táncolok. Járás közben tartom a bordáimat, és szilárd tekintettel magam mögé nézek.
Külsőm nagyon komoly. És ha nevetek, soha nem szándékosan. Mindahányszor választékosan kérek érte elnézést.
Csak egy szemmel alszom, de álmom mély. Ágyam kerek, egy mélyedéssel a fej részére. Szolgám minden egész órakor megméri a hőmérsékletemet.
Hosszú ideje vagyok divatlapok előfizetője. Fehér sapkát, fehér nadrágot és fehér mellényt viselek.
Orvosom folytonosan a dohányzásra buzdít. Hozzáfűzi (szokásos) jó tanácsát:
Dohányozzon, barátom: különben valaki más dohányzik maga helyett.
A szentendrei Vajda Lajos Stúdió Pinceműhelyében megrendezett kiállítás 2016. szeptember 11-ig tekinthető meg (Szentendre, Péter Pál u. 6.).

Szöveg és fotó: Fábry János