NPR
Az amerikai közszolgálati rádió kommentárja azt emeli ki, hogy a szélsőjobbos izraeli kormány széles jogkört akar magának, mert az a terve, hogy keresztülgázol a Legfelsőbb Bíróságon. Az elképzelés ellenzői azt mondják, hogy Netanjahu ugyanúgy szeretné megnyirbálni a demokráciát, ahogy az Magyarországon és Lengyelországban történt.
A hatalomra került szélsőséges politikusok mindkét országban először is azzal szilárdították meg uralmukat, hogy meggyengítették az igazságszolgáltatást. Megváltoztatták az Alkotmánybíróság összetételét, korlátozták annak hatáskörét, majd következett a független sajtó felszámolása, illetve visszaszorítása – mutat rá Hadas Aron, a New York Egyetem izraeli professzora, aki a magyar, a lengyel és az izraeli populizmust tanulmányozza. Most arra kíváncsi, miként alakul ez a két tényező saját hazájában.
Mindenesetre a Freedom House Magyarországot már hibrid rendszernek minősítette, ami azt jelenti, hogy a demokrácia és a tekintélyuralom közti mezsgyén halad. A Netanjahu-kabinet ellenzéke szerint az új vezetés pont ezen az úton jár. Az izraeli jegybank két korábbi elnöke pedig arra figyelmeztet, hogy nagyot zuhanhat az ország hitelminősítése, ahogy az Lengyelországgal és Magyarországgal is történt, miután csorbult a bíróságok önállósága.
A miniszterelnök szerint ez velük nem eshet meg, mert a gazdaság erős. Viszont már jelezte, hogy szűkíteni kívánja a közmédia szerkesztői függetlenségét. Továbbá az erős hazai tiltakozás, illetve az amerikai aggályok ellenére jogot akar adni a kabinetnek, hogy az felülbírálhassa az alkotmányosság őrének számító Legfelsőbb Bíróság döntéseit.
Az ország elnöke ahhoz hasonlított a helyzetet, mint amikor robbanni készül egy lőporos hordó, de ő a színfalak mögötti tárgyalásokkal igyekszik elkerülni a súlyos belpolitikai válságot. Ettől azonban még a kormányfő azon van, hogy beleszólhasson a bírák kinevezésébe is, mert ez esetben, ha el is ítélik az ellene zajló három korrupciós perben, utána olyanok elé kerülne a fellebbezése, akik már neki köszönhetik tisztségüket.
De ezen túlmenően feltehetőleg súlyosan sérülnének a szabadságjogok és újabb, törvénytelen települések létesülnének a megszállt területeken.
https://www.npr.org/2023/02/04/1151390615/israel-supreme-court-far-right
The Times
Lengyelország egykor kitaszítottnak számított, most viszont erőteljes lépéseket tesz, hogy kulcsfontosságú játékos legyen Európában. A katonai izmait feszegeti, miután úgy érzi, hogy igaza volt, amikor a Putyin jelentette veszélyre figyelmeztetett. Máris fontos tényező lett a kontinens szívében, megnőtt mind az erkölcsi, mind a hadi jelentősége, arról nem beszélve, hogy nemsokára a földrész legnagyobb szárazföldi hadseregét mondhatja magáénak, miközben több mint 1,5 millió ukrán menekültet fogadott be.
A PiS 8 éve azt állította, hogy az ország túl sok szuverén jogot engedett át Brüsszelnek, illetve hogy nyugati, illetve nemzetközi szereplők az egyszerű lengyelek rovására lefölözték az ország gazdaságát. Azóta a kormány új pályát igyekezett kijelölni, hajlott arra, hogy összecsapjon az EU-val, amely illiberális és destabilizáló erőnek tekinti a Jog és Igazságosságot.
A hatalom megtiltotta az abortuszt, politikai ellenőrzés alá helyezte a közmédiát, valamint a oktatást és súlyosan korlátozta az igazságszolgáltatás függetlenségét. Emiatt a Bizottság megtagadta, hogy folyósítsa Varsónak a koronaalap 35,4 milliárd euróját.
A kormánypárt és sok híve úgy látja, hogy a tusakodás tétje az ország önrendelkezési joga. Viszont a háború jócskán megnövelte a lengyelek ázsióját, ismét egyenjogú tagjai lettek a nyugati közösségnek. Most már nem pl. a Visegrádi Csoportra építenek, Moszkva miatt új szövetségeket kötnek.
Csakhogy közben odahaza Kaczynskiéknak meg kell küzdeniük a hatalom megtartásáért, mert jönnek a választások. Ám az embereknek elegük van a nagy pártokból. A Lengyel Tudományos Akadémia egyik tagja úgy véli: akárki is győz, meg kell birkóznia azzal, hogy nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, illetve hogy a közvélemény erősen megosztott. Ezeket a gondokat mindenképpen orvosolni kell. A háború ügyében viszont teljes az egyetértés a hatalom és az ellenzék között.
Der Standard
Véget ért az illúziók ideje, pontosan meg kell érteni, hogy mit akar az orosz elnök, aki éppen emlékünnepséget rendezett Sztálingrád tiszteletére és Németországot fenyegeti arra az esetre, ha az tényleg küld Leopárdokat Ukrajnának. Mindez persze tele van hamis jelképpel, hiszen az egykori csata megfordította a háború sorsát, miután Hitler népgyilkos módon rátámadt a Szovjetunióra. Ám a mai Oroszországot senki sem rohanta le.
Putyinnak arra kell az emlék, hogy igazolja saját agresszióját. Európában még mindig sokan „megértik” a politikust, főleg a szélsőjobbon, amely szívesen átvenné az orosz vezető fojtóan tekintélyuralmi rendszerét. Ám látni kell, hogy valójában mi vezérli az államfőt. Nála nem az az egyedüli indok, hogy visszatérítse a „birodalomba” a Nyugat felé orientálódó Kijevet, hanem alapvető összecsapást akar a demokráciákkal, amelyek a szemében gyengék, hanyatlóak, tele vannak egymás közti ellentétekkel és megértek arra, hogy egy erős, a „tartós értékeken” alapuló Oroszország váltsa fel őket.
A végcél az volt eredetileg, hogy orosz befolyási övezet jöjjön létre, Lisszabontól Vlagyivosztokig. Ám a főnök katasztrofálisan elszámította magát. Elszigeteltségében túlbecsülte saját hadseregének erejét, ugyanakkor nem mérte fel helyesen az ukránok – és a Nyugat – ellenállását. Mégis folytatni kívánja, mert azt hiszi, hogy a támogatók magára hagyják Ukrajnát.
Ijesztő és lehangoló, hogy végtelen sokáig mehet tovább a háború. De abban egyetértés van a szakértők között, hogy Moszkva nem győzhet. Tervei ismeretében azonban afelől sem lehet kétség, hogy fel kell tartóztatni. Már ha fontos az európai életmodell.
https://www.derstandard.at/story/2000143209365/putin-wirklich-verstehen
New York Times
Az elemzés arra figyelmeztet, hogy nem lenne jó, ha elhúzódna a háború, mert hatalmas költségekkel járna. A szerző, Ross Douthat, aki a lap szemleírója azonban rámutat, hogy legkésőbb tavasszal új orosz offenzíva várható, amire az ukránok minden bizonnyal ellentámadással válaszolnak. Mindkét fél azt gondolja ugyanis, hogy addig nem lehetséges a béke, amíg a másik oldal nem érti meg, hogy nem nyerhet.
Az ukrán elnök tanácsadója levezette, hogy a zászló nekik áll, ám az időpont a nyugati támogatástól függ. Az újság azonban hozzáteszi, hogy Amerikának közben igencsak ügyelnie kell a kétségbeesett orosz nukleáris hazardírozásra, a moszkvai belső hatalmi harcok esetleges következményeire, de arra is, hogy egy még nacionalistább rezsim kerülhet hatalomra.
Viszont ha megint patthelyzetet eredményez a két hadművelet, márpedig a szakértők hosszú harcokat jósolnak, akkor Bidennek határoznia kell, vajon az USÁ-nak érdeke-e az elhúzódó viszály, amely még 2025 után is eltarthat. Ez esetben ugyanis fokozódik az orosz-amerikai összecsapás veszélye, valamint Oroszország még jó sokáig a nukleáris szakadék szélén táncol. Folyamatosan nyomni kell a pénzt és a fegyvert Kijevnek, így kimerülhetnek az Egyesült Államok hadfelszerelés készletei – pont akkor, amikor éleződik a versengés Kínával.
Rengetegen meghalnak, oroszok és ukránok egyaránt, ugyanakkor Ukrajna a csaták elülte után még rosszabb gazdasági és demográfiai helyzetben kezdheti meg az újjáépítést. A válságot megérzi a világgazdaság is, a magas energia- és élelmiszerárak emberéleteket követelnek Európában, továbbá a világ szegényebb országaiban.
A viszály enyhítésére az oroszoknak tényleges engedményeket kell tenniük, de e pillanatban erre semmiféle készséget nem mutatnak. Washingtonnak afelé kell terelnie a szemben álló feleket, hogy tárgyaljanak, de ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. Hiszen az ukránok erkölcsi fölényben vannak, és ha az egyezmény nem orosz megadással végződik, akkor az mindenképpen azt jelenti, hogy a gonosz agresszor bizonyos fokig elérte célját.
Opinion | The Costs of a Long War in Ukraine
