címlapkép: NZZ/ Kevin Frayer / Getty Images
Süddeutsche Zeitung
Jaj, Európának, ha az új olasz miniszterelnök módszere kerekedik felül a menedékpolitikában, miközben a migráció még nagyobb veszélyekkel fenyeget, mint 7 évvel ezelőtt. Ezt írja a legnépszerűbb német lap Giorgia Meloni brüsszeli pofavizitje után, azt taglalva, hogy mennyire lehet a posztfasiszta politikus példakép a többiek számára.
Az EU központjában az olasz vezető mindenesetre igyekezett megbízható európainak mutatkozni, ám odahaza saját jobbos bázisának játszik, és megtagadja a befogadást a menedékkérőktől. Cinikusan azt lehetne mondani, hogy ő az olaszok bosszúja, amiért kudarcot vallott a kontinens migrációs politikája. És fennáll a veszély, hogy mind többet követendőnek ítélik az irányvonalát, holott ki akar tiltani minden mentőhajót az olasz kikötőkből.
Jelenleg messze nem jönnek annyian, mint 2015-ben, viszont itt van a sok százezer ukrán menekült. Súlyosbító körülmény, hogy a befogadó országok egyszerre több válsággal is küszködnek. Még egy menekülthullám már túl sok lehet, ami ajándék a populistáknak az európai elit ellenében, miután az szerintük korlátozza a szabadságjogokat és elárulja a nemzeti érdekeket.
Most bosszulja meg magát, hogy az Unió nem tudott megállapodni a menekültek átvételéről és elosztásáról. Fölösleges továbbra is felháborodni Magyarország és Lengyelország miatt, amikor a szociáldemokrata dán kormányfő ugyanazt csinálja a menedékkérőkkel, mint a jobboldali populisták.
A szomorú igazság az, hogy belátható időn belül nem lesz humánusabb menekültpolitika Európában, ahhoz túlságosan is el van foglalva magával a földrész. És senki se remélje titokban, hogy Meloni majd elvégzi a piszkos munkát. Ha nem sikerül közös nevezőre jutni, az ő módszere diadalmaskodik.
https://www.sueddeutsche.de/meinung/eu-migration-fluechtlingskrise-meloni-1.5687335
Politico
Lengyelország hivatalosan kérvényezte, hogy az EU oldja fel azt a napi egymillió eurós büntetést, amelyet az Európai Bíróság tavaly vetett ki Varsóra, miután úgy ítélte meg, hogy az nem tesz eleget a bírósági reform visszacsinálására vonatkozó döntésnek. Az európai ügyek minisztere azzal érvel, hogy feloszlatták a vitatott Fegyelmi Kamarát, helyébe új testület lépett, tehát követték az EUB határozatát. Azaz immár nem fenyegeti semmi a bírák függetlenségét.
A bírálók szerint azonban ez nem igaz, mert az a különbség mindössze annyi, hogy immár nem a kormánytöbbség, hanem az államfő nevezi ki bírák ellen eljáró hatóság tagjait, ám Duda is a PiS tagja. (A napi egymilliós büntetés első, esedékes részét az EU zárolta a lengyeleknek előirányzott támogatásból – a szerk. megj.) Az illetékes miniszter egyébként a jövő héten személyesen igyekszik elérni Brüsszelben, hogy az Bizottság tegye félre jogállami fenntartásait és utalja a lengyel kormánynak a közösségi pénzeket.
https://www.politico.eu/article/poland-eu-suspend-fines-judicial-reform-pis/
Neue Zürcher Zeitung
A konzervatív-liberális újság főszerkesztője óvja az EU-t a Kína-szindrómától, vagyis, hogy ellenségként kezelje Pekinget. A Nyugat jelenleg azt hangoztatja, hogy még egyszer nem ismétlődhet meg az a hiba, amit az orosz imperializmus kapcsán elkövetett. Csakhogy az amerikaiak félnek, mert a kínaiak arra vetemednek, hogy egyenlőek akarnak lenni az USÁ-val. Ám pont itt mutatkozik meg Európa eltérő helyzete.
Az ázsiai nagyhatalom egyszerre akar a világtengerek és a legfőbb földrész, Eurázsia ura lenni. Gazdasági erejét a hadsereg építésére fordítja, katonai költségvetése nagyobb, mint Indiáé, Japáné, Dél-Koreáé és Tajvané együttvéve. Ehhez jön még hozzá, hogy a következő évtizedekben az eurázsiai geopolitika határozza meg a nemzetközi politikát.
A szuperkontinens, benne az EU-val, Oroszországgal és Kínával, a világ lakossága 70 %-ának ad otthont, és a globális GDP 70 %-át termeli meg. Túl nagy ahhoz, hogy egyetlen ország vezérelje, Kína mégis igyekszik kész tényeket teremteni. Európát azonban az oroszok fenyegetik, de veszély jön a Közel-Keletről, valamint a Maghreb-térségből is.
A kontinens ereje az egységes piacban van, viszont ahhoz, hogy ebből politikai erő legyen, közös fellépés szükséges. De hát pl. Magyarország és Olaszország készségesen engedi, hogy Peking eszközként használja. A többiek is csak a saját érdekeiket nézik, élen a német kancellárral, így a kínaiak könnyen ki tudják játszani őket egymás ellen.
Európa fő problémája azonban Oroszország, de nem lehet ellene úgy harcolni, hogy közben hadakozni kell Kínával is. Itt Tajvan a kritikus pont, ám ott előreláthatólag csak a következő évtizedben éleződnek ki az ellentétek. Addig van idő, hogy az öreg földrész visszaszorítsa Moszkvát és csökkentse függőségét a kínai szállítási láncoktól. Ugyanakkor attól tartózkodnia kell, hogy a Kremllel szembeni bűnös naivitás hatására most még egy méretes Kína-szindrómát is kifejlesszen.
Washington Post
A vezércikk úgy értékeli, hogy Izrael riasztó fordulatot tesz a választás után az illiberális demokrácia felé. Ami azért nem érthető, mert objektívan nézve, gazdasági és katonai potenciálja alapján az ország még soha nem volt ennyire erős a megalakulása óta eltelt 74 év során. Sokan mégis úgy voksoltak, mintha ez nem így lenne. Így egy olyan szövetség lett a befutó, amelynek élére Netanjahu kerül. Ő azzal kampányolt, hogy rajta kívül senki nem tud hatékony védelmet nyújtani a palesztin erőszakkal és az iráni nukleáris programmal szemben.
Hogy vereséget szenvedett az előző, centrista kabinet, az csak zavarhatja Izrael külföldi barátait, beleértve az Egyesült Államokat. És nem csupán ezért, mert egyesek már temetik a kétállami megoldás lehetőségét, hanem Netanjahu mérlege miatt. Korrupciós vádak miatt eljárás van ellene folyamatban és az USA ügyében a belső megosztottságra játszott. A legnagyobb aggály azonban vele kapcsolatban az, hogy várhatóan ultrajobbos szövetségeseket vesz be a kormányba.
De tény és való, hogy az egyik ilyen, Ben-Gvir, immár bekerült a politika fő áramába, Netanjahu pedig előreláthatólag huzamosabb időre rendezkedik be a hatalomban. Éspedig meglovagolva az illiberális irányzatokat. A szélsőjobbos támogatók cserében várhatóan kulcsminisztériumok ellenőrzését kapják meg, ideértve azt, amelyik a rendőrséget felügyeli.
Washington mindenesetre már levert egy fontos útjelző cölöpöt: nem lehetetlen, hogy bojkottálja Ben-Gvirt, ha az bekerül a kabinetbe. De nem az a lényeg, hogy a partnerek milyen gusztustalan retorikához folyamodnak, hanem hogy mit csinálnak, ha hatalom kerül a kezükbe. Leginkább az érdekes persze, hogy mitévő lesz Netanjahu az ország demokratikus hagyományai és az Amerikához fűződő régi viszony kapcsán.
New York Times
Vége annak az Izraelnek, amelyet idáig ismertünk – állapítja meg Thomas Friedland, a lap külpolitikai elemzője, aki 40 éve foglalkozik a Közel-Kelettel és ez idő alatt egy-egy Pulitzer-díjat kapott a Libanonból, illetve Izraelből küldött tudósításaiért. Borúlátását az magyarázza, hogy mint kifejti: megbukott a nemzeti egységkormány és helyét egy olyan koalíció veszi át, amelynek szélsőségességben nincs párja az ország egész eddigi története során. És mivel ami Izraelben történik, az sokszor beharangozza a világban bekövetkező mozgásokat, Isten óvjon attól, hogy ez most is így legyen.
Hiszen ultraordox és ultranacionalista politikusok kerülnek most oda a tűzhöz, köztük nyíltan ultraortodox és ultranacionalista politikusok, soraikban leplezetlen rasszistákkal és arabellenes radikálisokkal, akikről pedig egykor azt lehetett hinni, hogy örökre a margóra szorulnak. Ennélfogva most bajban van az amerikai zsidóság, hogy támogasson-e továbbra is egy ilyen rendszert, de fel van adva a lecke a washingtoni diplomáciának is. Hiszen már nem mondhatja, hogy az izraeli demokrácia ugyanazokat az értékeket követi, mint az USA.
Benjamin Netanjahu olyan ágytársak révén térhet vissza a hatalomba, akik 5. hadtestnek tekintik az izraeli arabokat, a politika jóváhagyásától kívánják függővé tenni a bírák kinevezését és erőteljesen folytatni szeretnék a zsidó települések építését a Nyugati parton. Ezen felül befagyasztanák a leendő miniszterelnök elleni zajló korrupciós pereket, ugyanakkor megvetik a nemi kisebbségek jogait.
De a politikus kénytelen volt egyre inkább a szélsőjobb felé fordulni, mert saját pártja vitázott vele jogsértései és hazugságai miatt. Az eredmény az lett, amint azt egy izraeli szakértő megfogalmazta, hogy az ország teljesen kifordult önmagából és belép egy sötét alagútba.