FT
Továbbra is tünékeny az újabb orosz ellenes szankció, de hogy miért, annak egy oka van: Orbán Viktor. Ugyan jól alakulnak az egyeztetések a G7-ek által felvetett olajársapka ügyében, ám a nagykövetek arra készülnek, hogy újabb, elhúzódó csata lesz ez ügyben is Magyarországgal (továbbá feltehetőleg Ciprussal és Máltával).
Az egyezség elvben már a héten létrejöhet, ám Brüsszel attól tart, hogy a magyar kormány megint beleköp a levesbe. Az alkudozás részleteinek jó ismerői úgy számolnak, hogy a javaslat akár már ma az állandó képviselők asztalára kerülhet, így a hét végén meg is születhet a megállapodás, de a menetrend borulhat, ha a magyar fél (illetve bizonyos fokig Ciprus és Málta) nem adja hozzá a nevét.
Amit Orbán tegnap kifejtett, az nem úgy hangzott, mintha nagyon hajlana a kompromisszumra. Azt mondta: Európa a brüsszeli válaszra vár, hogy meddig forszírozzuk még a saját magunkat sújtó szankciókat. Ám pont az ellenkezője az igaz: az EU lesi, hogy ő kirukkol-e valamilyen megoldással.
Die Presse
Megfeneklett az újabb szankciók terve az Unióban, mert tabunak minősül több szóba jöhető szektor is. Úgyhogy hiába hív fel főként Lengyelország és a három balti állam az orosz atomipar bojkottálására, mert több kormány sem tudná helyettesíteni a Roszatom szolgáltatásait. Ez főleg Magyarországra vonatkozik. Orbán Viktor egyébként is azon van, hogy be kell szüntetni ezt az egész szankciósdit.
Azon kívül a Gazprombankot ezután sem zárják ki a nemzetközi elszámolások rendszeréből, a SWIFT-ből, mert a gázért valahogy fizetni kell és abban az orosz pénzintézetnek kulcsszerepe van. Listára lehetne ugyanakkor tenni az orosz drágakő exportot, de annak jelentősége legfeljebb jelképes.
https://www.diepresse.com/6195026/endstation-fuer-russland-sanktionen-der-eu?from=rss
FAZ
Begyorsul Magyarországon a kamatkörhinta, az MNB tegnap intézkedése nyomán a térségben sehol másutt nem fizetnek ekkora kockázati felárat. A vágtató infláció és a forint értékvesztése folytán a jegybank jó egy éve igyekszik mind magasabb kamatokkal megfékezni a drágulást – mérsékelt sikerrel. A reálkamat azonban így is negatív. A maginfláció már 19 %-nál jár, amiből az következik, hogy a reálkamat mínusz 7,25. %.
A gazdaság nyomás alatt áll, mivel nagy a veszély, hogy elúszik az EU 7,5 milliárdos támogatása. Ha így lesz, akkor erősen bizonytalan, hogy hozhat-e bármiféle eredményt akár egy még agresszívabb kamatpolitika is a Nemzeti Bank részéről.
Le Figaro
Az olasz jobboldal jó választási szereplése nyomán Orbán Viktor azt reméli, hogy ismét nyeregbe kerül. A kormányfő évek óta támogatja Giorgia Melonit és most abban bízik, hogy az szövetségese lesz az Európai Parlamentben. Németh Zsolt úgy gondolja, hogy az olasz hármas koalíció sikere radikálisan átrajzolhatja az erőviszonyokat a pártcsaládok között. Egyelőre azonban a Fidesz továbbra is elszigetelt. Az Olaszország Fivéreinek ellenállásába ütközött a Ligával közös próbálkozása, mármint hogy új frakciót hozzanak létre Strasbourgban.
A geopolitika meghiúsíthatja a rég várt románcot Rómával. A leendő olasz miniszterelnök szilárdan atlantista, míg Orbán Washingtont és Kijevet okolja a háborúért. Ezért sokat nem várhat az új olasz vezetéstől, mármint hogy ki tudjon törni abból a sarokból, amelybe beszorult a viszály miatt.
A politikus jó sok politikai barátját veszítette el az utóbbi két évben, Kurzot, Babist, Jansát és a CDU-CSU-t. Mégsem mondott el arról, hogy szerepet játszon a nemzetközi színtéren. A svéd és az olasz szélsőjobb sikere bátorítja, hogy folytassa „konzervatív ellenforradalmát”. Vigyázó tekintetét most Izraelre, illetve az USÁ-ra veti, mert reménykedik, hogy visszatér két legközvetlenebb támogatója, Benjamin Netanjahu és Donald Trump.
Libération
Az utóbbi 12 évben Orbán Viktor aprólékosan legyűri a jogállamot, mivel kényelmes többsége van a törvényhozásban, írja a lap abban a körképben, amelyben azt mutatja be, miként alakul az abortusz, a szólásszabadság, a bevándorlás helyzete azokban az európai országokban, ahol a szélsőjobb van hatalmon.
Eszerint az ultranacionalista Fidesz a járványra hivatkozva a kétharmadot megfejelte a rendeleti kormányzással. A demokrácia gépezete: az alkotmányos működés, a választási rendszer, az igazságszolgáltatás függetlensége, az érdekütközések kivédése, a sokszínűség, támadás alatt áll. Akárcsak egy sor szabadságjog, illetve a kisebbségek jogai.
A Bizottság 7,5 milliárd eurót be akar fagyasztani az országot sújtó ragályos korrupció miatt. A bejelentés után 3 nappal a magyar vezetés bekeményített a magzatelhajtás ügyében: az alanyoknak meg kell hallgatniuk a magzat szívhangját, mielőtt rászánják magukat a beavatkozásra.
New York Times
A közösségi média és saját hibái folytán a demokrácia a tekintélyuralmi rendszerek célkeresztjébe került. Jönnek fel az autokráciák, még Európában is, és a felkavarodott világrend nem egyszerűen a demokrácia és a tekintélyuralom harcát jelenti. A populisták és az autokraták azt állítják, hogy a korlátlan államhatalom több előnnyel szolgál a polgárok számára, a demokráciák túl zajosak és megosztottak, ezért nem képesek betölteni a feladatukat.
Az EU-n belül súlyos kihívások érték a liberális demokráciát és a jogállamot Magyarország és Lengyelország részéről. Előbbit az EP nemrégiben választási autokráciának minősítette. Az USA és szövetségesei úgy határozták meg, hogy Ukrajnában a demokrácia csatározik az önkényuralommal, ami nem igaz, mert leegyszerűsít, ám politikai jelszónak éppen megfelel.
De nem szabad megfeledkezni arról, hogy a NATO-ból a magyarok és a törökök, továbbá az egész Dél, Indiát is beleértve, nem támogatja a szankciókat. Az orosz energiahordozók kiváltásán dolgozó nyugati demokráciák kénytelenek levett kalappal járulni a földkerekség egy-két legszörnyűbb autokrata vezetőjének a színe elé.
Oroszország és Kína próbálja megbuktatni a nemzetközi rendet, ám ahogy az FT egyik elemzője megfogalmazta, a küzdelem alapvetően a jogállam és az ököljog között folyik. És ebben fontos szerepet játszik, hogy Amerika mélyen megosztott, illetve a tengerentúlon egyre jobban sérül a demokrácia szövete.
Ám Peking jelenleg inkább a status quo fennmaradásában érdekelt. Ahogy egy kínai megállapította: az Oroszországgal fennálló barátság korlátlan, de nincs arról szó, hogy az összefogás mindent megér.
Washington Post
A kommentár azt ajánlja a Nyugatnak, hogy készüljön, mert Putyin már a végjáték felé botorkál Ukrajnában. Az elnök lakájokkal vette körül magát, azok meg azt mondták neki, amit hallani szeretne, ezért szinte teljesen természetes, hogy rossz döntést hozott, amikor elrendelte a támadást. De az is magától értetődő, hogy most éppen a talpnyalókat vádolja, amiért a valóságot nem igazították hozzá az ő téves elképzeléséhez. Résen kell lenni mostanság Moszkvában, ha valaki sétál az utcán, nehogy a fejére essen egy ablakon át kilökött hivatalnok.
Az államfő a jelek szerint afelé tart, hogy felajánlja az egész elfuserált háború befejezését, de előbb az álnépszavazásokkal szentesíti a területnyerést. A tűzszünet megkímélné attól, hogy szembe kelljen néznie a valósággal, legyen szó a hadsereg, a hadiipar kudarcáról. Enyhülhetnének továbbá a szankciók, némiképp megnyugodna a nép és újra megindulhatnának az olaj- és gázszállítmányok.
A Biden-adminisztráció persze megfizetné a politikai árát, ha nem támogatná az ukránokat országuk teljes felszabadításában. Nem úgy tűnne, mint aki az elveinek köszönhetően lett a világ vezető hatalma. Egy ilyen ügylet megjutalmazná a gyilkosságokat. Putyin személyesen idézte elő a világháború óta eltelt időszak legsúlyosabb biztonsági válságát a földrészen, benne háborús bűncselekményekkel.
A világ nagy része azt tartaná igazságosnak, hogy verjék szét az orosz gazdaságot, tizedeljék meg a katonaságot és osszák meg az orosz társadalmat. Ám jó ok van arra, hogy megkeressük a mielőbbi kiutat ebből a kudarctömegből. Ukrajna sok területet nem veszítene az invázió előtti állapothoz képest. De a viszály megterheli az egész térséget.
Nem valószínű, hogy Putyin elég őrült és beveti az atomfegyvert, mint ahogy az sem, hogy a tábornokok végrehajtanák a parancsot. De még a legcsekélyebb esélyét is el kell kerülni egy ilyen veszélynek. A nagy igazság az, hogy bele kell menni az elnök végjátékába, ha egyszer odáig jutnak a dolgok.
https://www.washingtonpost.com/opinions/2022/09/27/ukraine-putin-annexation-should-west-agree/
Economist
Örvendezik a nyugati hadvezetés, mert a menekülő orosz katonák a Donyecki-medencében voltak olyan kedvesek és hátrahagytak egy T-90M harckocsit, amelyről kiderült, hogy tele van olyan high-tech megoldással, amelyet a nyugati hadseregek is irigyelhetnek. (Az „ajándék” fontosságáról csak annyit, hogy a hidegháború idején Amerika 14 évi próbálkozás után jutott hozzá egy T-72-eshez, miután a korrupt román fegyverkereskedő ócskavasként eladta neki.)
A T-90M (orosz kódjelzéssel: Proryv-3) egy korábbi típus továbbfejlesztett változata és megszerzése azért fontos, mert betekintést enged abba, hol tart az ellenfél hadiipara. Hát, eléggé elől jár, olyannyira, hogy hírek szerint eredetileg be sem akarták vetni a háborúban, inkább arra tartogatták, ha netán a NATO-val támadna viszály.
Most kiderült, hogy védelme többszintű. Olyan bevonat borítja, amely ismeretlen anyagból készült, de képes elnyelni a hő és rádióhullámokat, azaz nem látják a radarok. Továbbá hatástalanok vele szemben a hőre reagáló elhárító rakéták. Emellett olyan lövedékekkel szerelték fel, amelyek becsapódás előtt megsemmisítik az ellenséges támadó eszközöket. És akkor még ott a páncélzat, amely idáig gondosan őrzött titoknak számított.
Persze ez a modell sem sebezhetetlen, az ukránok ki is lőttek egyet. Viszont ha most szétkapják és alaposan elemzik, akkor még inkább rájönnek, hol vannak a gyenge pontjai. Egyébiránt számítógép által szabályzott tűzellenőrzési rendszerrel szerelték fel, és irányított lövedékeket tud kilőni. És ez csupán a legfrissebb hadizsákmány. Szóval az orosz katonák jól tennék, ha gondosabban megválogatnák, mi az, amit nem visznek magukkal menekülés közben.
Kurier
Holtpontra jutottak az osztrák-magyar tárgyalások arról, hogy a Mosoni-Dunából emelnék meg a Fertő-tó veszedelmesen leapadt vízszintjét. Az illetékes burgenlandi tanácsnok ezért azt közölte, hogy esetleg saját területen építenének csatornát a folyótól a tóig. Az Orbán-kormány felültette Ausztriát, amely ezek után nem szeretné függő helyzetbe kerülni a másik féltől. Nem látszik ugyanis, hogy egyhamar közös megoldás jönne létre. A nyáron egy csomó sós tó kiszáradt a hőség miatt a Tószögben.
Ungarische Wasserleitung in den Neusiedler See bleibt trocken