Meghívó
Erről még nem beszéltem senkinek
Időpont: 2024. október 2. 17:00
Helyszín: A MÚOSZ-székház Táncsics-Rát terme (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a)
László Ágnes ajánlója:
Szalay-Berzeviczy Attila közgazdász, tőkepiaci szakember, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke, sportdiplomata, fotográfus és egy ezeréves történelmi nemesi család leszármazottja. Megjárta az Antarktiszt, a Himaláját, az olimpiai játékok budapesti megrendezésének élharcosa, a Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) megalapítója és a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2005 óta az olimpia megrendezésének kérdését nemzetgazdasági projektként kezeli. Milyen következtetést vont le a 2024-es olimpiai pályázat 2017-ben bekövetkezett bukásából? Mindezek alapján lát-e esélyt a 2036-os olimpia megrendezésére, tudva azt, hogy India, Szaúd-Arábia és Lengyelország is ezt szeretné?
Az elmúlt tíz évben megírta az első világháború történetéről szóló, ezeroldalas, kétkötetes A Nagy Háború százéves nyomában – Szarajevótól Trianonig című könyvet. Úgy érzi, ijesztően sok párhuzamot lehet felfedezni az akkori és a mostani események között, és hasonló folyamatok zajlanak a világban, mint az 1914-et megelőző időszakban. Valóban eljuthatunk a harmadik világháborúhoz?
Pár évvel ezelőtt a korrupció szintje miatt Magyarországot az Unió leggyengébb láncszemének tartotta, amelyik nem eléggé felkészült a recesszió időszakára. Mit gondol most erről és a tőzsde szerepéről a versenyképesség javításában? Érdekel a véleménye Orbán Viktor béke-költségvetéséről, a semleges gazdaságpolitikáról, amelyet a miniszterelnök Kötcsén dobott be a köztudatba, és Matolcsy György jegybankelnök bejelentéséről, miszerint a kormány későn kezdte el komolyan venni a jegybank jelzéseit, és ennek meg is fizettük az árát. Gyertek, érdekes lesz!
A rendezvény, amelyet rögzítünk, ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni itt lehet.
Fotó: Papajcsik Péter / Index