címlapon:
Jan Lipavský cseh külügyminiszter – Fotó: imago / Michaela Rihova
Le Monde
A politikai és vallási jobboldal vezető figuráinak egész hada zarándokolt el az előző pápa ravatalához, köztük Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök nem is katolikus, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy tisztelegjen 16. Benedek előtt Áhítatában még le is térdelt a Szent Péter székesegyházban. Ők ketten ismerték, és úgy tűnik, becsülték egymást.
A temetés nem állami szertartás volt, csak az olasz és a német vezetőket hívták meg hivatalosan. De akárcsak Orbán, több más méltóság is úgy határozott: magánemberként személyesen hajt fejet Ferenc elődjének földi maradványai előtt. Egy valóságos had, amely jóformán demonstratív módon felsorakozott Joseph Ratzinger jobboldali társadalmi és vallásfelfogása mellett.
A magyar méltóságnak nem is kellett volna jelen lennie, hiszen ott volt Novák Katalin. De hát az emeritus katolikus egyházfő a jobboldali világ védangyalának számított, szemben Ferenccel, akiről úgy gondolják, hogy a liturgiával szemben túlságosan is az olyan társadalmi kérdésekre összpontosít, mint a migráció. De tegnap azért véget ért egy korszak. Egy amerikai szakértő szerint a konzervatív tábor elvesztette vezetőjét a Vatikánvárosban.
Egyben azonban azt a mérséklő tényezőt is, aki visszafogta mindazokat, akik úgy gondolták, hogy a katolikus egyháznak egy sokkal jobboldalibb felfogáshoz és gyakorlathoz kell visszatérnie. Épp ezért nem ígérkezik egyszerűnek a jelenlegi Pontifex Maximus mandátumának vége
Der Standard
A cseh külügyminiszter megkerülte a választ arra a kérdésre, hogy minek kell tekinteni a Magyarországgal kötött megállapodást, tehát hogy az Orbán-kormány két fontos kérdésben is feladta ellenállását, cserében pedig elvi ígéretet kapott a támogatások utalására. Azaz akkor most itt megadásról van-e szó, ahogy azt Prága az uniós soros elnökeként értékelte, vagy inkább Budapest megzsarolta az EU-t?
Jan Lipavsky mindössze annyit mondott: boldog, hogy megoldódott a kérdés, és most már elismerik, hogy országa igencsak konstruktív szerepet töltött be a megegyezés kialakításában. Egyébként úgy ítéli meg, hogy hiába van komoly nézetkülönbség a magyar és a lengyel fél között Oroszország ügyében, a visegrádi csoport nem szűnt meg, habár az egyes tagok máshová helyezik a hangsúlyt az invázió kapcsán. Ez pedig nem teszi egyszerűbbé az együttműködést.
Kitért arra is, hogy az Unió nem olyan, mint egy tökéletesen összehangolt zenekar, egyeztetni kell a különféle érdekeket. De ha a szankciókat nézzük, vagy az ukrán katonák kiképzését, illetve a Kijevnek nyújtott anyagi segélyt, akkor azt látjuk, hogy erős az egység.
Economist
50 évvel ezelőtt az EU rájött, hogy mi a siker titka: az egymást követő bővítések azóta is lendületet és a befolyást adnak a szervezetnek, habár a nyitás következményei nem mindenben kedvezőek. De azért szokták mondani, hogy a felvételek az EU külpolitikájának legsikeresebb elemét jelentik, hiszen a belépés lehetősége láttán a jelöltek egy sor reformot hajtottak/hajtanak végre. A tagsággal ugyanakkor rendkívül megerősödnek.
A franciák arra panaszkodnak, hogy a folyamatos felvételek miatt nehéz elmélyíteni az integrációt. De jelentene másként az EU ekkora erőt a világban? Nem hatnának ennyire az oroszellenes szankciók, kisebb lenne az egységes piac és nem volnának ennyire előnyösek a kereskedelmi megállapodások. Igaz, ami igaz, a döntéshozatal elég lassú, főleg, amikor egyhangú határozatot kell hozni. De ha az megvan, akkor nagy a súlyuk.
A bővítés ugyanakkor nem olcsó. Az 1973 óta bekerült 19 tag közül hármat leszámítva az összes többi több pénzt kap Brüsszeltől, mint amennyit befizet. Viszont felgyorsult a keleti felzárkózás, habár a harcias Lengyelország és az autokrata Magyarország példája mérsékelte a lelkesedést a további felvételek iránt.
Az meg aggasztó, mennyire csekély az esélye, hogy egyhamar bekerül a jelentkező 10 állam. Pedig a 27 tag polgárainak többsége úgy gondolja, hogy fontosabb, ami összeköti az európaiakat, mint ami elválasztja őket egymástól. Támogatják az új felvételeket, különösen a háború miatt. Vagyis be kell venni Tiranát és Kijevet is. Bármekkorák is a hiányosságok, az EU-nak az 50. évfordulón meg kell ünnepelnie legsikeresebb külpolitikáját.
Washington Post/Bloomberg
A kommentár nem ajánlja, hogy bárki temesse a populizmust, illetve az autokráciát, mert Putyinnak és Hszinek is még jelentős erőtartalékai vannak. Függetlenül attól, hogy a háborúval, valamint a járvány elleni küzdelemmel egy sor súlyos hibát követtek el, így igencsak megcsappant szavahihetőségük, valamint anyagi alapjuk is. De az elemzés idesorolja azt is, hogy a republikánus hívek nagyjából 60 %-a nem Trumppal képzeli el a jövőt.
Csak éppen ezeket a jelzéseket lehet másként is értelmezni. Mert pl. az invázió megmutatta, Európa milyen mértékben van ráutalva az orosz energiára. A kínai elnök a tömegtiltakozás miatt feladta a szigorú zárlat politikáját. Trump alátámasztotta Európa bizalmatlanságát Amerikával vezető szerepét illetően. Ugyanakkor a jobboldali populisták azt érzékelik, hogy a szabályokra épülő nemzetköz rend helyébe a nagyhatalmi versengés új korszaka lépett.
A demokrácia visszaszorulása különösen aggasztó az Egyesült Államokban és Indiában. És nagyon úgy néz ki, hogy egyhamar nem lehet megszabadulni a trumpizmus okozta gondoktól. A liberálisok viszont hajlanak a túlzott derűlátásra, noha pl. a globalizáció megkönnyíti a korrupció exportját a világba. A közösségi média és a kábeltévék láncolata pedig megosztottságot kelt és hamis értesüléseket terjeszt.
De még maga a demokrácia is a liberális rendszer leghatékonyabb ellensége lehet. Főként az autoriter török államfő, illetve Orbán Viktor tökéletesítette, hogy a többségi elvre hivatkozva miként szorítsa vissza a kisebbségi jogokat, gátolja a politikai versenyt és távolítsa el hatalma korlátait. A jóléti gondok is a másik oldal kezére játszanak., mint ahogy a menekülthullám, továbbá az infláció és a járvány is.
A populisták tudták, miként lobbantsák be ezt a gyúlékony elegyet. Képesek meglovagolni az elégedetlenséget, mesterei a megosztásnak. Ugyanakkor a liberalizmus jócskán vesztett vonzerejéből. De ne adjuk fel a reményt, mert még a jobboldali populizmus tábora még mindig sokkal kisebb. Ezzel együtt ne higgyük okvetlenül azt, hogy a láthatáron kirajzolódó vörös fény csakis a hajnal lehet.
Der Standard
Barbara Coudenhove-Calergie, aki a maga 91 évével az osztrák politikai újságírás nagyasszonyának számít, nem hiszi, hogy egyhamar nemzetközi bíróság elé lehetne állítani az orosz elnököt az általa elkövetett háborús bűnökért. A szerző, akinek édesanyja Pálffy Sophie grófnő, nagybátyja pedig a páneurópai mozgalom alapítója volt, azért gondolja ezt, mert az ilyen pereknek az is a céljuk, hogy jelzést adjanak a világnak.
Elégtételt kell szolgáltatniuk az áldozatoknak, de legfőbbképpen egyértelművé kell tenniük a tettesek honfitársainak, hogy a háború borzalmas bűntett volt. Csakhogy a Kreml propagandája kezdettől fogva úgy állította be, hogy itt az egykori nagy honvédő háború folytatásáról van szó. A jók a gonoszok, a hazafiak a nácik ellen küzdenek.
Az orosz társadalomtól kellene kiindulnia a kezdeményezésnek, hogy meggyőzzék a tömegeket: mennyire igazságtalan a háború, ideértve civilek lemészárlását, nők megerőszakolását, sok ember elhurcolását és a polgári infrastruktúra módszeres lerombolását. Szép számmal vannak az oroszok között olyan rettenthetetlenek, akik ezt meg is próbálják és ily módon az életüket kockáztatják.
De ha hinni lehet a szakembereknek, ők csupán egy törpe kisebbség. Nem látszik, hogy felbukkanna arrafelé egy Stauffenberg, aki annak idején merényletet kísérelt meg Hitler ellen. Így Putyin jó ideig nem is ül a vádlottak padjára.
https://www.derstandard.at/story/2000142294393/kriegsverbrecher-vor-gericht
Economist
Lengyelország imádja gyűlölni a németeket, a két állam képtelen abbahagyni a civakodást, pedig lehetnének jó szomszédok is. Csakhogy legutóbb mindössze három napja a lengyel külügyminiszter-helyettes azzal vádolta meg Berlint, hogy az vazallusává akarja tenni a lengyel államot. Mellesleg Arkadiusz Mularczyk tagja volt annak a testületnek, amely kidolgozta az érveket ahhoz, milyen alapon követel Varsó bődületes, 1,3 milliárd eurós háborús kártérítést a német féltől. (Az összeg a lengyel GDP kétszerese.)
Senki sem vitatja, hogy a nácik annak idején szörnyűségeket követtek el lengyel földön. De 8 évtizeddel ezelőtt. Azóta a németek jelenetős területeket engedtek át, és több megállapodást kötöttek, hogy lezárják a háború fejezetét. Ezért több kérdést is felvet a lengyel időzítés, illetve a kampány elvakultsága.
A választ a lengyel politika megosztottságában kell keresni. Csökken a koalíció kisebbik pártjának támogatottsága, a szövetségen belül kiéleződtek az ellentétek. Márpedig jövő ősszel jönnek a választások és a PiS szívesen mozgósítja táborát, illetve szeretné megtartani a jelenlegi felállást.
Emellett – mondja Pjotr Buras, az Európai Külkapcsolati Tanács nevű agytröszt varsói képviseletének vezetője – Brüsszel folyamatosan nyomást gyakorol a Morawiecki-kormányra, főként a bírói függetlenség helyreállítása érdekében. Ám épp ezért Jaroslaw Kaczynski mind inkább Berlinre mutogat, mármint hogy az bujtogatja az EU-t. Emellett az ország erős embere erkölcsi fölényt érez a Nyugattal szemben, amiért már jó rég figyelmeztetett az orosz veszélyre.
Ezen felül a fő ellenfélnek, Donald Tusknak német családi gyökerei vannak, továbbá volt az Európai Tanács elnöke, így könnyű megetetni a Jog és Igazságosság vidéki bázisait azzal, hogy a politikus németbarát áruló. A szélsőjobb Berlin-ellenes dobpergésére ráerősít az állami média. Nem lesz gyerekjáték rendezni a viszonyt.
https://www.economist.com/europe/2023/01/05/why-poland-loves-to-hate-germany
Daily Beast
Az amerikai hírportál úgy látja, hogy Netanjahu „nagy hazugsága” véget vet a jogállamnak Izraelben. Bár csak egy hete van hatalmon, két olyan jogvitába is belekeveredett, amelyet kizárólag saját magának köszönhet. Az egyik az volt, hogy a Legfelsőbb Bíróságon meg kellett védenie, miért nevezett ki két posztra is olyasvalakit, akit adócsalásért elítéltek.
A másik pedig az, hogy az igazságügyi miniszter olyan reformokat jelentett be, amelyekről széles körben az a vélemény: fel akarják számolni a jelenlegi kormányzati rendszert, illetve menteni igyekeznek a három ügyben is perbe fogott miniszterelnök bőrét. Ehud Barak, aki maga is volt kormányfő, úgy minősítette, hogy rendszerváltás megy végbe. Utódja zsarolni próbálja az országot, ez a módszert még Al Capone találta ki.
A liberális Haaretz azt írta, hogy Netanjahu fő műsoridőben államcsínyt hajt végre. Merthogy felszámolja a fékeket és ellensúlyokat, hogy bármit megtehessen, ami csak eszébe jut. A lényeg, hogy a Knesszet akárcsak egy fős többséggel, de szinte abszolút hatalomhoz jutna. Felülvizsgálhatná a bírósági döntéseket. Így azokat is, amelyek adott esetben kimondják, hogy valamely hivatalos döntés alkotmánysértő.
Ám a közvélemény java része nem támogatja annak a kormánynak a változtatási törekvéseit, amelyben helyet kaptak szélsőségesek, illetve vallási nacionalisták is. Az egyik izraeli kutató intézet professzora azt mondja, hogy olyan, mintha hirtelen Magyarország és Lengyelország jelenne meg Izraelben.
A független Izraeli Demokrácia Intézettől pedig Amir Fuchs jogász rámutat, hogy a tervezett lépések révén az ország átmenne olyan illiberális demokráciába, amit a magyaroknál és a lengyeleknél ismert meg a világ. Ahol az egyetlen demokratikus biztosíték immár csupán a közvélemény, a nyilvános ellenállás. Ez pedig a csőcselék uralmát jelentené, a többségi elv abszolutizálásával lenne egyenlő.
Benny Gantz, aki előbb miniszterelnök, majd a védelmi tárca vezetője volt az előző kabinetben, kijelentette: Netanjahunak választania kell: vagy megszegi a szabályokat, vagy megtartja Izrael Államot.
Netanyahu’s ‘Big Lie’ Will End Rule of Law in Israel
