A Népszabadság 2016. október 8-i bezárásának hatodik évfordulójára időzítve a hétvégén átadták a Népszabadság-díjakat – számolt be a Média1.
A Napunk a szólásszabadságot elszántan védelmező, az eszmét következetesen képviselő személyiségeknek, civileknek, újságíróknak, szervezeteknek adható kitüntetést kapta meg. A Denník N pozsonyi székhelyű magyar testvérlapját Gergely Márton, a HVG felelős szerkesztője, a zsűri tagja méltatta.

Szalai Anna a kiemelkedő újságírói teljesítményt nyújtó, a Népszabadság legszebb hagyományainak megfelelő, kiemelkedő íráskészséggel, szociális érzékenységgel alkotó kollégának adható díjat vehette át. A bezárt lapnál több mint két évtizedet lehúzó, jelenleg a Népszavánál dolgozó újságíró laudációját N. Kósa Judit írta.