Meghalt Benedek István Gábor (BIG, ahogy becézték) író, újságíró. Egy hónap választotta el 85. születésnapjától.
Gyulán született 1937. október 29. Hétévesen1944-ben Bergen-Belsenbe deportálták. Hazatérése után Kecskeméten érettségizett, majd 1956-ban a kecskeméti tanyavilágban lett tanító. 1957–1959 között a Rabbiképző Szemináriumban Scheiber Sándor növendéke volt. 1961-ben újságíró-gyakornokként dolgozott Szolnokon. 1961–1963 között a MÚOSZ Újságíró Iskoláján tanult.1963–1965 között az MSZMP Politikai Főiskoláján tanult. 1968–1976 között a Magyar Hírlap munkatársa, 1976–1977 között főmunkatársa, 1977–1983 között az Ország-Világ belpolitikai rovatvezetője volt. 1979–1988 között a MÚOSZ Újságíró Iskola oktatója lett. 1983–1989 között a Népszabadság rovatvezető-helyettese, 1989–1990 között a Magyarország főszerkesztő-helyettese volt. 1990–1993 között a Tőzsde Kurír, 1993–1999 között a Bank és Tőzsde főszerkesztőjeként dolgozott. 1997-ben nyugdíjba vonult. 1998 óta a Remény főszerkesztője. 1999 óta a Közgazdász szerkesztőbizottsági tagja. 2000 óta a Füst Milán Szellemi Páholy alapító elnöke. Szépirodalmi munkássága is jelentős.
Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas.
(forrás: Újnépszabadság )
Zöldi László:
Egy kavics BIG sírkövére
Az aranytollas újságírók elnöke tegnap este azt kérdezte, írnék-e nekrológot BIG-ről. Azt feleltem, hogy igen, de a kapcsolatunk régebbi, mint az életmű-díjas öreg újságíróké. Benedek István Gábor volt az első zsurnaliszta, akit ismertem.
Kecskeméten, ugyanabban a gimnáziumban érettségiztünk. Én számon tartottam őt, mert olvastam cikkeit a Petőfi Népében. Ráadásul udvarolt házunkban a negyedik emeletem lakó gyermekorvos, Rotter bácsi mostohalányának, akit később el is vett feleségül. Ő viszont aligha tartott számon egy nyolc évvel fiatalabb kamaszt. Futólagos ismeretségünk azonban lehetőséget teremtett arra, hogy évek múlva, amikor végeztem az egyetemen, fölkerestem a Magyar Hírlap szerkesztőségében. Elintézte, hogy hetenként kétszer kritikát írhassak tévéműsorokról, és kiegészíthessem az 1400 forintnyi fizetésemet.
Sosem voltam a lakásán, de évtizedekig összejártunk. A lipótvárosi főutca végén található Dunapark-kávéházban smúzoltunk, ahogy ő mondta. Négyszemközt, hatszemközt, kisebb társaságban. Szívesen hallgattam, mert élőszóban is csillogtatta epikai adottságát. Nehéz eldönteni, hogy mesélőkészsége, poentírozó képessége a kávéházi törzsasztaloknál vagy az újságokba írt tárcák révén csiszolódott-e. Utoljára négy-öt hónapja, hármasban beszélgettünk egy kis asztalnál. Akartam kérdezni tőle valamit, amit végül mégse firtattam, mert ott ült a mostani felesége is.
Szerintem BIG a novellában jobb volt, mint a regényben, és egy sejtelmet szerettem volna tisztázni vele. Életművéből a kedvenc novellámat egy ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet katonatisztről írta. Aki igyekezett távol tartani magát a bennszülöttektől, de közeledett egy zsidó ünnep, és hogy újra megélhesse a szülői háznál töltött idő otthonosságát, bekéredzkedett egy helybéli orvos ünnepi asztalához. A mi emeletünkön, az elsőn lakott egy szovjet tiszt. Ő tanított sakkozni, és többször jártam a kopár „otthonukban”. Hatalmas katonaláda foglalta el a fő helyet, amely megjárta a kelet-európai országokat.
Gazdája nemcsak egy megszálló tiszt volt, hanem sebészorvos is. Házunkból a negyedik emeleti kollégával németül tartotta a kapcsolatot. Már sosem tudom meg, vajon BIG e kecskeméti mozzanatot dolgozta-e föl a kesernyés hangulatú, rá oly jellemző novellában. Utoljára a Pozsonyi úton futottunk össze. 14 éves unokámat bemutattam neki, és néhány percig beszélgettünk. Panna utóbb megkérdezte, ki volt ez a bácsi. Átvillant az agyamon, hogy kiselőadást tartok neki a literátus újságírókról, akik a két rokonszakma közti keskeny mezsgyén közlekednek.
De aztán csak annyit mondtam, hogy egy író.
Benedek István Gábor (1937-2022)
Novelláskötetei:
A komlósi tóra (1994)
Brooklyn (1996)
Az elégett fénykép (1997)
Öt lövés a történelemre (2001)
Bergeni keringő (2011)
