Die Presse
A román nagykoalíció részét alkotó szociáldemokraták főtitkára éles hangon utasította vissza Orbán Viktor tusványosi megnyilatkozását. Paul Stanescu azt mondta: Románia nem kilövőrámpa a magyar miniszterelnök és a kabinet több más tagjának Európa-ellenes és oroszbarát jelszavai számára. Ha a politikus és a Fidesz bírálni akarja az EU-t vagy a NATO-t, vagy netán állást akar foglalni az orosz támadó háború ügyében, akkor ezt szíveskedjenek otthonról megtenni. Mert nem jó az, ha román területen mérgező elegyet alkot Bukarest nyugatbarát álláspontja, illetve a magyar vélemény.
Hogy Orbán szerint a Nyugat kudarcot vallott, arról azt mondta, hogy a kijelentés felületes, és hiteltelen, főleg, miután egy olyan hatalom vezetője tette, amely teljesen elszigetelődött az unióban. Követelte, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a jövőben ne terheljék meg ilyen kínos és provokáló incidensekkel, majd a magyar nacionalisták szánva az oldalvágást rámutatott: román földön az alkotmánnyal összhangban nem lesz etnikai autonómia. Az eset alighanem még inkább megterheli az amúgy is hűvös viszonyt Budapest és Bukarest között.
https://www.diepresse.com/6169529/rumaeniens-regierungspartei-kritisiert-orban-nach-rede?from=rss
Spiegel
A gázvitában Orbán Viktor a német háborús múltra utaló megjegyzést tett, amikor azt mondta: nem érti, miként akarhatja a Bizottság elnöke takarékosságra ösztökélni a tagállamokat, bár gáz-ügyben a németeknek megvan a know-how-juk. A magyar vezető az energiaválságban már felmondta a szolidaritást. Szükséghelyzetet hirdetett és a jövő hónaptól nem hajlandó földgázt adni a szomszédos államoknak, ezzel párhuzamosan pedig több energiahordozót szeretne beszerezni Oroszországtól.
Mint a mostani eset is mutatja, nyílt vitában áll az EU-val, sőt még a holokausztot is képes felemlegetni. Az idézett kijelentésével ugyanis nyilvánvalóan a nácik által végrehajtott tömeggyilkosságra utalt, amelynek 6 millió áldozata volt. Egyébként a nemzeti szocialisták is vallották, hogy különféle fajok vannak, ám a tétel tudományosan nem állja meg a helyét és a rasszista világnézet része.
Ez az ideológia a külső vonások, pl. a bőrszín alapján egész embercsoportokat ruház fel bizonyos tulajdonságokkal. Orbán ellen különben évek óta az a vád, hogy tekintélyuralmi alapon irányítja Magyarországot és tisztességtelen eszközökkel tartja meg a hatalmat.
Frankfurter Rundschau
Az amerikai republikánusok jobboldala igen jó szívvel fogadja Orbán Viktort. Hogy a politikus alig egy hét múlva felszólal a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) dallasi fórumán, akárcsak Donald Trump, az rávilágít, a párt egyes tagjai milyen szinten csodálják az antidemokratikus magyar vezetőt.
Orbán javarészt kézben tartja az igazságszolgáltatást és a médiát. Korrupciót és nepotizmust hánynak a szemére, amihez, ha minden igaz, állami eszközöket használ. Azon kívül gátolja a bevándorlást és akadályoz minden demokratikus kísérletet, hogy a magyar politika Európa-barát legyen.
A cikk idézi, hogy Kim Lane Scheppele, a Princeton-i Egyetem professzora attól fél: az amerikai ellenzék igyekszik eltanulni a magyar vezetőtől, miként kell tartósan uralmon maradni. Egyébiránt a republikánusok nem tekintik autoriternek a tengerentúlra készülő vendéget. Mellesleg a CPAC nemrégiben Budapesten rendezte első európai tanácskozását. Vezetőjük utána nem győzött áradozni Magyarországról.
A magyar politikus az illiberális demokrácia hívének vallja magát, ezen belül azt tekinti fő feladatának, hogy megvédje az európai kereszténységet. De már jó 12 éve minden követ megmozgat, hogy hosszú távra bebetonozza uralmát. Ezért a többi közt átírta az alaptörvényt és monopolizálta a média ellenőrzését. A Riporterek Határok Nélkül szerint a szerkesztőségek 80 %-a az ő ukázát követi.
https://www.fr.de/politik/orban-kommt-bei-rechten-republikanern-gut-usa-trump-biden-91688093.html
Wall Street Journal
A vezércikk méltatlannak nevezi, hogy három hónapig tartott, amíg az első három német Gepárd-harckocsi megérkezett Ukrajnába. És micsoda hazai politikai vita után. De maga a katonai támogatás ígérete is csak két hónappal az agresszió kezdete után hangzott el. A kancellár stratégiája, már ha itt stratégiáról beszélhetünk, az, hogy késlelteti a nehézfegyverek szállítását – vélhetőleg abban a reményben, hogy a tárgyalásos rendezés egy ponton feleslegessé teszi a küldeményt.
Berlin azon aggódott, hogy ha fegyvert ad, akkor ezzel saját katonai készültségét gyengíti, illetve hogy az ukránok nem tudják kezelni a német fegyvereket. De még az is felmerült, hogy Oroszország nukleáris eszközök bevetésével reagál a német lépésre. Ezek a kifogások a sokkal sebezhetőbb lengyeleknél és baltiaknál is előkerültek, de azok ettől még adtak harceszközöket Kijevnek.
A jó hír az, hogy Olaf Scholz egyre inkább elszigetelődött álláspontjával a kormányon belül is. A zöldek vezetői már hónapok óta sürgetik, hogy szállítsanak hadfelszerelést Ukrajnának. A 3. koalíciós erő, a Szabad Demokrata Párt egyetért velük.
A miniszterelnök az elején teljesen jól reagált az invázióra, de a fegyverek ügyében elgyávult. A szövetségesek és az oroszok is figyelik, mit tesz Berlin és nagyot lendítene a kormányfő hitelén, ha a következő fuvar Gepárd nem csigalassan jutna el az ukránokhoz.