Aranytollas újságírók visszaemlékezései történelmi vagy sajtótörténeti jelentőségű eseményekre, illetve azok hátterében zajló epizódokra. Szále László bevezetője a sorozathoz >>>
Heltai András írása
Hogyan lettem amerikai szenátor?
Ennek lehetőségét a HVG munkatársa vetette fel, a lapban 1992 februárjában megjelent írásában. Az idő tájt tette közzé a State Department szokásos éves jelentését az emberi jogok helyzetéről a világ sok országában. A nagyhatalom által kiállított, politikai ihletésű „bizonyítványt” régen vitatják, főként persze az elmarasztaltak – de máig figyelnek rá, amint azt napjainkban is láthatjuk. MTI-s „kuliként” ezúttal is az egyetlen voltam a magyar tudósítói gárdából, aki elzarándokolt a Külügyminisztériumba, megnézni a terjedelmes jelentést. Egyébként mindennapos és szívesen látott figura voltam a sajtóosztályon, a tudósítók közös munkatermében és a briefingeken, ahol a szóvivőtől szívós kérdés-felelet játékban próbáltuk megtudni, mi van valóban az amerikai külpolitika lépései mögött. (Nem nagyon sikerült…)
Az ilyen jelentéseknél a dolog egyszerű: megnézzük, mi benne az érdekes, majd azt a hírügynökség továbbítja előfizetőinek. Az 1991-es, Magyarországra vonatkozó jelentésben egyebek mellett az alábbi néhány mondat tűnt érdekesnek:
„The media are still dominated by holdovers from the communist period. As a result political parties, especially those of the ruling coalition, perceive the media as biased.” (A médiát a kommunista korszakból megmaradtak dominálják. Következésképp a politikai pártok, különösen a kormánykoalíció tagjai, elfogultnak tekintik a médiát).
Mi tagadás, a rendszerváltás utáni második évre vonatkozó megállapítás nem volt meglepő, és aligha volt alaptalan. Ha például csak az Államokból akkor tudósító gárdát tekintjük, köztük magamat, aki 1950-ben kezdte pályáját az MTI-ben. Uram bocsá’, tán még a HVG-nél is akadhattak „holdoverek”? A főszerkesztő pl. hat évig volt a Rádió bonni tudósítója, abszolút bizalmi poszt, akárcsak a washingtoni.
A sommás megítélést otthon persze a jobboldali sajtó kapta fel (szalagcím volt az Új Magyarországban), hiszen tombolt az – első – médiaháború. Felhívott aztán a HVG egyik vezetője (a kiváló lapot kérésükre éveken át tudósítottam, nem sokkal az ügy előtt is), kérve: küldjem már át az inkriminált jelentés eredeti szövegét. E-mail akkor még nem lévén, az MTI költségére 14 oldalt nem faxolhatok, mondám – kérjék el az amerikai nagykövetségtől, ott bizonyára megvan. Meg is volt, és lőn csoda: abban a fent idézett mondat nem volt fellelhető… Helyette viszont egy egészen másként csengő szöveg, miszerint „Valamennyi pártnak vannak olyan tagjai, akik a sajtó egyes részeiben ellenük irányuló elfogultságot tapasztalnak.” Mecsoda különbség, valóban. Egyik magyarázatként a HVG harcos tollforgató hölgye felvetette a lehetőséget, hogy szerénységemet „szenátorrá választották, s e minőségében megbízták kongresszusi dokumentumok szerkesztésével”. A másik lehetőség, hogy az MTI központjában hamisítottak, a közszolgálati MTI oly tökélyre emelte a függetlenséget, hogy már a tényektől is sikerült elszabadulnia…”
Hát így. Elképzelhető, mit éreztem, gondoltam – az otthoni szerkesztők hasonlóan. A korábbi időszakot is beszámítva akkor már kilencedik washingtoni tudósítói évemre tekinthettem vissza, és ismertem az ilyen dokumentumok készítésének rendjét. Nagykövetség, szaktárcák, civilszervezetek stb. Ami összejön, abból a State Department illetékesei szerkesztik össze a törvényhozásnak szóló jelentést. Utóbbiak, (egyébként munkámat sokban segítő, jó ismerősök) ezúttal menteni próbálták a menthetetlent. Azt állították, hogy „tévedésből került még nem végleges változat” a sajtóosztályra, egyik napilapunk névtelen „diplomácia tudósítója” pedig azt jelentette Washingtonból, hogy „nem autentikus szövegből” dolgoztam.
Amely szöveg egyébként már három napja hozzáférhető volt, amikor én (New Yorkból, az ENSZ-ből visszaérkezve) hozzájuthattam. S amelyen nem volt semmiféle embargó, vagy utalás arra, hogy még módosulhat a szöveg. Természetesen, ilyen esetre még soha nem volt példa. A hetilap nagyra becsült vezető munkatársának írt levelemben felemlítettem: ha így lett volna, amint ők állították, vajh miért irányítottam éppen én őket a budapesti amerikai nagykövetséghez a szövegért? Hiszen így azonnal lebukom…
Valakinek, valakiknek az volt a véleménye a magyar sajtóról, ami az eredeti szövegbe bekerült. Hogy adminisztratív hiba történt-e, vagy a fogalmazást a jelentés budapesti publikálása után módosították, Washingtonban nem árulták el. Mindenesetre örülök, hogy talán közvetve részem lehetett hitelesebb szöveg kialakulásában, írtam. Ezt írta, immár a maguk javára a HVG idézett tollforgatóhölgye is, egyúttal szerény félmondatban elnézést kérve a durva rágalmazásért.
Sorozatunk borítóképén Tettamanti Béla rajzának részlete látható – az újságíróról.
A teljes karikatúra:
