Talán nem tévedek, ha azt gondolom, a Yale Egyetem címzetes tanárát, a Széchenyi-díjas Szelényi Ivánt meghívó aranytollasok sok x-en túli hallgatósága még a marxi tőke-munka-értéktöbblet (nem éppen szent) háromságán cseperedett. A neves szociológus június 6-odikai előadásán egy másik dimenzióval ismerkedhettek meg, az Adam Smith 243 éve írt főművében leírt bér-profit-járadék elmélet tovább gondolásával.
Szelényi – aki az utóbbi két évben három megjelent művével is cáfolta az Akadémiát támadó kormányzati mantrát az elefántcsonttornyukban lábukat lógató, felesleges alapkutatásokat végző szobatudósokról – Smith-től eltérően a járadékot nem a társadalom jólétét, gazdagságát növelő, hanem ellenkezőleg, a nemzeti vagyont csökkentő tételként írja le. Persze, a járadék nem minden fajtája ördögtől való: megfelelő mértékű szociális segély, vagy más hasonló, úgynevezett szolidaritási járadék a társadalmi béke forrása lehet. A piacgazdaság velejárója továbbá a kizsákmányolási járadék, amelynek tipikus formája a Rockefellerek birodalmában volt megfigyelhető: a hatalmas tőkeigényű olajipari láncba a későn jövők már nehezen tudtak bekapcsolódni, az így monopolizált piacon extra jövedelemhez, azaz járadékhoz jutottak az élelmesek. Az innovációt támogatja az állami szabályozással támogatott újítási járadék: belátható, hogy a szerzői jogi, találmányi, szabadalmi védettség nélkül kevesebben fektetnék pénzüket, energiájukat kockázatos és hosszadalmas kutatásokba, kísérletezésbe. Ugyancsak indokolt az állami beavatkozás környezetvédelmi célokból: a „szénmentes” gazdaságra való áttérés ösztönzésére a megújuló energiaforrások használatát kedvezményekkel – járadékjövedelmekkel segítik.
Kevesebb jó mondható el más jellegű, ugyancsak állami, központi beavatkozással, sajátos szabályozási eszközökkel létrehozott járadékokról: a hűség fejében osztogatott vagyon, a kegyúri joggyakorlat, a kegyencgazdaság gátolja a gazdasági fejlődést, amelynek fő hajtóereje a tiszta profitérdekeltség. A kegyúri jogokat most és itt az állami vezetők szűk köre gyakorolja, „nincs hatalmas (föld)tulajdonuk, amiből osztogathatnának, mégis megoldják”. Főleg a – nagyrészt uniós finanszírozású – közbeszerzésekkel befolyásolják, korlátozzák a piac működését. Így fordulhat elő, hogy az ötödik leggazdagabb magyar pár év alatt elveszti vagyona felét, egy másik pedig megszázszorozza. „Magyar (Bálint) szerint az Európai Unió által Magyarországnak adott támogatásokat is a klientúrának vagy az ’adoptált családnak’ osztják le. Pontosabban, olyan piaci feltételeket teremtenek a közbeszerzések során, amelyek között a klientúra, még ha magasabb árakat is kér, akkor is nyer a versenytárgyalásokon, vagyis Sørensen fogalmait használva járadékhoz jut. Ezt lehet korrupciónak is nevezni, de mi a járadékot pontosabb fogalomnak tartjuk” – írja Mihályi Péterrel közösen jegyzett cikkében – az illiberális állam által bezúzatott Századvég 88. számában – Szelényi. A cikk szerint egyébként „Az olyan társadalmakban, ahol a járadék a meggazdagodás fő forrása – ilyenek a pre-kapitalista formációk vagy az államszocializmus –, nincs olyan mechanizmus, amely garantálná a források hatékony felhasználását. Egy versengő piacgazdaságban számos intézményesült mechanizmus hat ebben az irányban.” „…amennyiben a járadékvadászok foglyul ejtik az állami szabályozási rendszert, az állam működésképtelenné válhat (state failure). Nyitott társadalmi kapcsolatok esetében (vagyis a tökéletes szabad piac feltételei között), amíg a profitok és bérek összege nő, addig a társadalom számára ez felfogható pozitív összegű játékként. Amikor azonban a járadékok nőnek gyorsabban, mint a bérek és profitok együttesen, akkor ezt negatív összegű játékként jellemezhetjük.”
Nem lehet vitás, hogy az efféle járadékbevételek egy része visszakerül a politikai döntéshozókhoz, a kérdés csak az, hogy mekkora ez a hányad. Oroszországban például „Jelcin idejében ez kevés volt, Putyinnak viszont csak egy kétszobás lakása és egy garázsa van Moszkvában” – csillantotta fel humorát az előadó. akinek nem kellett az ugyancsak vagyontalan Orbánra utalnia. A párhuzam nyilvánvaló. De hát a magyar gazdaság jól teljesít, nem látható a járadékok társadalmi vagyont fosztogató hatása – vetette fel e sorok írója. Nem is pillanatnyiak a negatív következmények – válaszolta a szociológus –, a hatás perspektivikus. Aggasztó előjelek ma is vannak, a gazdaság szekere csak látszólag fut olyan jól. Egyrészt a félmillió külföldön élő magyar munkavállaló hazautalásai, másrészt az uniós támogatás szépíti a GDP-adatokat. S hogy miért népszerű mégis az illiberális hatalomgyakorlás? Erre Nemes Gábor jövedelmi egyenlőtlenségeket firtató kérdésére adta meg a választ: „A reáljövedelmek alakulása sokak számára lényegesebb a járadékproblémánál (még ha termelő beruházások helyett helikopterezésre költik is el a járadékjövedelmeket), ami táptalaja a populizmusnak.” Szép zárszó volt.
Szabó Gábor
