Mandalák és festmények a MÚOSZ-ban

A tárlat megnyitása igen ünnepélyesre sikerült a Sajtóházban, ugyanis Komlósi Gábor, a MÚOSZ elnöke bevezetőjében felhívta a figyelmet a rendszeresen, különböző műfajokban rendezett kiállításokra, most pedig a komoly művészeti értéket képviselő festőnőre, Tarcsányi Ottíliára és a varázslatos mandalákat készítő Kónya Zsuzsannára. A helyszín nem szokatlan, de a két művész igen, hiszen mindketten mozgáskorlátozottak, akárcsak a Szakosztály jó néhány tagja, akik szintén megtalálták a saját önkifejezési módozataikat.

 

Garamvölgyi Annamária, a Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztály elnöke megjegyezte, hogy a jelenleg ötéves szervezet azért jött létre annak idején, mert az érdekeltekkel korábban senki nem foglalkozott. A szakosztály ugyanis olyan újságírókat tömörít, akik maguk is fogyatékossággal élnek vagy ezen a területen dolgoznak. A szakosztályi rendezvényekre mindig érdekes előadókat hívnak. A napokban pedig – a Magyar Művelődési Társasággal és a Magyar Írószövetséggel együtt – irodalmi pályázatot hirdetnek meg. 

 

A szakosztályi elnök köszöntötte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének vezetőit, közöttük Keleti Éva fotóművészt, a MÚOSZ tiszteletbeli elnökét, Komlósi Gábort, a MÚOSZ elnökét, Gönczi Mária és Hárshegyi János alelnököket és nem utolsósorban Dunay Csillát, a Szövetség elnökségi tagját, majd, bemutatta a fellépőket: a Duo Nicole Együttest ( tagjai: , Fehér Nikolett zongoraművész és Ürmös László brácsaművész), Csete Lóránt csellóművészt és Ács Enikő énekes-gitárost, aki főleg saját dalait adta elő, a legtöbbet pedig Weöres Sándor verseire szerezte. A Duo Nicole Astor Piazzola Libertangóját „szolgálta fel” a népes közönségnek, majd Csete Lóránttal egy mesés Bach-darabot játszottak.

 

Gy. Dobos Mariann újságíró, a Szakosztály titkára elmondta, hogy nemcsak az itt lévő alkotások, hanem az alkotóik élettörténete is figyelmet érdemel. Tarcsányi Ottília építészetet tanult. Az életmódváltás kényszere miatt Schéner Mihály vette rá, hogy fesse meg az őt körülvevő természet szépségeit. Eddig több száz kiállításon vett részt, művei megtalálhatók a Műcsarnok és a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában is. Kónya Zsuzsanna pedig eredetileg közgazdász, mindig kedvelte a mandalákat, nem a hitvilága, hanem a színessége miatt.. 33 évesen, súlyos betegsége után fordult érdeklődése a számmisztika és a meditáció, mint öngyógyító módszer felé. A buddhista szerzetesek festettek először ezoterikus tartalmú mandalákat, Kónya Zsuzsanna azonban művészi értékű tárgyakat, ékszereket, képeket, dísztálakat, eszközöket varázsol a gondolataiból. Gyökössy Endre tanár úr szerint Zsuzsa „nemcsak néz, hanem lát is”. Számos kiállításon vett már részt. 

Ezt az időszaki tárlatot érdemes megnézni és önfeledten gyönyörködni a kiállított munkákban!

 

 

[box bg=”#” color=”#” border=”#” radius=”0″]Gy. Dobos Mariann megnyitó beszéde
Kedves Közönség! Művészetszerető Barátaim!
Örök kérdés, hogy szükség van-e szavakra a látvány mellé. Egy nagyszerű alkotás kétségtelenül megáll önmagában is, akkor is hat ránk, ha fogalmunk sincsen, ki hozta létre, mikor és miért. Egyszerűen nem tudjuk róla levenni a szemünket, lecövekelünk előtte, elindít bennünk valamit. Meghökkent vagy elringat, stílustól és megformálástól függően.
„A képem én vagyok, legyen ez elég” – hangzik ez a fajta ars poetica. Sokakkal együtt Tarcsányi Ottila is ezt a művészi felfogást vallja. És akkor most hogyan tovább? Vége is ezzel a megnyitó beszédnek? Szerencsére nem, sikerült kompromisszumot kötni.
Hiszen mi, akik épp az ünnepélyes kiállításmegnyitóra, francia nevén vernisszázsra jöttünk el, és nem a tárlat akármelyik napjára, nagyon is kíváncsiak vagyunk arra, hogy ki Ottilia és persze másik alkotóművészünk, Kónya Zsuzsanna.
Az emberiség mindig is lázasan kutatta az alkotók kilétét és belső motivációit. Ha előkerült egy-egy figyelemreméltó darab valami földbe rejtett ládából, ódon padlásról vagy zsúfolt régiségpiacról, művészettörténészek és muzeológusok hada kezdett utánuk nyomozni. Sőt, még ha teljesen nyilvánvaló is, kinek a keze nyomát dicséri az a napraforgó csendélet vagy lilában játszó íriszbokor, és a lehető legtöbbet tudunk a művészről, akkor is folytatjuk történetének vallatását. Van Goghról például 3 nagyjátékfilmet készítettek el tíz év leforgása alatt 1989 és 1999 között, és annyi filmes esszét, dokumentumfilmet, amennyit megszámolni is nehéz. Visszatérve az „itt és most”-ra, röviden szeretném bemutatni alkotóinkat.
Tarcsányi Ottiliát már gyerekkorában elbűvölte a képzőművészet, és építészeti tanulmányai befejezése után Farkas András és Réti Zoltán festőművészektől leste el a mesterség alapjait. Igazán komolyan akkor kezdett a dologgal foglalkozni, amikor a sors rákényszerítette az életmódváltásra. Akkor viszont annyira magával ragadta ez a foglalatosság, hogy azóta ez tölti ki napjait. Elkezdett képzőművész körökbe, alkotótáborokba járni, ahol a szakma további nagyjaitól tanult. Híres családi barátjuk, Schéner Mihály festőművész vezette rá arra, hogy kezdjen olajjal festeni, és álljon ki képeivel a nyilvánosság elé. Ma már festőversenyek díjazottja és a Budai Képzőművész Társaság, a BUKET vezetője. Képeinek meghatározó motívuma a természet. 1996-tól több mint 200 kiállításon vett részt, ezeknek a fele egyéni bemutatkozás volt. Az ország minden részében megismerhette műveit a közönség, például a Műcsarnokban, de külföldön is. A Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények is őríznek tőle festményeket. Ottilia egyaránt dolgozik olajjal, olajpasztellel, akvarellel és akrillal – mindegyikre láthatunk példát a Mikszáth-teremben.
Kónya Zsuzsannával több ponton is hasonlít az életük, bár itt találkoztak először. Zsuzsa is korán rátalált arra az önkifejezési módra, ami később életének szervező ereje lett. Zalaegerszegen született, és a közeli Nagykutason nőtt fel. Iskolai füzeteibe, könyvei szélére mandalákat firkálgatott, csak akkor még nem tudta, hogy ezek azok. Annak rendje és módja szerint tanult és dolgozott, közgazdasági végzettsége után szép sikereket érve el a
környező kistelepülések fejlesztésében. Egy civil szervezet vezetője lett, hatóköre egyre bővült, majd köztisztviselőként már 65 kistelepülés kulturális, turisztikai és gazdasági felvirágoztatásából vette ki a részét. Kolléganőivel milliárdos nagyságú pályázati támogatást szerzett a falvaknak, nagyközségeknek, de emellett dekorációkat készített esküvőkre és a nagykutasi templomba.
Zsuzsa szerint embertársainak is tanulsággal szolgálhat életének alakulása. 33 évesen súlyos betegség támadta meg, operációk során esett át. A sors kezét látta ebben, mert a számmisztika szerint épp ekkor fordulhat mások szolgálata felé az életünk. Leküzdötte betegségét, de egy esés következtében csonttörést szenvedett, és újabb megpróbáltatások vártak rá. Nagy erőt adott neki a mandalafestés, ami részint művészi önkifejezéssé, részint egyfajta meditációból eredő öngyógyítássá vált számára. Ebben híres-neves mesterek segítették, például Boros Betty.
A mandala szanszkrit eredetű szó, szent és mágikus kört jelent. Mások szerint az „elme” szóval áll kapcsolatban – a „manasa” ugyanis „elmét” jelent. A mandalafestést a buddhista szerzetesek művelték kolostoraikban, majd egyre jobban elterjedt a világon, és mára elveszítette vallási jellegét. Ám jelenleg is hordoz ezoterikus tartalmat, és elkészítési folyamata egyfajta meditatív szertartás. Felépítését, színvilágát szabályok vezérlik, de ez a keret sokféle tartalommal tölthető meg, ahogy itt is látjuk.
Zsuzsa tehát a halál torkából visszatérve kezdett el mandalákat festeni. Számos helyre hívják kiállítani, itteni kollekciójának egy részét például ma hozta el egy másik budapesti helyszínről. És hogy milyen közösséget látok még mai kiállítóinkban? Gyökössy Endre, a nagy tanító szavaival éve – ők azok, „akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.”
Jó szórakozást kívánok![/box]