A Fotó-toposzok című tárlat a MÚOSZ székházában május 4-ig látható. Szarka Klára kurátor, fotótörténész megnyitó beszédét honlapunkon teljes terjedelmében olvashatják.
Kedves Vendégek, kedves Elnök Asszony, Elnök Úr, tisztelt Művész Úr!
Nem az illendőség mondatja velem, mennyire megtisztelve érzem magam, hogy felkértek Féner Tamás, Kossuth-díjas (és még sok más, legutóbb Aranytoll-díjassá lett) fotóművész tárlatának megnyitására. Tényleg pontosan így érzem, de rögtön hozzá kell tennem, nyomasztón nehéz helyzetben vagyok. Ugyanis kibabráltak velem. Véletlenül-e vagy készakarva, mindegy is. De tény, hogy nem is olyan régen Féner Tamásról és jó ideje formálódó sorozatáról a modern magyar líra talán legeredetibb nyelven beszélő mestere, a nemrég elhunyt Juhász Ferenc szólt avatott szavakat. És ezt a szöveget a MÚOSZ le is közölte a honlapján teljes terjedelemben. Na, ezek után szólalj meg okosan és szépen, Szarka Klára, ha mersz.
Nem nagyon merek, de muszáj. A röppenő szópillangókkal nem versenyezhetek, a filozófiát is másra hagynám. Igyekszem csakis az egzakt szakmai térfélen maradni, talán ott nem okozok túlzottan nagy csalódást. Nos, Féner Tamás e falakon Fotó-toposzok című sorozatának egyik fázisát tárta a nagyérdemű elé. Azt szokták mondani és ez igaz is, hogy a fénykép maga a megtestesült múlt, hiszen amit látunk rajta, arról már biztosan tudhatjuk, hogy a jelen valósága előtti létet zárja magába. Erre a mostani kiállításra ez kétszeresen is igaz. Mert nemcsak az egyes képekre, hanem az örökösen fejlődő egész sorozatra is áll: amit most látunk, egy gondolkodási, alkotási fázis korábbi, már lezárult szakasza. Reményeim szerint április végén a Műcsarnokban egy következő fázist is megismerhet majd a közönség, de az a következő etap is a lezárult múlt része igazából, mert az alkotó messze előttünk jár. Ugyanis folyton dolgozik. Ezen persze nem lepődhetünk meg, ismerve Féner Tamást. A sorozatot azóta is tovább csiszolta és csiszolja a kecskeméti műterembe le-leruccanva, és ami mostanában készült és készülni fog ezekből, nekünk titok. Az alkotónak újabb lépcsőfok.
Annyi azért az eddigi etapokból is látható és megtudható, hogy Féner Tamás személyiségének és fotográfusi modorának talán legsűrítettebb példáját készíti jó néhány éve fotósorozatába rejtve ezekkel a fém micsodákkal, spirálokkal, formákkal, némi hallal, kovászos meg kovásztalan kenyérrel és miegymással. Vagyis a legmélyebb egzisztenciális kérdéseket firtatja a legsallangtalanabb önkifejezési módokat keresve és meg is találva. Végig akarja járni az absztrakció, a sűrítés, a kivonatolás grádicsait, ki akarja próbálni, van-e olyan végpont, amelyben a legsűrűbb a koncept, de mégis fotó marad a kép és nem geometriai képletté válik. Vagyis ahol a józan és hűvös értelem a lehető legtágabb teret kaphatja, de az alkotás-átélés ösztönös, emocionális, irreális körvonalazatlansága is képes megmaradni. Röviden, Féner a lehetetlent kísérti. Na, de így ötven évnyi fotografálás után, mi mást is célozna meg az ember, ha nem a lehetetlent.
A nézőnek dupla feladat, de kettős élvezet többrétegű toposzainak megfejtése és befogadása. Hiszen adódik nekünk a közvetlen kódfejtés munkája, a toposzok, a folyton visszatérő vándortémák képi megjelenítésének, féneri absztrahálásának értelmezése, lefordítása. Ez először egyszerűnek látszik. De nem az, hiszen rögtön több megfejtésünk is adódhat. Sőt, a megfejtések folyton összekavarodnak. Kör: tökéletesség? Bezártság? Hal: Krisztus neve, a görög betűk titkos összeolvasásával? Hal: nem muszáj kóserül levágni és tarthatod a tej mellett. Spirál? Hát, ez egyszerű, ez a lélek, a spiritusz. De másutt az újjászületés, a folytonos megújulás, s még a termékenységgel is összeköthető.
S ezen a ponton a néző már gyanakszik: tán éppen ez az alkotói szándék? Hogy felfogjuk végre: a toposzok összekötnek és rokonítanak. Ha van rá szemünk, megláthatjuk, hogy különféle alakban, másféle egek alatt, lényegében ugyanazt keresik és találják meg a múlt és a jelen emberei. S a művész minél inkább halad befelé, annál több közöset, nagy közös nevezőt talál, de úgy, hogy egyedisége, egyénisége nem olvad föl, nem tűnik tova a nagy általánosban.
Ám mielőtt még jobban elragadtatnám magam, s még tovább haladnék én is a szimbólumok, elemzések és elméletek sűrű erdejében, pedig azt ígértem, távol tartom magam a puszta elmélettől, arra biztatom a közönséget, ne nagyon törődjön azzal, amit itt okoskodtam. Hanem csak úgy gyönyörködjön anyagban és formában, a fény és árnyék, a pozitív és negatív, fehér és fekete kölcsönösségében. A világ geometrikus esztétikájában. Olyan egyszerűnek látszik ez, amennyire bonyolult.
(Elhangzott 2016. április 6-án a MÚOSZ Mikszáth-termében, Féner Tamás Fotó-toposzok című tárlatának megnyitóján.)
Szarka Klára
Féner Tamás fotói a Sajtóházban!
