Közkívánatra, és egy tagunk konkrét javaslatára, létrehoztunk egy olyan email címet, ahol közvetlenül el tudjátok érni az Elnökséget. Tehát nem...
Balásy Gyula médiavállalkozó lemond valamennyi rendezvényszervező, kommunikációs és médiacégében birtokolt tulajdonrészéről, azokat felajánlja az állam részére. Az üzletember mindezt a Kontroll...
Távozik posztjáról május közepén az Index hírportál főszerkesztője, Fekete-Szalóky Zoltán, akit eddigi helyettese, Gedei Norbert vált - közölte az Indamedia...
Vizsgálatot indított az Indamedia-Ringier felvásárlás ügyében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert megítélése szerint a törvény alapján nem bejelentésköteles tranzakcióval kapcsolatban...
Az Európai Parlament (EP) hétfőn, immár hatodik alkalommal meghirdette a Daphne Caruana Galizia újságírói díj idei pályázatát, a díjat az...
A Transparency International Magyarország Alapítvány oknyomozó újságírói mentorprogramjának keretében pályázatot hirdet az újságírás iránt elkötelezett fiatalok számára. A társadalmi szemléletformálás...
Hosszú elemzésben vizsgálta a 444, hogyan torzította a nyilvánosság szerkezetét a NER az utóbbi években. A vizsgált időszakban három párhuzamos...
Az Európai Újságíró Szövetség (European Federation of Journalists / EFJ) szerint az európai közszolgálati média (PSM) példátlan támadások kereszttüzében áll:...
Egerben magára marad a színház, Erdélyben veszélyben a magyar sajtó, a miskolci fideszesek lemondanak, egy szegedit pedig le is tartóztattak....
Alkotmánysértőnek nyilvánította és érvénytelenítette a román alkotmánybíróság szerdán a román közszolgálati televízió és rádió igazgatótanácsainak megújításáról rendelkező parlamenti határozatokat, mivel...
A Médiafórum Egyesület átadta a 2026. első negyedév legkiemelkedőbb újságírói teljesítményeit elismerő Minőségi Újságírás Díjakat. A fődíjat Weiler Vilmosnak, a...
TovábbDetails| Hétfő | 11.00 – 16.00 |
| Kedd | 13.00 – 18.00 |
| Szerda | 11.00 – 16.00 |
| Csütörtök | 11.00 – 16.00 |
| Péntek | 9.00 – 14.00 |
E-mail: [email protected]
1064 Budapest,
Vörösmarty u. 47/A
Központi telefon:
(1) 478-9040
Titkárság: [email protected]

Copyright © 2016 by Magyar Újságírók Országos Szövetsége.