Hosszú elemzésben vizsgálta a 444, hogyan torzította a nyilvánosság szerkezetét a NER az utóbbi években. A vizsgált időszakban három párhuzamos tendencia volt megfigyelhető, melyek a maguk módján mind a parlamenti nyilvánosság demokratikus kontrollját gyengítették. Az első, a nagy társadalmi alrendszerekkel, elsősorban a gazdasági rendszerrel kapcsolatos, „szakértői” viták arányának csökkenése volt.
Míg a vizsgált időszak elején a szakértői felszólalások a parlamenti viták csaknem 16%-át tették ki, ez fokozatosan 10% alá csökkent. Anélkül, hogy túlhangsúlyoznánk e változás jelentőségét, megállapítható, hogy a kiemelt jelentőségű gazdasági kérdések kikerülése a parlamenti vitákból a piaci folyamatok feletti demokratikus kontroll csökkenésére utal. A második tendencia a parlamenti beszédekben megjelenő válságnarratívák arányának növekedése volt (3-ról 11%-ra). A katasztrófákra és a biztonságra koncentráló felszólalások térnyerése a rendkívüli állapot normalizálódását jelentette.
Ennek egyenes folyománya a parlamenti vitához köthető fékek és ellensúlyok erodálása, végső soron a politikai tanácskozás eljelentéktelenítése lett. A harmadik, talán leginkább látványos tendencia, a demokratikus párbeszéd nyelvi mintázatainak eltűnése. A vitapartnernek nyújtott tisztelet formális és informális nyelvi jelölői egyaránt kikoptak a parlamenti felszólalásokból (előbbi aránya 13-ról 7%-ra, utóbbi aránya 8-ról 3%-ra csökken). Eközben az agresszív, sértegetésen és becsmérlésen alapuló megnyilatkozások aránya drámaian megnőtt (3-ról 11%-ra).
Azok a kulcsszavak, melyek megkülönböztetnek egy pártot a riválisoktól, identitásképző erővel bírnak. Az természetes, hogy 20 év alatt minden párt identitását kifejező szavak változáson mennek át. A változások mibenléte ugyanakkor beszédes. A Fidesz esetében megállapítható, hogy képviselői felszólalásaikban fokozatosan áttértek az értékalapú identitásnarratívákról (pl. polgár, család) a válság- (pl. migráció, határkerítés) és ellenségnarratívákra (pl. Soros, Brüsszel). Ebben az értelemben a Fidesz posztmodern párttá vált: egyre kevésbé volt célja egy koherens értékrend köré szerveződő párbeszéd folytatása, sokkal inkább egy önmagába zárt, válságok és ellenségek által benépesített narratív univerzumot teremtett.
Mindezt kiegészítette, hogy magát egyre határozottabban a rendszer megtestesítőjeként tüntette fel, felszólalásaiban egyre inkább egyenlőségjelet tett a párt és az állam közé. Az ellenzéki térfélen mindeközben különböző ütemben, de határozottan egy irányba mutató változások zajlottak le. Kezdetben mindegyik párt esetében kirajzolódtak karakteres értéknarratívák, baloldali, zöld vagy éppen szélsőjobboldali panelekben kifejeződve. Ezek rendre megjelentek a parlamenti felszólalásokban is. Ám politikai értelemben nem váltak sikeressé, nem tudták érdemben befolyásolni e pártok támogatottságát. Ezért különböző pályán, de mindegyik ellenzéki párt eljutott oda, hogy saját értékrendjének kifejezése helyett, a kormányzati panelek kritikájára fókuszált. Azáltal, hogy megpróbálták kritikailag lekövetni a Fidesz által szőtt diskurzusokat, végül zsákutcába jutottak: maguk is feladták az értékalapú vitákat és elvesztették saját politikai identitásukat.
A diszkurzív bűnbakképzés politikailag legsikeresebb teljesítménye a „migráns” címke 2015-ös menekültválság idején történő elterjesztése volt. A magyar társadalomban jelenlévő – nemzetközi összehasonlításban már ekkor is jelentős – idegenellenességet ez a diskurzus sikerrel csatornázta be egy tömegek által átélhető narratív keretbe (nem mellékesen hozzájárulva a xenofóbia további növekedéséhez). Ebből közvetve levezethető volt Brüsszel mint a „migrációpárti” ellenség, valamint a nemzeti érdekeket védelmező kormány virtuális képzete. A 2022-es orosz invázió azonban alapvető szinten kezdte ki ezt a hatalomtechnikai szempontból sokáig tökéletesnek hitt stratégiát. A februárban Magyarországra érkező ukrajnai menekültek tömege nem volt azonosítható a korábban bűnbaknak kikiáltott „migránsokkal”. Az ekkor készült kutatásokból jól tudjuk, hogy a menekültek felé alapvetően szolidárisan fordult a magyar társadalom jelentős része. Ahogy a jól bejáratott „migráns” kategória meggyőzőerejét csökkentette a háborús menekültek kézzelfogható tapasztalata, úgy a bűnbakképzés logikája több ponton is megbicsaklott.
A háború tapasztalata új morális rendet is teremtett. A nyugati világ pillanatok alatt felsorakozott Putyin agressziójával szemben, és a kormány sarokba szorult a saját maga által fenntartott, erkölcsi relativizálásra épülő univerzumában. Úgy kellett a Brüsszel- és migrációellenes pozícióját igazolnia, hogy közben Brüsszel a putyini agresszió határozott kritikusaként lépett fel, és a migránsok arcát immár az ukrajnai menekültek adták. Ilyen értelemben ahhoz, hogy korábban sikeresnek bizonyult, bűnbakképzésre alapozott diszkurzív stratégiáját folytathassa, a háborús agresszió – sokak számára átütő erejű – morális tapasztalatát kellett felülírja. E kényszer végül paradoxonok által kötött pályára terelte a Fidesz kommunikációját.
A parlamenti diskurzus ekkorra lényegében véve teljesen kiürült. A közéleti viták terepe szinte kizárólag a sajtónyilvánosságra szűkült. Így mi is ezen a terepen vizsgáltuk, hogy mit kezdett a Fidesz az ukrajnai háború logikai paradoxonjával, és milyen dinamikák formálták a valóságtól egyre elrugaszkodottabb bűnbakképzési narratíváit. A sajtóban folyó diskurzusok jelentős részét (25 százalékát) továbbra is szakpolitikai témák alkották: gazdaság-, energia-, külpolitika, menekültekkel vagy éppen atomenergiával kapcsolatos kérdések. Annak ellenére, hogy a háborús tematika ezeket is áthatotta, e cikkekben a független és kormányközeli sajtó egyaránt felsorakoztatott érveket, és kísérletet tett különböző álláspontok igazolására – ebben az értelemben párbeszédre hasonlított. A cikkek egy további jelentős része (33%) a kölcsönös barát-ellenség logikáját követte: a nemzetközi szövetségi rendszerek, az EU vagy éppen az USA elnökének megítélése nem csupán gyökeresen eltért a két térfélen, de az is megfigyelhető volt, hogy nincs közös nevező, nincs közös vonatkoztatási rendszer, ami egy esetleges párbeszéd alapjául szolgálhatna.
A diskurzus rendjét a párbeszéd logikája határozza meg. Azokon a pontokon, ahol egy kérdés vagy kritika válasz nélkül marad, kimondhatatlan tabuk sejlenek fel. Olyan kérdések, amikre nem tud vagy nem akar érdemi választ adni a megszólított. A sajtónyilvánosságban a megválaszolatlan kérdések nagy aránya jelzés értékűnek tekinthető. Arra utalt, hogy a virtuális bűnbakok köré szőtt kormányzati narratíva több ponton is sérülékennyé vált.
A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy noha a parlamenti pártokat sikeresen gyűrte maga alá, a sajtóval nem tudta ugyanezt megtenni. Összességében 2022 után az ott folyó diskurzus egyre nagyobb része felett veszítette el a kontrollt a Fidesz.
