Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ma Strasbourgban egyhangú döntéssel kimondta, hogy az Országgyűlés elnöke megsértette hat magyar újságíró szólásszabadsághoz fűződő...
A Friedrich Ebert Alapítvány által megrendelt médiakutatás – Budapesten és vidéken működő – nem kormánypárti közéleti portálok, valamint napi és...
A közmédia Oroszországban, Lengyelországban és Magyarországon a kormány szócsövévé vált, amely kényelmes propagandaeszközként működik a választások előtt és alatt -...
Az ingyens újság utcai terjesztését a koronavírus elleni védekezés érdekében március közepén függesztette fel a tulajdonosa. A szerkesztőség csökkentett létszámmal,...
Temetésére május 23-án, szombaton, 13 órakor kerül sor Somogy megyében, az alsósegesdi református temetőben.
Többszáz darabos fotókollekciót tesz ingyenesen elérhetővé egy magyar fotóügynökség, hogy ezzel segítse az egészségügyi szervezetek, vállalatok, ügynökségek vagy akár a...
A nemzetközi újságíró jogvédő szervezet idei jelentése a 180 országot értékelő listán a 89. helyre sorolta Magyarországot. Körülöttünk olyan országok...
A Facebook Újságírói Program és az Európai Újságíró Központ pénzügyi alapot hoz létre a helyi sajtó támogatására a koronavírus válság...
A csatorna szombat esti politikai műsorában a stúdióban ülő Kiszelly Zoltán mellett Kondor Katalin, Németh Alajos és Szakács Árpád beszélgettek....
Aki valós tényeket közöl, vagy a véleményét osztja meg, nem követ el bűncselekményt. A Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztésről szóló szabályait is...
Az Országgyűlés kivételes eljárásban megtárgyalta, majd keddi ülésén elfogadta a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület...
TovábbDetails| Hétfő | 10:00 – 16:00 |
| Kedd | 10:00 – 18:00 |
| Szerda | 10:00 – 16:00 |
| Csütörtök | 10:00 – 16:00 |
| Péntek | 9:00 – 14:00 |
E-mail: [email protected]
1064 Budapest,
Vörösmarty u. 47/A
Központi telefon:
+36 70 908 06 86
Titkárság: [email protected]

Copyright © 2016 by Magyar Újságírók Országos Szövetsége.