Az Országgyűlés kivételes eljárásban megtárgyalta, majd keddi ülésén elfogadta a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról szóló országgyűlési határozatot – írja az MTI nyomán a 24.hu.
A javaslatot Hantosi István (Tisza) ezt megelőzően előterjesztésben többek közt a Közszolgálati Közalapítvány alapító okiratának visszavonásával, a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásával, illetve annak induló vagyonával kapcsolatos változások szükségességére hívta fel a figyelmet, rámutatva, hogy az garanciális intézkedéseket is magában foglal.
Eszerint a folyamatban lévő szerződések, pénzügyi elszámolások és jogviszonyok nem szakadnak meg, hanem jogutódlással folytatódnak. A határozat részletesen szabályozza a vagyonelemek, a pénzeszközök és kötelezettségek átadását, valamint azt is, hogy az átmeneti időszakban csak a működéshez feltétlenül szükséges kötelezettségvállalások tehetők. A garanciák között említette továbbá a munkavállalók védelmét, a dolgozók jogviszonya ugyanis jogfolytonos marad: megőrzik szolgálati idejüket, javadalmazásukat, valamint munkajogi jogosultságaikat. A javaslat az intézményi struktúra átalakításáról szól, nem pedig egyes emberek eltávolításáról – jegyezte meg. A kormánypárti politikus garanciaként beszélt az átláthatóságról. Előírják – folytatta – a Közszolgálati Közalapítvány honlapjának archívumként történő megőrzését, valamint az iratok levéltári elhelyezését. A közérdekű adatok nem veszhetnek el egy szervezeti átalakulás következtében – mondta.
Hantosi a közeljövő feladatai között említette a Független Közmédia Testület tagjainak és az új Médiatanács tagjainak a megválasztását. A törvénymódosítás június 26-án lép hatályba – mondta.
A kormány álláspontját Tompa Enikő, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára ismertette, aki szerint a közszolgálati média az elmúlt években a társadalmi kontroll és a szakmai függetlenség helyett fokozatosan a politikai befolyásolás eszközévé vált. Az új médiaszabályozás ezzel szemben egy olyan rendszert vezet be, ami három egymástól elkülönülő, egymást ellenőrző szereplőre épül: egy tulajdonosi jogokat gyakorló testületre, egy társadalmi kontrollt megvalósító tanácsra, valamint egy független felügyeleti hatóságra. Szerinte ez biztosítja a közmédia szakmai és szervezeti függetlenségét és azt, hogy működése és gazdálkodása elszámoltatható legyen.
Az államtitkár arra is kitért, hogy a határozati javaslat elfogadásával a közalapítvány által kezelt vagyon a törvény erejénél fogva visszaszáll a magyar államra, a Független Közmédia Testület ugyanezzel a vagyonnal fog működni. A legfontosabb különbségnek azt nevezte, hogy az új rendszerben a közmédiát és a Magyar Távirati Irodát megtestesítő vagyon az állam tulajdonában marad, a testület kizárólag a tulajdonosi jogokat gyakorolja.
Tompa beszélt a testület összetételéről, felhívva arra a figyelmet, hogy a médiaszakmai szervezetek is delegálhatnak tagokat, és kikötés, hogy olyan tagot nem lehet jelölni, aki az elmúlt öt évben pártpolitikai tevékenységet folytatott.






