Hetvennyolc éves korában, hosszú, súlyos betegség után zollikoni otthonában, Zürich mellett, szerda reggel elhunyt Oplatka András, újságíró, történész, műfordító.
A koronavírus-járvány áldozata lett Riskó Márta, aki több évtizeden át dolgozott a turisztikai marketing területén, illetve szakújságíróként.
Temetésére május 23-án, szombaton, 13 órakor kerül sor Somogy megyében, az alsósegesdi református temetőben.
Életének 85. évében vasárnap hajnalban elhunyt Létay Vera Balázs Béla-díjas színház- és filmkritikus, a Filmvilág alapító főszerkesztője. Évtizedeken át tagja...
Megrendüléssel értesültünk a hírről, hogy Nehéz-Posony Márton ügyvéd, publicista, aki korábban a MÚOSZ jogászaként is dolgozott, a hétvégén váratlanul elhunyt....
Hetvenhárom ves korában meghalt Tettamanti Béla grafikus, képzőművész – adta hírül ma délelőtt a 168 Óra. Tettamanti Bélára Halász Géza,...
Szabó J. Judit 58 évesen, súlyos betegség után, április 6-án meghalt. Kiss József, a Könyvhét főszerkesztőjének nekrológja.
Életének 89. évében 2020. április 8-án elhunyt Molnárné Murai Mária közgazdász, újságíró – értesítette a család a MÚOSZ-t. Dolgozott többek között...
A legendás külpolitikai újságíró 82 éves volt. A Panoráma című külpolitikai televízióműsor egykori főszerkesztője március 11-én hunyt el – adta...
Százharminc évvel ezelőtt, 1896. július 12-én született meg a MÚOSZ őse, a Budapesti Újságírók Egyesülete, aminek első elnöke Mikszáth Kálmán...
TovábbDetails| Hétfő | 10:00 – 16:00 |
| Kedd | 10:00 – 18:00 |
| Szerda | 10:00 – 16:00 |
| Csütörtök | 10:00 – 16:00 |
| Péntek | 9:00 – 14:00 |
E-mail: [email protected]
1064 Budapest,
Vörösmarty u. 47/A
Központi telefon:
+36 70 908 06 86
Titkárság: [email protected]

Copyright © 2016 by Magyar Újságírók Országos Szövetsége.