Hárshegyi János

Főállásaim mellett, amelyek elsősorban a sport különböző területeire terjedtek ki, 1974-ben jelentek meg első írásaim. Külsős szerzőként számtalan napi- és hetilapban, folyóiratban publikáltam, olvasó-szerkesztettem, könyvek társszerzője voltam.

Mivel a hetvenes években alapított Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon – is – dolgoztam, 1981-ben, főállásban, az Országos Testnevelési és Sporthivatal sajtóosztályának lettem főmunkatársa. Ettől kezdve az említett rendezvény főtitkára voltam, illetve gondoztam valamennyi, e területhez tartozó eseményt. Ezek a különböző színtű sajtótájékoztatók, pályázatok szervezése, filmkészítés, könyvek és kiadványok szerkesztése, gondozása.

1981-ben lettem a MÚOSZ tagja. 1995-ben a Kommunikációs és PR szakosztály alapítója, vezetőségi tagja, 2011-ben a Fogyatékossággal Élők a Médiában szakosztály alapítóinak egyike voltam. Ezenkívül számos – sporttal, filmmel, idegenforgalommal foglalkozó – szakosztály munkájában tevékenykedtem, a mindenkori publikálási lehetőségeimnek megfelelően.

2000 novemberétől az etikai bizottság tagja, majd eljáró tanácsvezetője voltam.

A küldöttgyűlésnek – az utóbbi ciklus kivételével – az ezredforduló óta vagyok tagja. 2015-ben a MÚOSZ alelnöke voltam.

Welcome Back!

Jelentkezzen be a fiókjába

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Add New Playlist