Lengyelországról – „dományosan”

Domány András a tőle megszokott alapossággal tartott rendkívül érdekes kötetlen előadást a lengyel bel- és külpolitikáról. Az egyik legelismertebb lengyel szakértő ezúttal sem okozott csalódást azoknak, akik három szakosztályt is képviselve részt vettek a MÚOSZ kül- és biztonságpolitikai szakosztályának rendezvényén. Kiss Árpád beszámolója.

A belpolitikai erőviszonyokról éppúgy orientáló elemzést tartott Domány, mint Varsó és Brüsszel viszonyáról, a lengyel-orosz és lengyel-német kapcsolatokról, a menekültválság lengyel megítéléséről, a szomszédságpolitikáról és a V4-ek együttműködésének varsói értékeléséről.  

Az európai történelem egy-egy fontos vonatkozó fejezetét is felidéző, színes előadásban a Magyar Rádió egykori munkatársa, volt varsói tudósító, a kétoldalú kapcsolatokra is kitért. Felidézte, hogy a második világháború idején hazánk adott otthont a lengyel menekülteknek, és egész Európában egyedül nálunk működött lengyel iskola, Balatonbogláron, az ezért „boglarcsikoknak” (lengyelül: boglarczyk) hívott gyermekek számára.

Aktuálpolitikai témákat érintve Domány elmondta, hogy a lengyel külügyminiszter sok esetben hasonlóan nyilvánul meg, mint magyar kollégája, azonos elveket képviselve a Brüsszellel folyó csatározásokban. Az Oroszországhoz fűződő lengyel viszony azonban homlokegyenest eltér a magyarétól, ám ez szerinte nincs kihatással a lengyel-magyar politikai kapcsolatokra. Ugyanakkor lényegesen jobb a lengyel-amerikai kapcsolatrendszer, mint a magyar-amerikai. Ennek védelmi, biztonságpolitikai mozgatórugóira is utalt Domány András.  

Önnek ajánljuk