A Kommunikációs és PR Szakosztály programajánlata

Prezi a MÚOSZ-ban

Szeptember 29-én a Kommunikációs és PR szakosztály szervezésében valósul meg a Prezi a gyakorlatban – sikertörténet és felhasználási útmutató című rendezvény.

Időpont: 2016. szeptember 29. (csütörtök), 17 óra
Helyszín: Sajtóház, Táncsics terem
Budapest, VI. kerület, Vörösmarty utca 47/a

Facebook esemény

Az előadás és mini workshop egy rövid idő alatt nemzetközi branddé vált kommunikációs vállalkozás sikeréről szól és arról, hogyan segítheti az újságírók és PR szakemberek munkáját a Prezi.

Vendég: Faix Csaba, a Prezi nemzetközi kommunikációért felelős vezetője.

prezi-banner

Az előadás felvázolja a magyarországi startup vállalkozások helyzetét, benne a Prezi történetével. Szó lesz a siker megtapasztalásáról, erről az épülő folyamatról és arról, hogy az alapítók hogyan használják fel a kínálkozó lehetőségeket. Megismerhetjük a Prezi filozófiáját, nemzetközi helyzetét és azt is, hogy mit tettek azért, hogy most itt tartanak? Kiderül az is, milyen kommunikációs stratégiát használ a cég, hogyan tartják fent az érdeklődést és mit jelent számukra a jövő.

Mini workshop keretében előadónk bemutatja, hogy a Prezi kínálta lehetőségeket hogyan használhatják az újságírók, PR szakemberek.

A Prezi-ről: A Prezi egy felhő alapú prezentációs szoftver, amelyik diák helyett, egy interaktív vászonra épül. A térbeli elrendezés segítségével a prezentációk látványosabbak és emlékezetesebbek, mint a lineráisan, úgymond kötött pályán előadottak. Ez a párbeszéd alapú előadás a Prezi sikerének egyik titka. A Prezi 2009-ben indult, mára több mint 75 millió felhasználója és két irodája van: San Franciscóban és Budapesten. A prezi.com oldalon 260 millió kereshető és újra felhasználható prezi van. Eddig 71,5 millió dollár befektetést kapott,  befektetői az Accel Partners, a Spectrum Equity és a TED Conferences.

További információ:  www.prezi.com.

Az előadóról: Faix Csaba, a Prezi nemzetközi kommunikációért felelős vezetője. Ő irányítja a cég, európai és ausztráliai kommunikációját – kiemelt tekintettel a magyar piacra. Alapítója a Prompt Media nevű médiatréning- és tanácsadó cégnek, amelyik multinacionális vállalatok általános- és kríziskommunikációját segíti. 2005 és 2012 között a Tv2 Tények című műsorának vezető politikai tudósítója volt. A hazai politikai élet és választások mellett tudósított  a 2008-as amerikai elnökválasztásról és az egyiptomi forradalom kitöréséről.

Kérjük, hogy jelezze részvételi szándékát a timar.iren@t-online.hu e-mail címen.