Az emberek közti kommunikáció mérföldköve volt a telefon feltalálása, bármilyen távolságból azonnal létrejöhetett egy beszélgetés. Magyarországon az 50-es évektől kezdve, az analóg telefonközpontok szűkös kapacitása miatt csak kevés magánlakásban volt készülék, így az emberek az utcai fülkéket vették igénybe. Sokszor sorban állva. Beszélgetés előtt a postán speciális érmét, tantuszt kellett vásárolni, ezzel működött a készülék.

Telefonunk nem lévén kamaszkoromtól kezdve mindig volt nálam kétforintos (később ez váltotta a tantuszt) és rendszeres látogatója voltam a környék telefonfülkéinek.

Mostanában a várost járva tűnt fel az egykor telefonokkal teli aluljárók megváltozása. Elkezdtem utánajárni többek az általam ismert és használt, még fellelhető, vagy már eltűnt fülkék, készülékek nyomainak. De a séták közben már egyetlen fülkéből telefonáló emberrel sem találkoztam.

A 90-es évektől kezdve terjedtek el a digitális technológiának köszönhetően az otthoni és az utcai telefonok, hogy aztán csaknem harminc év elteltével teljesen feleslegessé váljanak.
Budapesten például 2000-re majdnem 13000-re nőtt az utcai fülkék száma. Majd nyolc év alatt kevesebb mint a felére csökkent a számuk. És ez a folyamat azóta is tart.