Idén tavasszal hosszabb időt töltöttem Szingapúrban, és persze több múzeumot is
volt alkalmam meglátogatni. A szingapúri állampolgárok számára a múzeumok zöme
ingyenes, de van számos érdekes múzeum, amely a turistákat is tárt karokkal várja.
Ilyen a Barrage, amely a Szingapúr számára oly fontos vízgazdálkodást
mutatja be, a Civil Defence Heritage Gallery, a Singapore Maritime Gallery, a
Geylang Serai Heritage Gallery és a városfejlesztésről érdekes információkat
szolgáltató Singapore City Gallery URA Exhibit.
Ugyanakkor a National University of Singapore (NUS) által fenntartott Lee Kong
Chian Natural History Museum mindenkitől belépti díjat kér, és az újságíró-igazolványom sem nyitotta meg számomra a kapukat.
Egyes múzeumokba, például a Singapore Science Centre-be, amely a mi Csodák
palotája kiállításunkhoz hasonló, csak időpontfoglalással, online lehet jegyet
vásárolni, és a szoftver nem kínál külön lehetőséget az újságírók számára.
Voltak azonban olyan múzeumok is, ahol elfogadták az igazolványomat, és
ingyen beengedtek.
A Peranakan Museumban, amely a félig maláj vegyes házasságok révén
kialakult peranakan kultúrát mutatja be, kedvesen érdeklődtek arról is, hogy
milyen plusz információra van szükségem.
A National Galery-ben online regisztrációra volt szükség, amit a helyszínen,
közösen oldottunk meg. Úgy tűnik, nem sokan élnek ezzel a lehetőséggel,
mert a múzeum alkalmazottai számára is talány volt néhány kitöltendő kérdés,
de végül, közös erővel, leküzdöttük az akadályokat, és utána már kedvemre
nézelődhettem a képtárban.
A National Museum of Singapore-ban közölték, hogy előzetes regisztráció
után tudják csak figyelembe venni az igazolványomat – aztán kedvesen
legyintettek egyet, és „most az egyszer még elnézzük” felkiáltással
beengedtek.
Hasonló volt a helyzet az Asian Civilisations Museumban is, ahova ráadásul
egy időszakos kiállításra akartam bemenni, amely – ahogy menet közben
kiderült – még a szingapúriak számára is fizetős volt. El is fogadtam volna,
hogy én is fizetek, de amikor rákérdeztem, hogy mennyibe kerül, legyintettek,
hogy „na, jó, menjen be”.
Összességében kb. 30.000 Ft maradt így a pénztárcámban, de igaziból azzal
a segítőkész hozzáállással lettem gazdagabb, ami az itteni emberek nagy
része számára annyira természetes és magától értetődő.
Harrach Orsolya
