Tages-Anzeiger
A lap megerősíti, hogy a KGB-nek dolgozott az orosz ortodox egyház feje, amikor jó 50 éve fiatal papként Svájcba, az Egyházak Világtanácsához küldték elöljárói. Akkortájt a svájci rendőrség megállapította róla: „Mihajlov” fedőnéven az volt a feladata, hogy a testület más tagjairól szerezzen információkat és befolyásolja a Tanács véleményét – a NATO és az USA ellen, illetve a Szovjetunió javára.
Miután 1974-ben, három év után hazatért, és folyamatosan egyre magasabbra emelkedett egyháza hierarchiájában, még vagy 40-szer felkereste Svájcot. Pl. síelni, de a 90-es években az Ortodox Egyház olajexporttal is foglalkozott egy Genfben bejegyzett cégen keresztül.
A cikk hozzáteszi, hogy I. Kirill (akit a magyar kormány levetetett az uniós tilalmi listáról – a szerk. megj.) szereti a felhajtást és a pompát. Szívesen tünteti fel magát az ukrajnai háború legfőbb ideológiai támaszának, nem ritkán Putyin oldalán. Megáldja a frontra induló katonákat és fegyvereket. Azt prédikálja, hogy Oroszország és Ukrajna összetartozik. A világvégét jósolja arra az esetre, ha Moszkva veszít.
New York Times
Az újság biztonságpolitikai szakírója azt jósolja, hogy riasztó lesz a háború 2. éve, az amerikai közvélemény többsége azonban Biden oldalán áll, noha ezt egy éve még senki sem gondolta volna. De hát amerikai csapatok nem vesznek részt a viszályban, és az USA bölcsen használta ki erejét a 2. világháború után létrejött liberális világrend védelmében.
A szerző, Thomas Friedman kifejti, hogy olyan rend ez, amely miatt az autokrata nagyhatalmak, mint Oroszország és Kína nem tudják egyszerűen bekebelezni a szomszédjaikat. Ahol a demokráciák páratlan módon virágozhatnak, és a szabad piac, illetve a nyílt kereskedelem több embert emelt ki a szegénységből, mint bármikor korábban a történelem során. Emellett csaknem 80 év telt el úgy, hogy nagyhatalmak nem csatáztak egymással.
Az Egyesült Államok és a NATO-közösség a liberális rendért állt be Ukrajna mögé, de a következő év sokkal nehezebb lesz. Putyin 500 ezer embert mozgósít. Azt üzeni Bidennek, hogy nem veszíthet és kész minden áldozatra e cél érdekében, de vajon mennyire elszánt Amerikai? És pont ez az ijesztő.
A kérdés az, Washington hajlandó lesz-e fenntartani a nemzetközi rendet. Két tábor ütközik meg egymással: azok, akik az a nemzetbiztonság érdekeire hivatkozva bezárkóznának, illetve azok, akik fenntartanák a jelenlegi világrendet. Robert Kagan, a Brookings Intézet neves történésze figyelmeztet, hogy az oroszoknál a nagyhatalmi álmok felülírták a biztonsági szempontokat, és a jelek szerint ugyanez a helyzet Kínánál Tajvan ügyében.
Az amerikai liberálisok pedig éppen azért melengetnek baráti érzelmeket az orosz elnök iránt, mert úgy vélik, hogy ő a globális liberális-ellenes keresztes hadjárat vezére.
A történész arra is felhívja a figyelmet, hogy ha bármekkora ukrán terület is orosz kézen marad, akkor a nyugalom csupán időleges, mert Putyin ismét nekivág. Máris teljesen militarizálja a társadalmat, pont úgy, ahogy Sztálin csinálta a 2. világháborúban. Arra számít, hogy a Nyugat feladja, ha látja, hogy jócskán elhúzódik a viszály.
https://www.nytimes.com/2023/02/05/opinion/ukraine-war-putin.html
Washington Post/Bloomberg
A szubjektív idealizmus klinikai esetét kell produkálni ahhoz, hogy valaki olyan felelőtlenül viselkedjen, mint a török elnök, amikor keresztbe tesz a finnek és a svédek NATO-belépésének – hangsúlyozza a kommentár, amely azonban azt sem zárja ki, hogy Erdogan tudatosan jár el: a választások közeledtével próbálja mozgósítani keményvonalas, illetve iszlám szavazói bázisát. Azaz úgy cselekszik, mint egy geopolitikai ork.
Nyugat-ellenes, illetve neo-ottomán beütésétől vezérelve egyre gyakrabban ássa alá a katonai szövetséget, illetve az EU-t. A svéd-finn ügyben lehetőséget lát a szervezet megzsarolására. Pedig Stockholm teljesítette szinte minden követelését, ám kitart a jogállam és a szólásszabadság mellett, ezért két pontban nem hajlandó engedni.
Az egyik, hogy nem ad ki mindenkit, hogy azután az államfő odahaza börtönbe vesse az illetőket. A kiadatást a svéd Legfelsőbb Bíróság dönti el, és ennyi. A másik, a Korán-égetés ostoba és sértő gesztusa, de hát egy szabad országban a bántó hülyeség alkotmányos jog. Ami Erdogan kirohanását ennyire botrányossá teszi, az a geopolitikai összefüggés. Itt csak az számít, hogy Putyin népgyilkos háborút, imperialista agressziót folytat Ukrajna ellen, ám a török elnök két oldalán vajazza a kenyeret. A kérdés ezek után az, hogy fellépne-e, ha egy NATO-államot ért volna támadás?
Az elemzés azt tanácsolja, hogy Stockholm és Helsinki várja ki a török választás végét. De ha Erdogan hatalmon marad és még utána is tüzet okád, a finneknek egyedül is csatlakozniuk kell. Svédországnak pedig tovább kell integrálódnia, mintha már tag lenne. A lényeg, hogy Putyin észlelje: ha bármelyik tagot megpróbálja lerohanni, akkor vesztésre van ítélve.
A NATO alapokmány nem rendelkezik arról, hogy ki lehessen tenni egy tagot, ha az szabotál. De legfőbb ideje belevenni egy ilyen rendelkezést, hogy egyszer mindenkorra világos legyen: a szövetség megvédi magát a belső ellenséggel szemben is.
Wall Street Journal
A vezércikk kiemeli, hogy nagyon helyes volt lelőni a kínai kémléggömböt, de miért tartott ilyen sokáig? Hiszen a szerkezet napokig hányódott az USA légterében. Biden szerint azért vártak ennyit, mert nem szerették volna, ha a roncsok emberi életeket veszélyeztetnek, ám ezt nehéz elhinni. Van azért lakatlan terület jócskán az országban, amely fölött nyugodtan le lehetett volna szedni. Remélhetőleg azonban a haditengerészet búvárjai épségben előkerítik a tenger mélyéről a hírszerző berendezést.
Felvetődik az is, hogy a légvédelem bizonyosan az első pillanattól kezdve érzékelte a behatoló alkotmányt, de ha nem, akkor a közvéleménynek joga van tudni erről a biztonsági lyukról. A léggömb ugyanis akár nukleáris robbanószert is szállíthatott volna, amely robbanás esetén az elektromágneses hatás révén tönkretehette volna az egész villamos hálózatot.
Nem tudni, Kína miként reagált, amikor Washington szóvá tette az incidenst. Hazudott, akárcsak a pekingi Külügy, amikor azt bizonygatta, hogy eltévedt meteorológiai szerkezetről van szó. Ám joggal lehet feltételezni, hogy egy arcátlan, de tipikus kínai provokációról van szó – közvetlenül az amerikai külügyminiszter pekingi látogatása előtt.
Az önmagában rossz, ha a Népi Felszabadítási hadsereg meg akarta hiúsítani Blinken útját. Még rosszabb, ha a parancsot a PB vagy Hszi elnök adta ki. Ez esetben feltehetőleg ki kívánták próbálni, mennyire fontos Bidennek a jó kétoldalú viszony. Kínának szokása bevetni ilyen módszereket az ellenfél gyengeségének feltérképezésére.
Viszont az egészben az a jó, hogy az amerikai közvélemény immár érzékeli: az ország sebezhető. Merthogy a bezárkózás hívei mindkét pártban azzal házalnak, hogy az USA biztonságban lehet, ha visszavonul a nemzetközi színtérről.
Guardian
A szerkesztőség vélemény fontosnak nevezi a léggömb-ügy után, hogy gyorsan tárgyalóasztalhoz üljenek a két ország képviselői, mielőtt a héják háborúba viszik a világot. A történtek sokat elárulnak a kétoldalú viszony törékeny állapotáról. A világ két vezető hatalma egy sor kérdésben szemben áll egymással, és ebben az egész sztoriban roppant mód hiányzott a kölcsönös bizalom, a józanság és az időben lefolytatott kommunikáció.
Sajnálatos, hogy Blinken elhalasztotta jégtörőnek ígérkező pekingi programját, de látván a hazai jobboldal által keltett felzúdulást, alighanem lehetetlen lett volna a kiegyensúlyozott párbeszéd. Viszont éppen az ilyen, előre nem látott válságok bizonyítják, hogy miért szükséges a párbeszéd a kölcsönös megértés elősegítésére. A héják már azt sugallják, hogy a háború elkerülhetetlen, miután mindkét fél katonai lépéseket tett.
Az egész történetről ordít, hogy a téves számítás éppen olyan veszedelmes, mint a betervezett politika. Nem valószínű, hogy a kínai vezetés szántszándékkal torpedózta meg Blinken látogatását. Vannak jelek arra nézve, hogy Hszi csökkenteni szeretné a feszültséget, miután nagy nyomás nehezedik rá a gazdaság és a járvány miatt. Minden bizonnyal alacsonyabb rangú káderek követték el a hibát – vagy szabotázsról van szó, mert a keményvonalasok nem kérnek az enyhülésből. Ezek a kérdések viszont felvetik, mekkora is a hatalma a kínai elnöknek.
A politikus ultranacionalizmusa és terjeszkedő politikája, továbbá agresszív diplomáciája igencsak visszaütött. Az USA lecsap a hibára – Hszi saját maga legnagyobb ellensége. De Amerika is sokat veszíthet, ha a héjákra hallgat, a katonai opciót választja és engedi, hogy tovább romoljon a viszony a világ legnagyobb kereskedő nemzetével, a felemelkedő szuperhatalommal.
The Observer view on the real threat behind China’s spy balloon | Observer editorial
