SZERZŐ: KULCSÁR LÁSZLÓ, infovilag.hu
Amikor az alábbi helyszíni beszámoló készült (az 1980-as évek elején, pontosan: 1983. december 31-én jelent meg a Magyar Hírlapban) Németország keleti felében, a valamikori NDK-ban, bizony, nem volt egyszerű a helybélieknek beszerezniük az évvégi ünnepek valamennyi tartozékát. Gyakran kellett sorba állni, mert nem kevés fogyasztási (és tartós) cikkből csak egy bizonyos mennyiség állt rendelkezésre, és persze ennek megfelelően a választék is meglehetően gyatra volt. Akárcsak nálunk, otthon, a keletnémeteknek is ügyeskedniük kellett a vásárláskor. Emlékszem, a hozzánk érkező „endékások” korántsem halasi csipkére költötték szerény forintellátmányukat, és a hozzájuk kijutott hazánkfiai sem Bach-hangversenylemezeket vásároltak elsősorban… Az évvégi ünnepkör némi kivételezéssel járt: olyankor mintha lazult volna a tervgazdálkodás időnként még bennünket, „táborbelieket” is megdöbbentő szigorúsága, és viszonylag gyorsan s könnyen lehetett hozzájutni kiváló minőségű és meghökkentően olcsó termékekhez. Bizony: a minőséget és a mesterségesen alacsonyan tartott fogyasztói árakat, valamint fizetéseket még a leleményes németek sem tudták összeegyeztetni… És a „hagyományos” sorban állás (Schlange stehen) akkor sem volt ritkaság. Az év utolsó napjaiban a fegyelmezett németek kötelességszerűen félre tették a köznapi bosszúságaikat, és szórakoztak a maguk módján. Íme:
A cikkben szereplő keletnémet Piroska-pezsgő “hirdetése”; forrás: http://barrynoa.blogspot.com)
Mozgalmas élete van Siegfriedék pontyának: a feleség, Annemarie naponta kétszer is költözteti a reggeltől estig a fürdőkádban úszkáló, jó kétkilós halat. Munkába indulás előtt, férji segítséggel átemeli egy nagy, műanyag sajtárba, majd zuhanyozás után vissza a kádba. Esténként megismétlődik a szertartás. És tart egészen addig, míg a drezdai háziasszony hozzá nem lát a szilveszteri Blaukarpfen/Karpfen blau, a kék ponty elkészítéséhez. Az esztendő utolsó estéjén föltálalandó, hagyományos halétel a különlegesen pikáns ízű, kékes színű mártástól kapta a nevét.
Az egyébként sörivó németek ez alkalommal áttérnek a borra: NDK-szerte hatalmas borválasztékot kínálnak nem csupán a szaküzletek, hanem az élelmiszer-áruházak is. Hat-nyolcféle magyar bor is sorakozik a polcokon: hárslevelű, szürkebarát, kéknyelű, kékfrankos, zöldszilváni, tokaji szamorodni… És persze pezsgők is. A magyar és a szovjet pezsgőkön kívül természetesen nagy keletje van a saját palackozásé Rotkäppchennek, a Piroska-pezsgőnek, ami Freyburg, az Unstrut menti jó 900 esztendős városka pincészetében készül. Névadója az üveg nyakát és a dugóját borító piros sztaniol. Az NDK meglehetősen kevés szőlőtermelő területéhez tartozik a Drezda melletti Radebeul: a lössnitzi dombok déli lejtőjén, az Elba fölött, jó 700 év óta folyik szőlőművelés. Az ottani Wakkerbarth-kastély bor- és pezsgőpincészete ugyancsak hozzájárul a szilveszteri hangulathoz.
Tegnap délután elkezdték árusítani a szilveszteri-újévköszöntő durrantyúkat, az ezer színben föllobbanó tűzijáték-rakétákat. NDK-szerte hosszú sorok kígyóznak a pirotechnikai eszközök forgalmazására kijelölt üzletek előtt, ahol szigorúan csak felnőttek vásárolhatnak, és mindössze pár óráig tart az árusítás. Egy-egy személy csak meghatározott mennyiséget vehet a freiburgi Silberhütte puskaporos készítményeiből. Az évezredes vagy még régebbi néphagyománynak, a szilveszter éji durrogtatásnak, fényjátéknak hódoló németek ezekben a napokban legalább öt-hatmillió márkát adnak ki pirotechnikai termékekért.
December 31-én délután, az alkonyat beálltával aztán elkezdődik a fény- és hangjáték: nincs harag, nincs sértődés, ha éppen a lábad előtt pukkan egy durrantyú, ha lakásod erkélyén forog, sistereg a szemközti házból kilőtt tűzkerék. Csak arra kell ügyelni, hogy szilveszter napján semmi gyúlékony ne legyen petárdaközelben. A mindenekelőtt Szászországban és Türingiában dívó durrogtatás és rakétázás a „fehér asszony”, a rossz szellemek elűzését szolgálja. A monda szerint ugyanis a karácsony és szilveszter közötti hét leghosszabb éjszakán a városokban és falvakban bolyong a „fehér, asszony”. Ha frissen mosott, kiterített ruhát talál, annak legközelebbi viselőjét megátkozza, ezért az illető rövidesen meghal…
A szilveszter, az új esztendő köszöntése német földön is társadalmi ünnep: rokonok, jó barátok, ismerősök, szomszédok fölkeresik egymást, ki finom falatokat, ki zamatos bort, pálinkát visz a vendégségbe, és mire a tévé megkezdi a főműsort, a szilveszteri kabaré sugárzását, tucatnyi üres butélia sorakozik a konyha sarkában. (Természetesen sokan vendéglőben, étteremben töltik az év utolsó, estéjét, akárcsak nálunk.) A szilveszteri műsort már hetekkel ezelőtt videoszalagra rögzítette az NDK Televíziója, ugyancsak hagyományosan, a lipcsei vásárterület egyik hatalmas csarnokában. Az idén is parádés program készült: világhírű énekesek, táncosok, rock- és popegyüttesek „lépnek képernyőre”.
Ahogy közeledik az éjfél, úgy erősödik a durrogtatás az utcákon, tereken. Mind gyakrabban kandikálnak be a piros, zöld, sárga, fehér, lila tűzijátékcsodák az ablakokon. És amikor éjfélt üt az óra, itt is pukkannak a pezsgőspalackok, összecsendülnek a kecses poharak: Prosit, Neujahr! Boldog új évet! Guten Rutsch!, azaz jó átcsúszást kívánnak egymásnak ismerősök és ismeretlenek. A rádióban és a tévében fölcsendülnek Beethoven IX. szimfóniájából az Örömóda hangjai és országszerte percekig zúgnak a harangok, békességet, boldogságot hirdetve.
Faluhelyen még ma is dívik az éjfél előtti ólomöntés. A vízbe csorgatott ólom formájából következtetnek gyermekáldásra, házasságra a sok évszázados hagyomány ápolói, akik aztán – a többi milliókhoz hasonlóan – reggelig mulatnak, táncolnak, esznek, isznak. Éhes és józan itt senki sem maradhat.
Újév reggelén, de inkább délelőttjén, jön a Katerfrühstück, a másnaposságot elűző savanyú hering és uborka. Mire a rádióban és a tévében bejelentik a Bécsi Filharmonikusok újévi hangversenyét, már talpon az ország.»
