A populisták ráfizetnek arra, hogy nem érzékelik: két választás között az emberek nyugalmat és nem felhajtást akarnak, így azonban a cirkusz folyamatos fenntartása több szavazatot visz el ezektől a pártoktól, mint a hozzá nem értésük – írja a mai Financial Times szerzője, Janan Ganesh aki mindemellett nem ért egyet azzal, hogy a másik oldal fellépése folytán visszaszorulóban lennének a demagóg erők. Szelestey Lajos lapszemléje.
Szó sincs arról ugyanis, hogy a hagyományos politika értené a tömegek akaratát és válaszolna a jogos aggodalmakra. Sokkal inkább az a helyzet, hogy a populista áramlat magától hamvad el. Mert túl azon, hogy megosztó, tehetségtelen, időnként azonban éles elméjű és szükséges, leginkább fárasztó. Túl nagy zajt csap, botrányok övezik a hatalomban, ezért a legtöbb érdeklődő polgár nem viseli el sokáig. Tessék csak Donald Trumpra vagy Boris Johnsonra gondolni.
A népbutítók hajlamosan alábecsülni, hogy az emberek csendre vágynak, amikor nem kell az urnákhoz járulniuk. Johnsonnak az tette be a kiskaput, hogy ha marad, újabb és újabb kudarcokat könyvelt volna el. Trumpnál pedig az bizonyult végzetesnek, hogy alatta egyfolytában felfordulás jellemezte a közéletet.
A cirkusz azonban a populizmus szerves tartozéka, nem lehet rajta túllépni. Ez a fajta politika a látványra épül. Alighanem akkor a legboldogabb, ha elég voksot gyűjt össze ahhoz, hogy fenn tudja tartani a sajtóját, a csibész vezetők megszedhessék magukat és talán még a politikát is befolyásolni tudják. Ez azonban nem elegendő a kormányzáshoz.
2016 tájékán azonban megbillent az egyensúly, a polgárok esélyt kaptak, hogy ráunjanak erre a népségre. A populizmus olyan győzelmeket aratott az utóbbi időkben, amelyekből még mindig nem tért magához.
