címlapon: Henry Kissinger előadást tart ( foto:CHRISTOPH SOEDER/ZUMA PRESS)
Frankfurter Rundschau
Európa gondban van, mert északtól délig jobbratolódás figyelhető meg, ám szerencsére a populistákat törésvonalak szabdalják – mutat rá az elemzés. Az olaszoknál ultrajobboldali, fasiszta gyökerekkel rendelkező miniszterelnök vette át az irányítást. A svédeknél a jobboldali demagógok kívülről támogatják a kormányt. Ily módon sokan aggodalmaskodnak Brüsszelben, miután amúgy is jó ideje megy a hadakozás a nacionalista magyar és lengyel vezetéssel.
Úgyhogy a Bizottság elnök asszonyára és a német kancellárra is jókora meggyőző munka vár jövőre, ha jobboldali front alakul az EU-ban. Bár Giorgia Meloni legalábbis nyilvánosan feladta a harcias hangot. Felfogta, hogy nemigen van mozgástere, mert ennyi brüsszeli pénzről egyszerűen nem mondhat le. A döntő az lesz, miként reagál, ha azt észleli, hogy apad a népszerűsége, mert akkor felébredhetnek a jobboldali ösztönei – mutat rá egy olasz politológus.
Budapesten és Varsóban a hatalom a tenyerét dörzsöli, hogy Rómában egy új erős asszony lett az úr. Főként Orbán van oda érte, de lengyel kollégája sem marad el sokban tőle ebben a tekintetben. Elképzelhető, hogy a magyar politikus erős szövetségest lát benne az európai intézmények elleni küzdelemben. Ám ellentéteket szülhet közöttük a jobboldal állandó kedvenc témája: a migráció. Az olasz keményvonalasok tovább akarják küldeni a menekülteket, a magyar kormányfő viszont hallani sem akar róluk.
https://www.fr.de/politik/die-eu-und-der-nord-sued-rechtsruck-zr-91995416.html
Al Jazeera
Az EU-n belül Kelet-Európa javára módosulnak az erőviszonyok, a földrész egyre erősödik a háború közepette. Így látja a helyzetet Dimitar Becsev, a Carnegie Europe agytröszt vendégkutatója. Felhívja a figyelmet, hogy Putyin továbbra is élet-halál kérdésének tekinti a „különleges katonai műveletet” az USÁ-val és szövetségeseivel szemben.
Ám a viszályt nem lehet Amerika és Oroszország csatájára leszűkíteni. Akkor ugyanis megfeledkezünk arról, hogy az ukránok ellenállása, napi áldozata nélkül semmit sem értek volna a nyugati fegyverszállítások Moszkvával szemben, amely a korábbi birodalmi rendet akarja visszaállítani a posztszovjet térségben.
A konfliktus fő tanulsága az, hogy a kelet-európai országok messze többek, mint gyalogok a nagyobb játékosok csörtéjében. Lengyelország minden eddiginél jobban bele tud szólni a kontinens védelmébe. Nem utolsósorban azért, mert jövőre már a GDP 3 %-át kívánja katonai célokra költeni, hadserege a legnagyobbak közé emelkedik a kontinensen. De a baltiak is keményen fejlesztik véderejüket, márpedig ők Varsóval együtt felbátorodtak és megfelelő irányba terelik a brüsszeli politikát.
Ugyanakkor a háború folytán felemelkedtek Putyin „barátai” a régióban. Orbánnak úgy jött a támadás, mint egy falat kenyér, hogy megfordítsa hanyatló népszerűségét és megnyerje a választásokat. Ügyesen rájátszott a polgárok félelmébe, hogy az ország belekeveredhet a harcokba.
A Kreml-barát állásponttal Magyarország gátolja Ukrajna megsegítését, ugyanakkor ez szintén elősegítette, hogy Kelet-Európa egyre sűrűbben szerepel az Unió napirendjén. Ideértve hogy a szervezet fokozottan a Nyugat-Balkán felé fordul. Bár a hat ország belépése még messze van, a térség messze tényleges súlyán felül jelenik meg a politikában.
Putyin persze inkább tárgyalna Washingtonnal, és talán Berlinnel és Párizzsal a geopolitikáról, és túllépne Varsón, Bukaresten vagy Tallinon. Ám az ő olvasata már elavult.
Die Welt
Németország egyik első számú Kelet-Európa szakértője azt mondja: Putyin arra hajt, hogy az EU feladja a küzdelmet, ezért mindenre fel kell készülni az ukrán háborúban. Karl Schlögel az Odera menti Frankfurt Viadrina Európa Egyetemének professzor emeritusa, úgy ítéli meg, hogy teljesen hiábavaló tárgyalni az orosz politikussal. Viszont itt az idő, hogy kihasználják annak gyengeségét.
Egyelőre persze senki sem tudja, miként alakul a helyzet, olyannyira, hogy bármi megtörténhet. A harcok sokáig elhúzódhatnak, más formát ölthetnek, például átmennek nagy áldozatokkal járó partizánháborúskodásba. Vagy bármikor felrobbanhat egy atomerőmű. És semmi sem utal arra, hogy az elnök engedne.
Ám erősnek kell maradni vele szemben, nem úgy, mint a múlt század 30-as éveiben, amikor mindent elárasztott a lemondás, a megfélemlítettség, az öngyilkosság hangulata. Azaz meg kell őrizni a bátorságot, az állhatatosságot, ezen múlik minden. Mert az iráni nők és a Covid-korlátozások ellen tiltakozó kínaiak tömege mutatja: vannak határai a hatalomnak.
https://www.welt.de/kultur/plus242843039/Historiker-Karl-Schloegel-Putin-will-dass-wir-aufgeben.html
Süddeutsche Zeitung
A kommentár azt méltatja, hogy Európa nem engedett Putyin nyomásának és nem adta fel a szolidaritás elvét. Az összefogás nem, hogy gyengült volna, hanem még erősödött is. És most már egyre kisebb a valószínűsége, hogy bekövetkezne a legnagyobb veszély, vagyis hogy jelentős gázhiány lépne fel. Nem csak azért, mert enyhe az idő. A földrész felkészült: Orbán Viktort leszámítva zárta sorait az Ukrajna elleni támadás láttán.
Moszkva nézőpontjából az EU a legveszedelmesebb ellenmodell az orosz imperializmussal szemben. Növekedését nem a gyalogságnak és rakétatámadásoknak köszönheti, hanem a jólét és a béke hajtóerejének. Ily módon vonzerőt gyakorol olyan államokra, amelyeket a Kreml saját érdekövezetéhez sorol.
Ugyanakkor, hogy a kontinens fel kívánja adni a szénhidrogéneket, az az orosz üzleti modellt ássa alá. Vagyis Moszkva kénytelen stratégiai ellenfelet látni az Unióban. Ráadásul nem sikerült megingatnia a kontinenst az agresszióval.
A viszont gond, hogy Németország, a közösség legerősebb gazdasága, amely jólétét nagyrészt az egységes piacnak köszönheti, a válságban elsősorban önmagára gondol. Ám Berlinnek is el kell tűnődnie, azon, mi lenne a földrésszel a mostani erőpróbában, ha nem létezne a demokratikus Európa. Lehet, hogy Németország erős, de nem lenne sehol sem a szövetség nélkül.
https://www.sueddeutsche.de/meinung/energie-europa-ukraine-russland-kommentar-1.5721939
Wall Street Journal
A Standard and Poor’s alelnöke azt mondja, hogy az orosz elnök saját magát és szövetségeseit lövi lábon, ha korlátozza az olajkitermelést. Daniel Yergin azzal indokolja véleményét, hogy Európa három hete tilalmat rendelt el az orosz tengeri olajszállításokra, illetve amerikai kezdeményezésre bevezették az olajársapkát és ez véget vetett az olaj világpiacának. A cél az, hogy Moszkva ne tudja az olajbevételekből fedezni a háborút.
Ennek megfelelően az immár megosztott piacon a gazdaságosságon túl a geopolitikai megfontolások is sokat számítanak. Ám éppen az új viszonyok miatt a Kremlre kemény idők várnak. Hiába próbálkozik a felszínre hozott mennyiség visszafogásával – abban a reményben, hogy az ellátási gondok pánikot váltanak ki, és ezáltal meggyengül Ukrajna támogatottsága.
Sőt, csak igen nehéz helyzetbe kerül, bár az EU sokkal radikálisabb szankciókat szeretett volna, ám az USA félt, hogy akkor kilőnek a olajárak, ezért verte keresztül az árplafont. Mindenesetre idáig bejött az elképzelés, mert mennek lefelé az árak, miután lassul a világgazdaság. Februárban viszont a maximált árat kiterjesztik a finomított orosz termékekre, így az üzemanyagokra is.
Putyin leginkább úgy tudna visszavágni, hogy legalább egymillió hordóval kevesebb olajat dob piacra. Számolhat úgy, hogy ez esetben az emelkedő árak ellensúlyozzák a kisebb mennyiségből származó veszteséget. Ezt csinálta már a gázzal is. Csakhogy alapvető különbség van a két piac között.
Ha nőnek az olajárak, azt olyan országok is megérzik, amelyek fontosak Moszkvának, így India és Kína. Márpedig ebben a hónapban ők vették át a tengeren érkező orosz nyersolaj 70 %-át. A nyugati országok viszont úgy enyhíthetik az ínséget, hogy többet igényelnek az USA és más szövetségesek stratégiai készleteiből.
Vagyis az államfő megint csak elszámította magát, ennélfogva azzal szembesülhet, hogy még kevesebb pénzhez jut az olajból. És ezt csakis saját magának köszönheti.
Der Standard
Az egyik vezető osztrák migrációs szakértő arra figyelmeztet, hogy nem szabad olyan megállapodásokat kötni, mint amilyet a 2015-ös válság után az EU írt alá Törökországgal, mert az erőfölényben lévő fél zsarolásra használhatja fel a menekült tömeget. Judith Kohlenberger, aki a bécsi Közgazdasági Egyetemen tanít, felveti, hogy egyrészt a szóban forgó harmadik országok kellő védelmet nyújtanak-e az érintetteknek, mert ezen múlik, hogy a választott megoldás összefér-e a Genfi Menekültügyi Konvencióval.
Ugyanakkor ha valamely kormány igen rövid időn belül sok embert fogad be, ám nem gondoskodik azok beilleszkedésének elősegítéséről, illetve nem vonja be a lakosságot, akkor az destabilizálódást eredményezhet. Egyre inkább ennek vagyunk tanúi Törökországban. Azon kívül Erdogan bármikor kényszerhelyzetbe hozhatja az Uniót, mondván, hogy kinyitja a határokat, akkor pedig mindenki kedve szerint távozhat Nyugatra. Legutóbb nem egészen három éve fenyegetőzött ilyesmivel. Az autokraták és önkényurak számára igen vonzó lehet ez az eszköz. Hiszen Lukasenko is menedékkérőket szállított a lengyel határra, miután Európa szankciókkal sújtotta.
Ráadásul más országok is követhetik a példát, mert könnyű kitapintani az EU gyenge pontját: a földrészen semmitől sem félnek jobban, mint attól, hogy megint megindulnak a migránsok. De pont itt kínálkozik a kiút, mert ha az EU végre komolyan gondolná a közös menedékpolitikát, és nem adná meg magát a bezárkózásnak, az elriasztásnak és a kiszervezésnek, akkor dugába dőlne az összes zsarolási kísérlet.
https://www.derstandard.at/story/2000142079855/gefluechtete-als-verhandlungsmasse
Wall Street Journal
Henry Kissinger szerint a világgal az az egyik alapvető baj, hogy nemigen vannak igazi államférfiak, ezért helyüket populisták és technokraták töltik be. Ezt akkor mondta a 100. évében járó egykori legendás külügyminiszter, amikor ebédet adott legújabb könyve megjelenése alkalmából. A műben olyan politikusok pályafutását foglalja össze, mint Adenauer, De Gaulle, Nixon és Thatcher.
Pont az ő példájuk alapján gondolja úgy, hogy egyre gyengébb vezetők kerülnek hatalomra, holott az emberiségnek arra volna szüksége, hogy minden eddiginél rátermettebb személyiségek szabják meg a világ sorát, ám így még a civilizáció is veszélybe kerülhet. Nála eleve az a kiinduló pont, hogy egy adott időszakban csupán egy páran képesek felfogni, mennyire bonyolult az életképes világrend szerkezete, és csak bennük van meg az adottság, hogy létrehozzák, megvédjék vagy megreformálják az adott kereteket, amelyek szavatolják legalább a részleges békét.
A népek hajlamosak túlértékelni saját helyzetüket, a nagy embereknek ezt kell összhangba hozniuk a realitásokkal. Illetve rá kell beszélniük saját polgáraikat, hogy fogadják el az elkerülhetetlen kompromisszumokat, amik sűrűn kiábrándítóak. Ehhez pedig szellemi képesség, alapos felkészültség és intuíció kell, csak ez így együtt ritkán van meg.
Márpedig – figyelmeztet Kissinger – napjainkban erősödik a nagyhatalmi versengés. Kína nagyobb kihívás, mint a Szovjetunió bármikor is volt. Csökken a nemzetközi bizalom, fokozódik az átfogó viszály eshetősége. Tehát nagy fokú bölcsesség szükségeltetik. Csak éppen sokszor a csoportgondolkodásba süppedő technokraták, illetve a felszínes jelszavakat hangoztató populista demagógok viaskodnak egymással. Ám ezen túl kell lépni.
Opinion | Kissinger Sees a Global Leadership Vacuum
