20, 21
A bulvárlap online kiadása adta hírül a különös halálesetet ekképpen:
„Tragédia történt, holtan találtak rá a zenész házaspárral.
Az idős házaspárra a Mojave-sivatag közepén találtak rá, miután túra közben kifogyott a benzin az kocsiból. A segítség kiérkezését már nem élték meg.”
Csak egy betűnyi, de lényeges különbség! A népszerű gazdasági hetilap cikke szerint „Az 1966-ban kimondott válás Dianát megfosztotta a királyi felség titulustól”. Csakhogy a feLség cím csupán az uralkodót és házastársát illeti meg, a trónörökös és hitvese feNség. Ezt a címet veszítette el Diana, amikor elvált Károly hercegtől, a trónörököstől.
K. I.
Van olyan, de ez nem az
Sokszor találkozom ilyennel, de sajnos csak kevésre emlékszem. Azokról viszont szólnom kell.
Főleg fordításokban fordul elő, hogy valamit megnevez a fordító, mégpedig olyan szóval, amely létezik a magyarban, de mást jelent, mint amiről az eredetiben valóban szó van. Az egyik ilyen gyakori főnév a jégcsákány. Igen, van olyan, az alpinisták (na jó, hegymászók) fontos eszköze, főleg havas, jeges falak, gleccserek leküzdésekor nélkülözhetetlen. Az idősebbek tudják, hogy egy ilyen eszközzel ölték meg Trockijt. Ma viszont gyakran hallani a krimikben, hogy egy jégcsákánnyal szúrták le, szúrták szíven, gyilkolták meg, és így tovább. Az a valami, a főleg amerikai háztartásokban leginkább kéznél levő eszköz a jéglándzsa. Ezt a tömbjég aprózására használják koktélok készítésekor. Az, hogy gyilkolnak vele, a másodlagos felhasználása. De ami a lényeg: nem csákány, lándzsa!
Aztán van a hótaposó. Ezt a síbakancs levételekor húzza a lábára az ember, vastag talpú, bélelt szárú, vízhatlan lábbeli. Nem azonos a hótalppal, amelyet az amerikai indiánok (szándékosan nem írok őslakost), az eszkimók használnak. A fűzfakeretes hálós talpat azért erősítik a lábukra, hogy ne süllyedjenek el a hóban. Nem tapossák vele a havat, éppen ellenkezőleg, a vastag hóréteg felszínén akarnak maradni, nem akarják, hogy az beszakadjon, így nehéz legyen az előrehaladás.
Van egy műsor a tematikus csatornákon, amelyet a témája miatt nagyon szeretek, de a fordítás borzalmas. A kovácsműhelyt például magyarul soha nem hívjuk kohónak. (Az angol forge-nak sok jelentése van, nem mindegy, hogy melyiket választjuk ki.) A kovácstűz sem kohó. A kohóban olvasztják a fémet – mondjuk öntéshez –, vagy az ércből olvasztással kinyerik. A hegesztés mindig valamilyen készülékkel történik. Ívhegesztés (pálcával, hegesztőhuzallal) az autogén hegesztés acetilén gáz és oxigén keverékével, hozzáadott fémmel; régen karbidból fejlesztették a gázt. A hegesztés heget, „varratot” hagy a munkadarabon. Amikor a kovács két nagyjából azonos tulajdonságú vas- vagy acéldarabot (sokszor megfelelő alakzatban) összeilleszt, csaknem fehér izzásig felhevít, majd egybekalapál, az forrasztás. (Nem tévesztendő össze a forrasztóón használatával végzett munkával, bár ugyanúgy nevezzük őket.) A forrasztásnak, ha jó, nincs nyoma. Nem használ kötőanyagot a kovács. És nem hívjuk ezt nyelvi leleménnyel „kovácshegesztésnek” sem. (A szalagfűrész forrasztásakor rézlapot és bóraxot használnak, az megint más.) A forrasztás nyoma, ha jól sikerült, nem látszik, az anyag a helyén ugyanolyan erős, mint máshol. Ha acélt forrasztottak, az a forrasztás helyén megpuhul. Meg kell edzeni. Ez hevítésből és hűtésből álló folyamat, de nem „hőkezelés”. (Olyan is van, de az megint más.)
A több darabból álló fémtömb nem buga. Ha egybepréselik, egybekalapálják, akkor sem. A buga a fém hengerlésével vagy öntésével kapott tömb, félkész termék, további műveletek nyersanyaga. Nem lapok, rudak egymásba dolgozásával jön létre.
Mivel rendre késeket, szúró- és vágófegyvereket készítenek a műsorban szereplő kovácsok, előjönnek más szakszavak is. A bakni nem a kézvédő (az kiemelkedik, elválasztja a markolatot a pengétől), hanem a markolatot a penge felé lezáró vég, keret, amely rásimul a markolatra, össze is fogja azt. És a markolat végén csak a bicska típusú késeknél van bakni. A fegyvernek is készült kés végén inkább markolatgomb lehet.
Van ott még sokféle pontatlanság, de mutatóba elég ennyi. A vége felé inkább egy olyan szóval foglalkoznék, amelyet nem fordításokban használnak helytelenül. Ez a bukkanó. Ez egy közlekedési szakszó. Olyan helyet jelent, ahol az emelkedő véget ér, hirtelen elénk tárul az út addig nem látott folytatása, vagyis felbukkan. Előbukkan. Különösen akkor jelzik egy púpot ábrázoló táblával, ha az út nem egyenesen folytatódik a bukkanót követően, hanem kanyarodik. Vagyis fokozott óvatosságra van itt szükség. Veszélyt jelző tábla ez. Rokona a két kitüremkedést mutató veszélyt jelző tábla, amely az úttest egyenetlenségeire hívja fel a figyelmet. Az úthiba lehet kátyú, útborda, bakhát, barázda, göröngyös felület, felmarás, hupli, gödör, mélyedés és még sok minden, de nem bukkanó. A bukkanó az más!
Lezárásul pedig a „kedvencem”, a törvénykezés. Ami nem törvényhozás. Éppen hogy a hozott törvények alkalmazása. Döntés, ítélethozatal. Voltak törvénykezési napok, amikor az arra jogosult személy vitás ügyekben döntött, hogy kinek van igaza, vagy éppen nincs. Hogy ki mit érdemel. Felmentett vagy elítélt, büntetett de akár jutalmazott is. Döntött. Törvénykezhetett a király, a bíró, az ispán, meg aki erre jogot kapott, de a parlament, megyegyűlés, országgyűlés – már amikor volt ilyen – nem. Az törvényt hozott, törvényt alkotott. Nem csoda, hogy törvényhozásnak is hívják. A bíróság működési szünetét meg a műveltebb jogászok máig törvénykezési szünetnek mondják, igaz, egyre inkább terjed az ítélkezési szünet. Jóllehet ilyenkor a bíróságnak nemcsak az ítélkezési tevékenysége, hanem minden más a közreműködését igénylő munkája is szünetel.
M. Lengyel László
Apró
(Túlzó fokok: Sokkoló, brutális, elképesztő)
„Sokkoló üzemanyagár-emelkedés érkezik a töltőállomásokra
A benzin se kicsit, a gázolaj viszont brutálisan drágul
Elképesztő áremelkedést kell elszenvedjenek azok a dízel autósok, akik már nem hatósági, hanem piaci áron tankolnak, hozzájuk mérten a benzinesek szinte örülhetnek.” (Üzemanyagár-hírfigyelő-AN 2022. 08. 24.)
(Töltelékszótár)
Különösen a hangzó médiában (rádió, tévé) burjánzanak a töltelékszavak, amelyek arról ismerszenek meg, hogy nagyon gyakran halljuk őket, pedig legtöbbször feleslegesek. A prímet minden bizonnyal az interjúkban, nyilatkozatokban elmaradhatatlan – és idegesítő – „úgy gondolom” viszi, amelynek legfeljebb annyi funkciója van, hogy amíg mondja, a beszélő kigondolhatja, mit is gondol. Különben semmi szükség rá, nélküle is ugyanazt jelenti a mondat. Hiszen amit mondok, azt nyilván én is gondolom. Persze olykor lehet stiláris – nyomatékosító – funkciója, de akkor használhatnánk olykor azt is, hogy „úgy vélem” „azt hiszem”, vagy „szerintem”.
Különösen sportolók – főleg lányoktól hallom –„még lihegő” nyilatkozataiban kihagyhatatlan a „tényleg” meg az „igazából”. Egy közgazdász professzor pedig az „igazándiból”-t használja feltűnően gyakran. A betelefonálós műsorokból nem hiányozhat a gyakorlatilag meg a praktikusan. A „hát” szavunkat nem is említem, tízből hat válasz ezzel kezdődik (különösen olyan esetben, amikor az elején még nem tudjuk, mit fogunk válaszolni). De nem kárhoztatom, hisz már annyira megszoktuk, hogy jobban hiányozna, mint amilyen felesleges. A töltelékszavak sorát mindenki tudná folytatni, ezért végezetül egy már „kihalt”
példányról emlékezem meg (és egy kicsit arról is, akitől legtöbbször hallottam). Ez a kávéházi, társasági, úri kaszinói beszélgetések sztárja: a „kérlek szépen” – amely a formális udvariasság mellett ugyancsak a gondolati hiátusokat volt hivatva elfedni. Családunk régi ismerőse, dr. B. Béla, aki ha nem jutott eszébe semmi, háromszor-négyszer is elmondta egymás után, hogy kérlekszépen, kérlekszépen, kérlekszépen… Béla bácsi a háború előtt főszolgabíró volt, az ötvenes években pedig a helyi téesz éjjeliőre. A rangját nem, de a humorát bakter korában is megőrizte, mert mindig így mutatkozott be: dr. B. Béla bakterológus.
Sz. L.
