Tanáraink

Szarka Klára

a képzés vezetője, Balogh Rudolf- és Aranytoll-díjas kurátor és fotótörténész

Újságíróként, szerkesztőként és képszerkesztőként évtizedeket töltött el a magyar sajtó vezető orgánumainál. Nagy visszhangot kiváltó kiállítások kurátora volt többek között a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Capa Központban. Elindítója és kurátora volt a Budapest FotóFesztiválnak, tagja a MÚOSZ-nak és a Magyar Fotótörténeti Társaságnak (2011–2018 elnöke), a Hemző Károly Alapítvány titkára. Számos cikket publikált fotográfiáról és tucatnyi könyvet írt és szerkesztett.

Szigeti Tamás

vezető tanár, Balogh Rudolf-díjas fotográfus

1986-tól a Magyar Hírlap szerkesztőségében helyezkedett el fotóriporterként, később a fotórovat vezetője és egyben a lap képszerkesztője lett. 2002-től a Best magazin, majd a 168 óra és a Figyelő képszerkesztőjeként is dolgozott. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia fotográfusa. A nyolcvanas évek elejétől szerepel egyéni és csoportos kiállításokon. A sajtófotó pályázatokon több helyezést, díjat nyert, a kilencvenes évek közepétől részt vesz a pályázat zsűrijének munkájában is, illetve hosszú évekig ő volt a kiállítások kurátora. Alapító tagja volt a Magyar Fotóriporterek Társaságának, 2005-től 2008-ig a társaság elnöki tisztségét is betöltötte, volt a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztályának titkára, jelenleg a választmány tagja.

Fábián Évi

fotóriporter

Diplomáit az ELTE germanisztika szakán és az IBS művészetmenedzsment szakán szerezte. Több mint két évtizede fényképez, munkáit 2000 óta láthatja a közönség kiállításokon, belföldön és külföldön egyaránt. Művészeti tevékenysége mellett fotóriporterként is dolgozik; fényképei megjelentek többek között a Pester Lloydban, a Nők Lapjában, a Marie Claire-ben, az Art Rewiew-ban is. 2003 és 2006 között az origo.hu fotórovatának vezetője volt. Dolgozott és élt Berlinben. Nők Magyarországon címmel már a harmadik önálló portré albumán dolgozik.

Sebestyén László

fotográfus

Fotográfus, képszerkesztő. Dolgozik napilapoknál, heti és havi magazinoknál. A sajtó kizárólagossága mindig túl szűk keretet jelentett neki. Arra törekszik, hogy a saját stílusában fejezze ki magát. Egyaránt hat rá a klasszikus és a modern fotográfia. Több könyvben és albumban is jelentek meg munkái, 2011-ben Fénytörődés, majd 2016-ban Áthallások, 2018-ban Titkos udvarok és Csak képek címmel saját albuma jelent meg. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, rendszeresen vesz részt csoportos és egyéni kiállításokon.

Bielik István

Hemző Károly- és Hégető Honorka– díjas fotográfus

Budapesten élő szabadúszó fotográfus, több magyar újsággal és online magazinnal dolgozik együtt. Feladatának tartja, hogy a vizuális történetmesélés eszközeivel mutassa be az elesettek és a kisebbségi sorsúak, a maguk hangját hallatni nem bírók helyzetét és rámutasson a világ igazságtalanságaira. Munkáját rangos elismerésekkel jutalmazták: 2014-ben ő nyerte a 32. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját a szír polgárháborúban készített fotósorozatért. 2015-ben tudósított a kelet-ukrajnai konfliktusról, valamint az Európán átívelő menekültválságról, ebben az évben beválogatták a WPP Joop Swart mesterkurzusára. 2017-ben a Robert Capa Központ ösztöndíjasaként részt vett a Magnum Photos workshopján. 2018-ban Hemző Károly-díjjal jutalmazták, valamint beválasztották a Nikon-Noor Akadémia Mesterkurzusára.A fiatal fotósoknak szóló Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat 2015-ben, 2018-ban és 2019-ben Az utolsó mesélők című projektjével nyerte el. A Capa Központ a 2020-as év FUTURES – Európai Fotográfiai Platform tehetségei közé választotta.

Végh László

Hemző Károly-díjas fotográfus

A középiskola elvégzése után a Práter utcai fényképész iskolában folytatta tanulmányait, majd felvételt nyert a MUOSZ fotóriporter iskolába. Dolgozott a Magyar Nemzet Magazinnak, majd az abcug.hu munkatársa volt, jelenleg a Magyar Hang fotóriportere és képszerkesztője. Több alkalommal díjazták a Magyar Sajtófotó Pályázaton, két egymást követő évben pedig Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjban részesült. Több jelentős nemzetköz fotográfia díj nyertese is. Munkái egyéni és csoportos kiállításokon szerepelt a Capa Központban, valamint a Mai Manó Házban. 2015-ben csatlakozott a Pictorial Collective közösséghez. Rendszeresen publikál a National Geographic magyarországi magazinjában, illetve a The Washington Postban is.

Fazekas István

Balogh Rudolf-díjas fotográfus

Érettségi után a Práter utcai fényképész szakiskolában tanult (1992-1994), majd elvégezte a MÚOSZ Bálint György újságíró iskola fotóriporteri szakát (1994-1995) és a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakát (2001-2006). Munkahelyei: Esti Hírlap (1993-1997) Blikk (1997-2001) HVG (2001-).

Számos hazai és nemzetközi szakmai díj birtokosa, több önálló fotóalbuma jelent meg.

Bánkuti András

Balogh Rudolf-, Pulitzer- és Táncsics Mihály-díjas fotóriporter

Az Új Tükör című kulturális hetilaphoz került gyakornoknak Révész Tamás, Szalay Zoltán és Keleti Éva „segítő szárnyai” alá. 1978 és 1985 között a Magyar Szemle című havilap munkatársa lett Hemző Károly beosztottjaként. Közben a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja volt. A Magyar Hírlapnál töltött hét évnyi rovatvezető-helyettesi beosztás után a Köztársaság és a Reform című lapoknál dolgozott, 1995 és 2011 között pedig a HVG rovatvezetője lett. Majd a Figyelő című hetilap munkatársa és a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője. Bánkuti aktív szakmai közéleti szerepet játszik: Kolta Magdolnával és Kincses Károllyal együtt megalapították a Mai Manó Házat, aminek egy ideig igazgatója is volt. A MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztályának elnöke, hazai és nemzetközi kiállítások kurátora, szervezője. Szerkesztésében jelent meg a Fotóriporter című periodika. S máig ő szerkeszti a Magyar Sajtófotó kiállításokat kísérő Az Év Fotói könyveket. Ő volt a kurátora legutóbb a Válogatás negyven év legjobb sajtófotóiból című és a 40. Magyar Sajtófotó Kiállításnak.

Mónus Márton

Hemző Károly-díjas fotográfus

A HVGnél gyakornokoskodott jó ideig, elvégezte az iskolánkat, majd az MTI külső munkatársa lett. A Sajtófotó pályázaton több éve sikerrel szerepel. Az utóbbi években a Reutersnek és külföldi médiumoknak is dolgozik. Legutóbb a Capa Központban nyílt önálló kiállítása 90 címmel.

Virágvölgyi István

kurátor

Szabadkézi rajzot, kiadványszerkesztést és fotózást tanult, majd informatikus könyvtárosként diplomázott az ELTE-n. Az origo.hu hírportál képszerkesztőjeként, később pedig fotórovat-vezetőjeként dolgozott 2007-től 2011-ig, majd az MTI nemzeti hírügynökség fotószerkesztőségét vezette 2014-ig. Jelenleg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai igazgatója, illetve a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj titkára. Mindeközben az ELTE-n, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tanít képszerkesztést, fotográfiát. Magyar és nemzetközi kiállítások kurátora.

Bácsi Róbert László

Junior Príma-díjas fotográfus

Főképp a dokumentarista fotográfia érdekli, illetve a portré- és a társadalomábrázolás áll legközelebb hozzá. Szívesen fényképezi különböző országok kultúráját, az ott élő emberek életét, ezért igyekszik sokat utazni, hogy újabb és újabb riportokat tudjon készíteni. Több éve elkezdett egy nagyobb fotósorozatot Hegyi-Karabah tartományról és Trasznyisztriáról. Célja, hogy még több autonóm területre eljusson és fényképezni tudja az ottani életet és a nehézségeket, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük. 2010-ben két kollégájával, Móricz-Sabján Simonnal létrehozták a Pictorial Collective csoportot. Legutóbb a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban nyílt önálló kiállítása A szabadság gesztusai címmel.

Barakonyi Szabolcs

fotográfus, képszerkesztő, szakíró

A Szellemkép Szabadiskolában végzett, 2003-tól az index.hu fotósa, majd rovatvezetője 2020-ig.  Többször elnyerte a Pécsi József-ösztöndíjat, illetve a Lucien és Rodolf Hervé-, valamint az André Kertész-ösztöndíjat is. Díjazták az arles-i fotófesztiválon. Több hazai és nemzetközi kiállítása volt, műveit hazai és külföldi gyűjteményekben is megtalálhatjuk. Sikeresen elvégezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskoláját és a telex.hu külső munkatársa. Legutóbbi gigaprojektje a Fortepan album szerkesztése volt.

Hamarits Zsolt

Balogh Rudolf-díjas fotográfus

Villamosmérnöki diplomát és fotográfiai képesítést egyaránt szerzett. Már egyetemistaként önálló kiállítással jelentkezett. Majd Szerencsés János munkatársa lett, és hamarosan fölvették a Magyar Fotóművészek Szövetségébe, amelynek jelenleg ő az elnöke. De elvégezte a MÚOSZ-iskolát is, ahol tanárai közül Hefelle József volt rá a legnagyobb hatással. Rövid idő múlva tanítani kezdett a Práter utcai iskolában, majd más szakmai oktató helyeken is, illetve vezette a MOME műtermét. 2000-ben nyitotta meg a Hamarits Fotóstúdiót. A művészi munkák és tanítás mellett egyre több alkalmazott fotográfiai megbízást is vállal. Számos szakmai díj, ösztöndíj birtokosa.

Ritter Doron

filmes és fotográfus

Fényképész családba született. Nagymamája az a legendás Nádor Ilona volt, aki évtizedekig dolgozott a kor legsikeresebb hetilapja, a Nők lapja fotográfusaként. Ritter Doront egyaránt érdekelte a fotográfia és a filmezés is. Mindkettőből szakképesítést szerzett. Jó ideig fotográfusként és kameramanként dolgozott párhuzamosan több helyen is. A 90-es évektől fényképészi érdeklődése az alkalmazott fotó és a portréfényképezés irányába fordította és operatőrként is egyre több alkalmazott – reklám, videóklip stb. – munkában vett részt.

Saját stúdiójában dolgozik, és folyamatosan készíti önmaga számára is a kreatív alkotói munkákat.

Vékás Magdolna

Balogh Rudolf-díjas fotóművész

A Práter elvégzése után a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fotósa lett. A műtárgyak fotózása mellett a fotográfiára mindig az önkifejezés eszközeként tekintett. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójában készültek zömében dokumentarista sorozatai (Budapesti mozik, Cementgyár, Erőmű, Halandó arcok, Bizonytalan vallomás) a mai napig fontos részét képezik eddigi életművének. A 80-as években bekapcsolódott a Kincses Károly és Flesch Bálint által szervezett gödöllői fotótechnika történeti táborok munkájába, megismerkedett az archaikus fotóeljárásokkal. Ettől kezdve az itt elsajátított technikák nagyrészt meghatározzák további munkásságát. De digitális fényképezőgépet, sőt telefont is használ az alkotáshoz. Számos helyen tanított és tanít, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumtól, a Théba Művészeti Szakközépiskolán át a Magyar Képzőművészeti Egyetemig.

Welcome Back!

Jelentkezzen be a fiókjába

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Add New Playlist