A Karinthy-gyűrűs, MÚOSZ Aranytoll – díjas Kaposy Miklóst március 31-én temették el szűk
családi körben. Álmában érte a halál otthonában, ahol hosszas
betegségében felesége, Dr. Gelléri Ágnes ápolta az utolsó percig.
A közkedvelt rádiós szerkesztőtől Debreczeni Rita cikkével búcsúzunk,
amely 2010. szeptember 23-án jelent meg a Népszabadságban. (Forrás:
NOL, OSZK)
****
Beveszek egyet, hogy ne veszekedjek
Egy klasszikus kritikusa egyszer ezt mondta Tolsztojról: ez a gróf
mindent megélt, és annak az ellenkezőjét is. Kaposy Miklós,
szerkesztő, író, humorista szerint ez a mondat akár róla is szólhatna,
érvényes az ő életére is.
Már gyerekkorában is vonzotta az irodalom és a közélet, tudat alatt a
kezdetektől szerkesztői pályára készült. A Pesti Hírlapból kimásolta
az érdekesebb cikkeket, színházba járt, és csak írt, olvasott, fi
gyelt, hallgatott. Apja főosztályvezető volt a Honvédelmi
Minisztériumban, valamint egyházjogász, így a náluk megforduló
társaság, az örökmozgó vendégség magával hozta a fontos híreket és az
aktuális problémákat. A téma így az utca helyett már a nappali
szőnyegén hevert, őt pedig sosem küldték ki a szobából. Nagyapjának,
Kaposy József irodalomtörténésznek vagy hatezer kötetes könyvtára
volt, főleg itáliai írók könyveiből. Dantéval, Boccaccióval és
Petrarcával töltötte az egész életét. Ő büszkélkedhetett a legnagyobb
Dante-gyűjteménnyel, és ez az információ Babits Mihályt sem kerülte
el. Amikor Babits elkezdte fordítani a Divina Commediát, segítséget
kért tőle munkájához, végül köszönetet mondott neki a kötet elő- és
utószavában. A kapcsolatuk elmélyült, családivá alakult, így esett,
hogy Babits Mihály lett Kaposy Miklós bérmakeresztapja, majd ő írta
meg Kaposy József nekrológját a Nyugatban.
Tizenhét éves volt, amikor megnyerte a Népsport novellapályázatát, ez
a siker startpisztolyként indította el a pályán, nem volt megállás,
nem volt más terv, csak az írás. Ám 1951-ben kitelepítették családját
Budapestről, ugyanis apja magas rangú köztisztviselő volt, szép
lakással, ezt azonban az akkori idea elvette, ezzel két és fél évre
Kunszentmártonba űzve őket egy kulák ház kétszer kétméteres
padlásfeljáró kamrájába, egy hombár szomszédságába. Az írástól ez sem
vette el kedvét, sőt a humor irányába fordult, és 1959-ben már a Ludas
Matyiban is publikált Tabi László főszerkesztő kérésére. A
szerkesztőség tagjai, mint Peterdi Pál, Mikes György, Somogyi Pál
hamar befogadták. Egyszer átment hozzájuk a rádiókabaré egyik
szerkesztője, Kékvölgyi Vilmos, és arról kérdezte, hogy miért nem ír
rádióba is. A válasz egyszerű volt: azt sem tudta, mi fán terem a
rádiózás. Kékvölgyi kért egy írást tőle hétfőn délben, Kaposy Miklós
kedden délután már a Kossuth rádióban hallotta vissza, és ez
leírhatatlan érzés volt számára. Utána egyre többet járt be a rádióba,
egyre több rovat szerkesztésében vett részt, majd a fiatal tehetség
belső és demonstratív tagja lett a szerkesztőségnek, hiszen egykori
kitelepítettként munkát kapott, ráadásul sosem volt tagja egyetlen
pártnak, szakszervezetnek és csoportosulásnak sem. Hamarosan részt
vett a szilveszteri műsorok készítésében, melyeknek harminckét évig
egyik szerkesztője volt Marton Frigyessel és Szilágyi Györggyel.
Ámulattal emlékszik vissza, hogy volt olyan adás, amelyet öt és fél
millióan hallgattak. Ez ma már elképzelhetetlen szám.
A népszerű hétfői rádiókabaré mellé egy intellektuálisabb és
emelkedettebb humorú műsort álmodtak. Az intézmény neve sokáig
egyszerű szavak körül forgott, mint a humor, a szatíra, az irodalom,
végül egy fogalomban találkoztak: a Karinthy. Így lett boldog
keresztapja az 1973-ban induló, és 2007-ig 498 adáson keresztül
fennálló Karinthy Színpadnak. Az akkori rendszernek fontos volt a
rádiókabaré, emblematikus médiaként mutatta külföld és főleg az ENSZ
felé, hogy a szabad sajtó igenis létezik Magyarországon. Pedig a
kabaré, mint műfaj nehezen indult, hiszen irodalmi berkekben
külvárosinak bélyegzett, lenézett albérleti, nemkívánatos műfajnak
számított. Mégis együtt született a Nyugattal 1908-ban. A Nagy
Endre-féle őskabaréba többek között Ady Endre és Heltai Jenő is írt
számokat, majd hamar népszerűek lettek, és rácáfoltak a nem létezőnek
titulált magyar humorra, rövidesen a kabarészínházak telt házas
előadásokat tarthattak. Ezekben az években huszonnyolc kabarét, és
számos vicclapot tartott el a város a spanyolnátha és a világháború
hatásai ellenére.Még 1991-ben is kétmilliós hallgatottsága volt
Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter és Kaposy Miklós Kabarécsütörtök című
műsorának, nem létezett az a konkurencia, amely elszívhatta volna a
hallgatottságot. Egészen a kereskedelmi adók megjelenéséig. Kaposy
műsorait akár a Bazilikában is be lehetett volna mutatni, ugyanis soha
egyetlen csúnya szó sem hangzott el az adás alatt, erre különösen
kényes volt. Soós András kollégája szerint, humorista az, akinek
mindenről valami fölösleges is az eszébe jut, és Kaposy Miklósnak több
mint kétezerötszáz adáson keresztül akadt valamilyen „fölösleges”
gondolata. Negyvenhét évnyi rádiózás, huszonnyolc nívódíj, valamint a
Karinthy-gyűrű birtokosaként igazíthatta meg a rádiótól való
kényszeres távozásakor nyakkendőjét.
Unatkozni nyugdíjazása után sem volt ideje. Tizenkét éven át
szerkesztette Révai Új Lexikonának a XX. századi magyarságról szóló
köteteit. Több ezer szócikkét tartalmazza, ugyanis ő írt meg minden
újságírót, riportert, rádióst, televízióst és színészt 1901. január
1-jétől Zsudi Józsefig. Pontatlan adattal, elírt nevekkel sose adott
ki a kezei közül semmit, a nyomdába is sajtóhiba nélkül érkeztek az
oldalak. A lexikonkészítés komoly utánajárást, gyűjtőmunkát igényelt,
ahogy a Buda, Óbuda és Pest egyesülésének százharmincadik
évfordulójára készített kerületi kabarék megírása is. Meg kellett
ismernie a kerület történetét, hírességeit, ott élő íróinak,
színészeinek életét és politikai, társadalmi érdekességeit. A XI.
kerület ráadásul otthonaként adta magát, hiszen 1980 óta él a
Gellért-hegyen, és nem is áll szándékában máshová költözni. A város
ezen részén minden együtt van, ami Budapestet Budapesté teszi.
Kulturális örökségek és a természet ajándékai. Nem lehet véletlen,
hogy a huszadik század legfontosabb írói és képzőművészei fordultak
meg itt. Bár az ok megfoghatatlan, afféle couleur local. Kísért a hely
szelleme, akár az egykori Hadik kávéházban. Igen, a Hadik, ahol olyan
művészek jelentek meg, dolgoztak irodalmi műveken, vagy csak
reggeliztek, mint Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Devecseri Gábor,
és Karinthy Frigyes. Devecseri, a görög drámák fordítója egyszer kezet
csókolt Kaposy Miklósnak a körtéren Andaxin című verséért, amely egy
idegcsillapító gyógyszer nevét viseli, és így szólt: „Most beveszek
egyet, hogy ne veszekedjek”. Valamint meghitt, régi viszonyt ápol a
Karinthy családdal. Ráírhatta nevét leányfalui házuk híres fehér
ajtajára, melyet minden náluk megfordult jeles ember zsírkrétával vagy
filctollal dedikált. Jó barátként egyérintőzött Cinivel a grundon,
elsőként olvasta Marci Ördöggörcsét, és hallhatta a híres Karinthy
Frigyes-történeteket. Mint amikor a Gárdonyi-szobor elkészült a Hadik
mellett, és a Frici egész a leleplezésig abban hitt, hogy a szobor őt
fogja ábrázolni, vagy amikor a vicc terjedési sebességét mérte a
Hadikból a Centrál kávéházig. A végeredmény egy óra. Próbálna meg most
valaki eljutni a csúcsforgalomba ennyi idő alatt egyikből a másikba.
Németh László azt vallotta, hogy a magyar néplélektől idegen a humor,
Kaposy Miklós viszont inkább hallgat Petőfire, aki azt mondta: a
legszebb küldetés a földön, másokat felderíteni. Ezért egész életében
azon munkálkodott, és munkálkodik most is, hogy felderítsen, és
bebizonyítsa, hogy a magyar néplélektől nem idegen a humor.
Egy cseppet sem.
