Súlyos betegség után 79 éves korában elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, számos városvédelemmel foglalkozó könyv szerzője,1982 óta a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja, Aranytoll-díjas és Táncsics-díjas újságíró. A halálhírt a családja közölte.
Apja Ráday Imre színművész, anyja Ferda Erzsébet Magdolna (Ferda Manyi). Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd az ELTE művészettörténet szakán végezte.
1968 óta folyamatosan a Magyar Televízióban dolgozott, 1979-ben létrehozta a széles körben ismerté vált városvédő műsorát Unokáink sem fogják látni… címen, amely a jó és a rossz példák bemutatásával lassanként elérte, hogy az emberek jobban megbecsüljék a műemlékeket és általában az épített örökséget. Társaival 1982–1983 telén megalapította a Budapesti Városvédő Egyesületet (akkoriban a politikai ellenállás miatt: Városszépítő Egyesület), majd 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, aztán a Nemzeti Panteon Alapítványt. 2010-ben a Magyar Televízió minden magyarázat nélkül megszüntette az Unokáink sem fogják látni… című műsort. Címének második felét (avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát) a Podmaniczky Frigyes téren álló, általa kiharcolt, 1991-ben felállított emlékmű őrzi, ahol Kő Pál a bronz Podmaniczky kezébe adta a lándzsa nélküli városvédő alakját.
Az SZDSZ színeiben 1990–94 között országgyűlési képviselő, és tizenhét éven át a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Döntő szerepet játszott a város „műemléki alapjának” és „helyi értékvédelmi rendeletének”, a helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában. Megszervezte az Andrássy út kandelábereinek, a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, a Clark Ádám téri mozaikcímer helyreállítását, elindította Róth Miksa egykori házának emlékmúzeummá alakítását. Többek között kezdeményezte a vidámparki körhinta felújítását, a Centrál kávéház, a Gresham-palota újjáépítését. Lelkes tagja volt a Nagy Budapest Törzsasztalnak. (Wikipédia)
Az operatőr-rendező-városvédőt 1996-ban a Kossuth-díjjal tüntették ki, 2005-ben a Táncsics Mihály-díjat, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta meg. Az idén Budapest díszpolgára is lett.
Frank Iván Aranytollas újságíró Ráday Mihályról
Meghalt Ráday Mihály. Nem voltunk naponta összejáró barátok, de barátként szerettem. És tiszteltem. Például azért, mert élete végéig, az utolsó napokig felemelte szavát építészeti kulturális emlékeink,értékeink védelmében, őrzője volt, amennyire lehetett, hagyományainknak. Rendezőként, operatőrként, városvédőként jónéhány kitüntetést, szakmai elismerést kapott, de számára talán a legfontosabbat, Budapest díszpolgára címet, csak néhány héttel halála előtt kapta meg, pedig élete során többszörösen is kiérdemelte volna.
De hadd idézzem fel azt az eseményt rá emlékezve, ami számomra talán a legjobban megmutatta, hogyan érzett a hazával, a hagyományainkkal kapcsolatban. Minden év március 15-én „magánrendezvényt” szervezett Kovács J. negyvennyolcas honvéd sírjánál, ahová meghívta barátait, ismerőseit, és mindazokat, akiket érdemesnek tartott arra, hogy vele együtt emlékezzenek. A megemlékezés mindig olyan volt, hogy az ember pontosan érezte, a kokárda nem egyszerű kitűző a szíve felett.Nem tudom, lesz-e eztán is megemlékezés Kovács J. honvéd sírjánál. Lesz-e valaki, aki átveszi a stafétabotot Ráday Mihálytól, akinek megköszönöm, hogy részese lehettem ezeknek a megemlékezéseknek.
Nyugodj békében!
