Ez talán a legtöbbet föltett, médiának címzett kérdés politikusok és celebek, kommentelők és minősített – azaz nem egy szál szalámiban vagy tűzifában, hanem milliárdos közbeszerzésekben vagy közpénzek magánosításában utazó – tolvajok részéről egyaránt. Így indítja Pető Péter Kapufa című, a 24.hu „közép- vagy csúcselőfizetői” számára elérhető hírlevelének április 10-i számát. Ezt osztjuk meg olvasóinkkal, erősen rövidítve.
Először is, fontos újra leszögezni: az üzleti alapon működő médiasiker kritériuma a forgalom, azaz az olvasók száma, valamint az előfizetés, azaz az újságért fizető olvasók száma.
A 24.hu is ebben a két versenyszámban méreti meg magát.
Tehát az újság döntései annak jegyében születnek, tartalmai úgy készülnek, hogy minél több ember legyen kíváncsi a tartalmára, s minél többen gondolják úgy, fizetni is hajlandók a minőségi tartalmaiért. Ez utóbbi kategóriába tartoznak például azok, akik ezt a hírlevelet megkapják.
Ebből következik, hogy a médialogika számára értelmezhetetlen a politikai logikából fakadó végső sikerkritérium: a szavazók száma. Ideális esetben a hírmédiának nem szerepel a szempontjai között, hogy a működése nyomán több vagy kevesebb szavazója lesz-e például egy pártnak, könnyebb vagy nehezebb lesz-e az élete egy celebritásnak, több vagy kevesebb követője lesz-e egy influenszernek. A hírmédiának ugyanis nem az a célja, hogy politikai, társadalmi változást érjen el. Erre a politikusok, az aktivizmusban utazó civilek szerződnek minden szabad társadalomban.
Innen indulva jutunk el néhány példáig.
Például: kell-e tudósítani egy tüntetésről, ha azon kevesen vannak? És feltétlenül kell-e tudósítani egy eseményről, amelyen sokan vannak?
Mármost, ha az újságok ezt a kizárólagos dimenziót vennék figyelembe, akkor figyelmen kívül hagynák az alapvető sikerkritériumukat, kevésbé üzleti nyelven, létezésük értelmét: az olvasót. Tehát nem azt kell mérlegelniük, hogy politikai értelemben van-e értelme egy hídfoglalásnak (ebben a formában egyébként én azt állítom, hogy az égvilágon semmi), hanem azt, hogy kíváncsiak-e mostani és reménybeli olvasói az erről szóló cikkekre.
A hídfoglalás médiaszempontból nem úgy kerül elő, hogy hasznos vagy haszontalan politikai aktus-e. Ez egy látványos esemény. Olyan esemény, amely százezreket érint, mert ők nem tudnak közlekedni Budapesten, nem ér haza a gyermekük, és így tovább. Olyan, amely konfliktust generál: rendőrök néznek farkasszemet tüntetőkkel. Olyan, amelyről a tudósításokat tömegek olvassák és nézik.
Akkor ezt kell csinálni a politikusnak?
Ez a kérdés, amelynél szépen elválasztható a két logika. A média ugyanis itt az ismertetett logika nyomán a munkáját végzi, beszámol a rendezvényről.
A kutatásokból nem az látható ciklusok óta, hogy ezek a médiaesemények szavazók elérésére alkalmasak. Azaz attól, hogy egy ember a széles értelemben vett tartalomfogyasztásra szánt idejének egy részét szívesen fordítja ilyen politikai konfliktusokról, médiaeseményekről szóló beszámolók követésére, nem következik az, hogy alkalmasnak tartja az érintetteket az érdekei képviseletére.
Mindaddig, amíg az embereket olvasóként érdekli, a hídlezárásokról tudósít a média. Akkor is, amikor az ukrán háború napi áldozatai már kishírré szelídülnek. Merthogy az emberek már nem kíváncsiak a háborúra olyan mélységben, ahogyan három éve – mert hozzászoktak.
Mi azt szeretnénk, hogy sokan olvassanak minket, sokan vegyék meg az újságunkat, mert úgy érzik, megkapják azt a minőségű tartalmat, amilyet elvárnak. Ezt azonban csakis úgy lehet elérni, hogy következetesen érvényesítjük a médialogikát, és nem keverjük a politikai logikával.
