A Budapesti Állat- és Növénykert mindannyiunk múltja: vagy gyerekként jártunk ott, vagy vágytunk oda, és a képzeletbeli állatkertünk a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági sorozatban látott képekkel teljesedett ki. Kerestük a valódi oroszlánbőgést, és habár a MÚOSZ Kommunikációs és PR-szakosztály túráján ezt nem találtuk meg, sokkalta többet kaptunk a kirándulástól!
Kétlaki életet élek, és időm jelentős részét Angliában élem, így általában lemaradok a MÚOSZ eseményeiről. Most nagyon együtt álltak a csillagok, mert részt tudtam venni az állatkerti Lepkekertbe szervezett kiránduláson. De sokkalta többet kaptam a beígértnél: egy valódi állatkerti túrát, méghozzá Hanga Zoltán, a Budapesti Állat- és Növénykert szóvivője társaságában.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a magyar Sir David Attenborough vezetett körbe bennünket, merthogy Hanga Zoltán bármilyen állatról tud beszélni, és a csillogás a szemében állattól független. Azt hinné az ember, hogy nem szívesen tölti a péntek délelőttjét egy csapat folyton kérdezgető újságíróval, de ez hatalmas tévedés, ugyanis minden kérdésre választ kaptunk!
Túránkat az állatkerti tónál kezdtük. Az ember talán bele sem gondol, mennyiféle állat él itt, és hogy ez a kis víz micsoda önfenntartó terület lett az évtizedek során! Merthogy a pelikánok és kormoránok szabadon mozognak, senki nem akadályozza őket. Csakhogy ők nem is akarnak máshova menni, mert a tó több halnak ad otthont, nem is beszélve a teknősökről, akik megunt házi kedvencek voltak egykor, ma pedig az Állatkert büszke lakói! Habár a kormoránoknak eszük ágában sincs elmenni, van, aki másképp gondolkozik. Ő Sanyi, a pápaszemes pingvin, aki egyébként Dél-Afrikából származik, és hiába a párakapu és a medence, egy éjszaka úgy döntött, hogy körülnéz ebben a különös városban. Fogta hát magát, és nekiindult: kitotyogott az Állatkertből, majd kiment a Dózsa György útra, ahol végül két rendőrjárőr figyelt fel a különös ,,állampolgárra”. Ezt nem az érintett, hanem Hanga Zoltán mesélte el nekünk.
Azt viszont a saját szemünkkel láttuk, hogy a fókák mekkora lelkesedéssel adnak műsort a nézők sokaságának, sőt, mint a sajtószóvivőtől megtudtuk, ezek az intelligens állatok bár szívesen játszanak és produkálják magukat, érzékelik, ha van közönség, merthogy a Covid időszaka alatt, amikor csak gyakorlásból játszottak, érezhetően visszavettek a lelkesedésükből játék tekintetében. Nem a fóka viszont az egyetlen állat, amelyik együttműködik az emberrel. Mint kiderült, a macskafélék és az elefántok megtanulták, hogy kilógassák a farkukat vagy épp a fülüket, ha vérvételre van szükség. Hogy kellemes-e nekik? Nem. De tudják, hogy együtt kell működni az emberrel, mert az ember jót akar – legalábbis az állatkertben. Persze felmerül a kérdés, hogy valóban jó-e állatnak lenni az állatkertben, ám Hanga Zoltán erre is megadta a választ:
,,az állatkerti állatok legnagyobb baja az unalom, nem a szabadság hiánya”.
Bár valójában nem lehet rossz biztonságban élni és különösebb befektetés nélkül élelemhez jutni, tény, hogy az unalom ránk, emberekre sincs feltétlenül jó hatással, nemhogy az állatokra! Nem véletlen hát, hogy az Állatkert törekszik arra, hogy a szórakoztassa az állatokat, de csak addig, amíg ők láthatóan élvezik, hiszen az állatkert másodsorban van csupán az emberekért, de elsősorban az állatok egészsége a fontos, legyen szó egy elefántról, vagy egy olyan apróságról, mint egy lepke. Idővel ugyanis az áhított Lepkeházba is bejutottunk, ahol megannyi növény és lepke fogadott bennünket! Mint megtudtuk, a lepkék nem csak a szárnyukkal repülnek, merthogy sokukat egyenesen Costa Ricából hozzák báb formában, repülőgéppel. Szerencsénkre több lepke nemcsak báb formájában, hanem teljes pompájában bemutatkozott, és erről a Lepkeházban lévő növények is gondoskodtak. Az akár közeli kertészeti boltokban is kapható sétányrózsa például hazai, Costa Rica-i íz a lepkéknek, így ezen a kedves kis növényen igencsak könnyű volt megtalálni őket!
Velük ellentétben az óriásvidrákat nem kellett nagyon keresni, hiszen már a Lepkeházból is hallottuk jellegzetes hangjukat. A hangot, amit még hollywood-i filmekben is rendszeresen használnak, hiszen az avatott fülűek a Jurassic Park dinóhangjai között könnyedén felfedezhetik a vidrák jellegzetes sivításait. És, ha már víziállatok, a vízilovakról is szó esett, amik – mint kiderült – télen, a Széchenyi fürdőt is ellátó termálvízben élvezik az életet. Persze sima vízzel keverve, mert a hetven fokban a vízilovak is megfőnének.
Túránk nem érhetett véget a nemrég született kistigrisek meglátogatása nélkül, akik éppen legszebb álmukat aludták, amikor arra jártunk. Nem úgy a Nagy mara, ami Hanga Zoltán szavaival élve:
,,az egyetlen olyan állat, aminek a neve anyakönyvezhető, mert úgy ritkán neveznek el valakit, hogy Szélesszájú orrszarvú”.
Ez a túra harmadik órája körül hangzott el, így kevesen nevettek fel, pedig Zoli megannyi frappáns megjegyzése közül az egyik legjobb volt.
Nos, igen, az újságírók bár szeretnek terepre menni, egy több órán át tartó állatkerti túra sokat kivesz belőlünk, mert mi emberekkel dolgozunk. Az állatok teljesen mások – hihetjük naivan. Pedig Hanga Zoltán részéről kiderül, hogy pont ugyanolyanok, mint mi emberek. Kíváncsiak, felfedezők, türelmetlenek, ha éhesek, alszanak, ha álmosak, és mi is tudjuk, hogy érdemes együttműködni másokkal, ha azt szeretnénk, hogy jól éljünk. Talán ez a legnagyobb közös pont bennünk és az állatkerti lakók közt. Szeretnénk kihozni a legjobbat abból, ami adott, és bízunk a gondviselésben. Mekkora szerencséjük, hogy vagyunk mi, emberek, és milyen szerencsések vagyunk, hogy ők, az állatok is itt vannak nekünk, ha elbizonytalanodnánk a világunkban. Ők helyre tesznek bennünket, vagy ha nem ők, akkor Hanga Zoltán!
Szerző: Karsa Tímea
Láthattunk még flamingó fiókákat, az aranygyapjút adó mitológiai lény eredeti változatát és a hosszú túra után mindenki felfedezhette az állatkert többi lakóját egyedül is. Sokadik gyerekkorunkat éltük. Volt, aki este hatig, zárásig maradt. (a Szerk.)
Fotók: Keresztes Magdi
