Az amerikai elnökválasztási kampány nem várt elágazása a sajtószabadság kérdését is a felszínre hozta – írja Vándor Éva a hvg.hu-n megjelent cikkében. A nagy múltú Washington Post újságírói most maguk lettek a hírek főszereplői, miután a tulajdonos a szerkesztőségen átlépve úgy döntött: a lap nem támogatja egyik jelöltet sem az idei elnökválasztáson. Sok munkatárs a saját felmondásával áll ki a szerkesztőség függetlensége mellett, és még erősebben kongatja a vészharangot a demokráciáért.
A Washington Post ugyanis a hagyományokkal szakítva – vagy a hagyományokhoz visszanyúlva, nézőpont kérdése – úgy döntött, hogy idén nem tesz közzé szerkesztőségi állásfoglalást arról, hogy kit támogat az elnökválasztáson. Pontosabban a lap milliárdos tulajdonosa, Jeff Bezos döntött így.
William Lewis, a lap vezérigazgatója és felelős kiadója többek között azzal indokolta a döntést, hogy a Washington Post ezzel visszatér a gyökereihez, hiszen 1976-ig nem volt bevett szokás, hogy kiálljon egy elnökjelölt mellett, most pedig hisznek abban, hogy az olvasók képesek eldönteni, kire akarnak szavazni.
Amikor Jeff Bezos 2013-ban 250 millió dollárért megvette a Washington Postot, kötelességének érezte, hogy a lap múltja előtt tisztelegve biztosítsa az őt fenntartásokkal kezelő újságírókat, hogy soha nem ejtene csorbát az újság hírnevén.
A politikai és gazdasági hatalom, valamint az ennek a satujában dolgozó szerkesztőség hármas kölcsönhatásának a következményeire meglehetősen nyersen világított rá a lapot 2012 és 2021 között szerkesztő Marty Baron, amikor arról beszélt, azt, hogy a támogatást az utolsó pillanatban vonták vissza, Donald Trump felhívásként fogja értelmezni arra, hogy folytassa az üzleti ügyekben neki sok szempontból kiszolgáltatott Jeff Bezos és más médiatulajdonosok megfélemlítését. Alig néhány nappal a Post „semlegességi nyilatkozata” előtt a Los Angeles Times is úgy döntött, hogy nem lesz hivatalos támogatottja az elnökválasztáson. A kaliforniai lapnak szintén milliárdos tulajdonosa van, Patrick Soon-Shiong, aki azzal az újságírószakmailag nem túl megalapozott indokkal tett így, hogy az a félelme, ha kiállnak valamelyik jelölt mellett, azzal csak a megosztottságot mélyítik el.
Arról, hogy a körültekintőnek beállított mérlegelés helyett sokkal inkább üzleti és személyes érdekek húzódhatnak meg a döntés mögött, a Washington Post vezérigazgatói cikkének az időzítése árulkodhat: alig élesedett ugyanis William Lewis írása a nem támogatásról, néhány órával később Bezos űripari vállalatának, a zsíros kormányzati megbízásokat teljesítő Blue Originnek a képviselői már Donald Trumppal tárgyaltak.
Nem sokkal az után, hogy Donald Trump megnyerte az elnökválasztást, és 2017-ben beiktatták, a Washington Post mottót választott: A demokrácia meghal a sötétségben.
A lap újságírói ennek a mottónak a szellemében tárták fel a Trump-elnökség visszaéléseit, azoknak a nagy elődöknek a nyomában haladva, akiknek a bátorsága a sajtótörténelem egyik leginkább megbecsült, leginspirálóbb intézményévé tette a Washington Postot.
Nem véletlen, hogy az 1972-ben a Watergate-botrányt feltáró Bob Woodward és Carl Bernstein arról beszélt, hogy a mostani döntés nem vesz tudomást a lap munkatársainak az elsöprő erejű munkájáról, amellyel feltárták, hogy Donald Trump milyen fenyegetést jelent a demokráciára.
Ebben a viszonylatban szimbolikus erejű, hogy miközben a Washington Postnál a szerkesztőségi integritásukért küzdenek az újságírók, Donald Trump egy arizonai választási gyűlésen arról beszélt, hogy a sajtó az emberek ellensége.
A kialakult helyzetet értelmezni próbáló írásokban újra meg újra felbukkan a fasizmus és a diktatúrák szakértőjének számító történész, Timothy Snyder eszmefuttatása a zsarnokság „fogantatásáról”, az azt előkészítő gondolati mátrixról. Snyder alkotta meg a „megelőlegezett engedelmesség” fogalmát, a 20. század egyik legfontosabb tanulságát: az emberek előre megpróbálják kitalálni, hogy egy elnyomó rendszer mit akar, majd felajánlják magukat neki, még az előtt, hogy a rendszer ezt megkövetelné tőlük. Ezzel nemcsak hatalmat adnak a leendő zsarnoknak, hanem megmutatják neki azt is, hogy mi az, amit majd megtehet.
Ebben a fénytörésben a Washington Post és a Los Angeles Times is megelőlegezte egy esetleges újabb Trump-adminisztrációnak a cenzúra és az öncenzúra lehetőségét. A lépést elítélő kommentárok épp ezt a kártékony aspektust emelik ki: a két lap állásfoglalása nagy valószínűséggel nem sok szavazót győzött volna meg, azzal azonban, hogy a tulajdonosok belenyúltak a szerkesztőség függetlenségébe, egy lehetséges jövőbeni működés mechanizmusát rajzolták fel. Egy olyan működését, amelyben a politikai és üzleti érdek felülírja a szólás- és sajtószabadságot.
A teljes cikk elolvasható a hvg.hu-n.
Kiemelt kép: A Washington Post székháza – Fotó: Eric Baradat / AFP
