Március elején negyedmagammal lehetőségem volt részt venni egy tíznapos képzésen a Nagyváradtól nem messze található Félixfürdőn. Az „Inclusion for all” című Erasmus+ programot az erdélyi Prisma Association szervezte. A másfél hetes tréning 2024. március 3-tól március 12-ig tartott.
Rendkívül tartalmas napokban volt részünk: nemcsak új ismereteket szerezhettünk arról, hogyan nyissunk más emberek felé és legyünk elfogadóbbak, hanem – ha kellően erősnek éreztük magunkat hozzá – egy önismereti utazást tehettünk.
Tíz nap alatt a huszonkilenc társamtól rengeteget tanultam. Világlátásról, elfogadásról és arról: mindig merjük vállalni önmagunkat; akik igazán számítanak majd az utunkon, úgy fognak elfogadni, ahogy vagyunk. Ahogy azt is megtanultam, hogy csak azt vigyem magammal a másik emberből, a gondolataiból, ami valamilyen módon tovább épít – mind emberként, mind szakmailag.
Már a megérkezés napján körüllengte a félixfürdői hotelt egyfajta „itt nagy dolgok történnek majd” érzés. Végtelenül szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a szobatársaimban olyan embereket ismerhettem meg, akikkel hosszú időre megmarad a kapcsolat. Mi több, úgy érzem, életre szóló barátságokat is kötöttem ez alatt a rövid idő alatt.
A képzés leginkább a város és a vidék közötti különbségre fektette a hangsúlyt. Számtalan vitahelyzetben kellett amellett érvelni, vajon a (nagy)város vagy a vidék előnyösebb. Többször lehetőségünk nyílt arra, hogy saját tapasztalatainkat megosztva a többiekkel együtt próbáljunk – legalább elméletben – megoldást találni olyan problémákra, mint például a falvak elnéptelenedése. Mindeközben „nemzetközi együttműködésben”, közösen – olykor kis csoportokba osztva – gondolkodtunk azon, hogyan lehetne a vidéket közelebb hozni a városhoz, mivel lehetne a köztük lévő szakadékot csökkenteni. A nemzetközi együttműködés célja, hogy különböző országokból érkező fiatalok megosszák egymással tapasztalataikat és gondolataikat az őket és országukat érintő problémákról, nehézségekről. Ezzel a módszerrel közvetlenül rálátást kapnak más országban élő fiatalok helyzetére. A programban egy héten át naponta több órát együtt dolgozva, trénerek vezetésével interaktívan osztottuk meg egymással tudásunkat, informális oktatási módszereket követve. Ezen keresztül (vagy e mellett) pedig óhatatlanul előkerültek a résztvevők számára fontos társadalmi kérdések, többek között a nemek közötti egyenlőtlenség, a diszkrimináció, a feminizmus és a fiatalok jövőbeni lehetőségei is.
Játékos feladatokon keresztül tanulhattunk arról, milyen privilégiumokkal rendelkezünk. A „privilégium-sétán” (angolul „privilege walk”) többen ugyanazt a személyt „játszottuk el”, majd az elhangzó állítások alapján magunknak kellett eldönteni, az adott tény igaz-e a karakterünkre, vagy sem. Izgalmas és tanulságos volt látni, mennyire különbözően gondolkodunk arról, vajon mennyiben a saját szerencséjének kovácsa vagy netán a körülmények áldozata egy tanár, egy gazdálkodó vagy egy menekült, aki választott hazájában indítana vállalkozást. Egy másik feladat azt hangsúlyozta, hogy nem számít, mi a feladatunk, kik vagyunk az életben, vagy honnan származunk, ahhoz, hogy a trénereink által kitalált történet teljes legyen, mindannyiunkra szükség volt, mert mindenkinek megvolt a saját helye a sztoriban.
Mindazt, amit tanultunk, végül egy „fordított nap” keretei között mi is bizonyíthattuk, mert mi, résztvevők tartottuk a nap foglalkozásait.
Újságíróként számomra a Nagyváradon töltött másfél hét legértékesebb tanulsága, hogy megtanultam, milyen technikákkal hozhatom közelebb az embereket egymáshoz, és a különbségeket hogyan hidaljam át – sosem tudhatom, mikor ad lehetőséget a szakma arra, hogy egy beszélgetést vagy egy vitaműsort moderáljak. Arról sem feledkezhetek meg, hogy bármikor jöhet olyan téma, ahol az empatikus készségeimre kell támaszkodnom, hogy az interjúalanyom biztonságban érezze magát – nyilatkozzon akár névvel, akár anélkül. Külpolitikai szempontból is rengeteget épültem: lehetőségem volt arra, hogy legalább egy kicsit bepillanthassak a Balkánon élők, valamint a romániai magyarok gondolatvilágába, aminek megértése különösen fontos ahhoz, hogy hitelesen és érthetően írjak az őket is érintő témákról.
Mielőtt visszajöttem volna Nagyváradról, azt mondtam, teljesen más emberként megyek vissza Magyarországra. Hogy ez mennyire sikerült, majd az idő megválaszolja, egy azonban biztos: erősebb vagyok, mint az a fiatal lány, aki kiment március harmadikán.
Mátrai Anna
