Dr. Szegő Tamás (1931-1995) újságíró, jogtanácsos, ügyvéd munkássága előtt tiszteleg Erzsébetváros önkormányzata azzal az emléktáblával, amelyet március 13-án az Erzsébet körút és a Dob utca sarkán álló, egykor a Szegő család otthonául is szolgáló társasház falára rögzítettek.
A tábla felett, ami világos és nehéz, mint József Attila költészete – egy majdnem 100 éves, terjedelmes, míves dombormű látható, amelyet a magyar nemzet koszorús költőjének tiszteletére állíttatott Berger Leó háztulajdonos 1925-ben, a centenárium alkalmából, mert rendkívül büszke volt arra, hogy ott élt életének utolsó öt esztendejében Ásvay Jókay Móric – közismertebb nevén Jókai Mór (1825-1904).
Március 13-án három órára kedves, szimpatikus és egymást többnyire kedves ismerősként köszöntő hölgyek és urak érkeztek a helyszínre. A szűk járdán rendeztük sorainkat, hogy e kis márciusi tömeg ne képezzen forgalmi akadályt. Egy kihangosított felkérés szerint az újonnan érkezők vagy máshol álldogálók Donáth László nagytiszteletű úr és széles karimájú kalapja mögé menjünk, mert ő eszerint jó helyen áll. Szerintem is jól veszi az akadályokat a keskeny úton.
Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnökének beszéde úgy hangzott, mint ahogy publicisztikái. Reagált a mára, és ezt jól is esett hallani. Sajnálkozását fejezte ki, hogy az 1996 óta számos fiatal újságírót díjazó, az ő értékrendjüket visszaigazoló alapítvány jelen körülmények között már nem működik.
Németh Péter, a Népszava főszerkesztője is kifejezte azt a reményét, hogy eljöhet még az az idő, amikor a Dr. Szegő Tamás Alapítvány újra kiemeli azokat a médiában dolgozó fiatal gondolkodókat, akik emberségükről tanúbizonyságot adva kiállnak az érdekeiket érvényesíteni nem tudó, kiszolgáltatott személyek vagy csoportok mellett. Németh Péter személyes visszaemlékezése szerint kisgyerekkorában ismerte meg Szegő Tamást a családi barátságnak köszönhetően. Mestereként tiszteli.
Szűcs Balázs, Erzsébetváros kultúráért felelős alpolgármestere konferálta a rendezvényt, dr. Kispál Tibor, Erzsébetváros alpolgármestere, önkormányzati képviselő beszédében hitet tett a Szegő Tamás által képviselt értékek és gondolkodás mellett, a hallgatóság pedig érezhetően teljes egyetértéssel reagált, amikor azt mondta, nem elfordulni kellene egymástól, hanem odafordulni.
E sorok írója huszonhat éves volt, amikor a harminc év alatti magyar újságírók közül a 168 Órában megjelent riportjaiért megkapta a Dr. Szegő Tamás Alapítvány által kiadott legelső díjat. (Pontosabban azt a szerkesztőség kapta, még ha a nevemre szól is az emlékplakett, amely itt áll a könyvespolci díszhelyen, a később elnyert Flekk 2000 díj mellett.) „A Szegőt” a MÚOSZ Bajza utcai székházának dísztermében vettem át. Elmondhatatlan erejű bátorítás, biztatás volt. El sem hittem. A tegnap avatott emléktábla alsó soraiból kiderül, hogy mit értékeltek. „…újságíró, jogtanácsos, ügyvéd, aki mindig kiállt az elesettekért, a kiszolgáltatottakért.” A mottó „A haza bölcsének” örökbecsű mondata: „Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”
Eddig is tudtam a miérteket, hogy mit láttak meg akkor a sorok között. De kőbe vésve még nem láttam. Mivel azonban a kedves Szegő Panni és én is „kórosan” jóval időpont előtt érkező típusok vagyunk – nem szeretünk késni –, volt időnk az ismételt büszkeségre az Erzsébet körút és Dob utca sarkán. S ha már a Dr. Szegő Tamás-díjat én vihettem el először, illett nekem ott, azon sarkon is elsőként megjelenni.)
Izing Antal
