Életének 82. évében meghalt B. Révész László rendező, forgatókönyvíró, producer, szerkesztő, riporter.
Horvátországban született, a Vukovár melletti Jakobovac (akkor Jakobshof) nevű településen, 1942. július 22-én. Általános iskolai tanulmányait a Horvátországból menekülő család lakhelyein – három baranyai községben, végül Pécsett – végezte. Ott kezdte a középiskolát is, a Széchenyi Gimnáziumban, 1956 szeptemberében. Az ELTE Bölcsészkarán előbb magyar–latin szakon szerzett diplomát, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán elvégezte a televíziós adásrendező szakot, végül a Bölcsészkaron a szociológia kiegészítő szakot.
Már az egyetemi évek alatt is vonzotta a filmezés: 1962-ben Perényi Endrével és Ráday Mihállyal megalapította az ELTE Amatőrfilm Klubját. Első munkái amatőrfilmek voltak.
Első diplomájával a zsebében, 1965-ben kezdett dolgozni a Magyar Televízióban – ez volt az első és egyetlen hivatalos munkahelye csaknem négy évtizeden át, egészen 2002-ig. Végigjárta a szamárlétrát a segéd-felvételvezetőtől a rendezőasszisztensi, adásrendezői beosztáson át a szerkesztőségvezetői és stúdióvezetői posztig. Dokumentumfilmjei mellett rendezőként több mint ezer stúdióműsor és élő adás fűződik a nevéhez, köztük olyan, egykor rendkívül népszerű műsoroké, mint a Jogi esetek, az Ablak, a Kriminális, a Kalendárium vagy a Gólyavári esték.
Számos dokumentumfilmje tanúskodik arról, hogy a társadalmi problémákra különösen érzékeny filmes készítette őket. Hogy néhányat emeljünk ki a legfontosabbak közül: a falvak átalakulását majdnem negyven éven át (1970–2008) dokumentálta Pogány című filmjében; az ózdi munkáscsaládokról 1975-ben forgatott Kisamerika harminc évig dobozban maradt, és csak 2005-ben került a nyilvánosság elé – a következő évben el is nyerte a Kamera Hungária Televíziós Fesztivál díját; ugyanabban az esztendőben a hajléktalanokkal foglalkozó Diogenész hordót keres című filmjét a MADE (Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete) Kamera-díjával jutalmazták.
Az életmű fontos darabja A látogatás, a holokauszt-traumával foglalkozó első hazai dokumentumfilmek egyike, amely az Olaszországban élő írónő, Bruck Edith életét és művészetét mutatja be, majd az 1981-es magyarországi látogatását követi nyomon, melynek során visszatért szülőfalujába, Tiszakarádra is, ahonnan 13 éves korában a családjával együtt deportálták. B. Révész László ezért a filmjéért 1983-ban megkapta az Olasz Katolikus Filmakadémia díját, a Premio Navicellát.
A már említett díjakon kívül is sok szakmai díjjal ismerték el munkásságát, többek között 1987-ben Balázs Béla-díjjal, 1993-ban pedig Az év rendezője díjjal, amelyre azért volt különösen büszke, mert a szakma első ízben ítélte oda ezt az elismerést egy dokumentumfilmesnek. 2010-ben a MÚOSZ Aranytollal (mai nevén Aranytoll Életmű-díjjal) tisztelgett előtte.
