Mi az oka annak, hogy kíváncsiak vagyunk a tragédiákról szerencsétlenségekről szóló hírekre, és hogy akár több forráson keresztül is követjük az eseményeket, ha valami szörnyűség történik?
Ha csak az egyes hírforrások közösségi oldalait nézzük, jól látható, hogy kevés megjelenés vonz annyi figyelmet és reakciót, mint a balesetekről, bűncselekményekről szóló híradások. Nem véletlen, hogy ugyanazzal a történéssel jellemzően többször is találkozunk az azt követő napokban: minden újabb részlet, amire fény derül, esetleg a szemtanúk vagy a hozzátartozók nyilatkozata újabb alkalmat teremt arra, hogy egy, már eleve nagy port kavart eseményt újra és újra elővegyen a média.
A közösségi oldalak működése sarkallhat tehát minket arra, hogy ne csak tájékozódjunk, keressük az információt, de újabb és újabb (sokszor megrázó) részleteket akarjunk tudni. A média oldaláról azonban oda vezethet az ennek az igénynek a kiszolgálására való törekvés, hogy sokszor akut krízishelyzetben lévő, traumatizált, gyászoló hozzátartozókat vagy szemtanúkat szólaltatnak meg.
Az újságíróknak mind a magyar, mind a nemzetközi etikai kódexei megfogalmaznak ajánlásokat arra nézve, hogyan érdemes ezeket az interjúkat körültekintően elkészíteni. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által jegyzett kódexben például ez szerepel: „Etikai vétséget követ el, aki figyelmen kívül hagyja a bűncselekmény vagy egyéb esetek áldozatainak, az áldozatok hozzátartozóinak személyiségi jogait, érzelmeit és a kegyeletre tekintet nélkül mutatja be a történteket.”
További részletek: https://pszichoforyou.hu/miert-olvasunk-borzalmas-hireket/
