A Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály kihelyezett szakosztályi rendezvényt tartott a X. kerület Monori Center nevű térségében (Wanhao Étterem)
Wanhao
Kaptam egy levelet. Vagy 15 éve.
Aláírói: „A kínaiak”. Már a megszólítás is hátba vágott: „Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink!”
Előre bocsájtom, sose voltam „nagyarcú” egyetlen más nemzetbéli, vagy egyéb okból, tőlem „eltérő” személlyel, gondolkodásmóddal szemben, csak ahogy a „Nagy Kedvenc” mondta egykor, „ne legyen KÖTELEZŐ!”
Mivel a levél – többek között – arról is szólt, hogy panaszkodunk, mert tönkretették a könnyűiparunkat, röhögünk a gagyi termékeiken, vagy éppen rinyálunk, mert elárasztották büféikkel kis hazánkat, elismeri, hogy szorongásainknak van némi alapja. Áruházainkban, legyen az kis bolt, piac, pláza, vagy márkaüzlet, csakis Kínában gyártott holmi kapható, de erről legkevésbé ők tehetnek.
Ennyi „előzmény” után, megvallva, hogy rajongója vagyok például a kínai konyhának, nem kis érdeklődéssel mentem el Kőbányára, a Monori Centerbe, TURISZTIKAI ÉS GAZSZTRONÓMIAI SZAKOSZTÁLYUNK „kihelyezett” rendezvényére.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kínai tagozatának elnöke tartott kimerítő előadást a… miről is? Szóval a központi kérdés a turizmus lett volna, de inkább a „személyes” útiélményeiről hallottunk, no meg arról, hogy „milyen jó, ha akkumulátorgyárat építenek Magyarországon, s persze a Budapest – Belgrád vasútvonal…”
Miközben Henry Qu és Xiambo Huang a gasztronómiában „jeleskedett”, volt azért politikamentes információ is. Így többek között két testvérvárosi kapcsolatról, ahol a hazai „érintettek” – Hévíz és Nagykanizsa -, mintegy százszor kisebbek partnereiknél. S tulajdonképpen ez a lényeg! Az 1,4 milliárd lakosú ország (a közelmúltban derült ki, ezzel „ezüstérmesek” India mögött), rengeteg dologban tud, tudna segíteni hazánknak, csak a politikai felhangokat kellene elkerülni.
Jelenleg kb. 100 ezer kínai állampolgár él Magyarországon. Csak a rendezvény helyszínén is találkozhattunk többükkel, akik mind rendkívül udvariasak, segítőkészek, hálásak az érdeklődésért, de valószínű ők sem értik, hogy…
Számtalan „bizottság”, „társaság” munkálkodik a kapcsolatok építésén, de igazából egymással nemigen állnak szóba. Azt az előadó is elismerte, hogy „együtt” sok minden könnyebben menne, de „most majd talán…”
Kaptunk ízelítőt – a Kodolányi János Egyetem tanszékvezetőjétől – arról is, hogy sokan tanulnak a már itt élők közül, de olyanok is, akik egyenesen Kínából érkeznek, képezni magukat.
Tehát a potenciális fejlődés lehetősége adott, csak éppen…
„Import” érkezik rendesen. Az „export” azonban még csekély, mert…
Nyilván a turizmus, így a „COVID-után” fellendülhet, persze elsősorban onnan ide. Az „áruval” már eddig se volt különösebb probléma, de a magyar gasztronómia miért nem „iparkodik”? A magyaros konyha „nem jön be” a kínaiaknak, ez tapasztalható az idelátogató turistáknál. Akkor lehetne kissé „kínaibbul”? A borászok egyike-másika eljut termékével a hatalmas országba, mint „tengerbe a vízcsepp”. Ott annyian élnek, még 1-1 városban is, hogy csak EGYÜTT lehetne pici piaci szeletet kielégíteni. Kormánybiztos van, eredmény csekély. Vagy a kultúra, ott is fogyasztható „termékei”? Esetleg a kínai hagyományos gyógyászat, és a magyarországi – méltán elismert – balneológia összekapcsolása? Számtalan kiaknázható terület…
S akkor a „hajdani levél” se hivatkozhatna a bokszerfelkelés idején tanúsított magyar szerepvállalásra, vagy a két nép „szorgalomban” mérhető nagy-nagy különbségére. A szakmai beszélgetéseknek rengeteg „hozadéka” lehet. S ha ebben szövetségünk egyik-másik szakosztálya tevékeny résztvevő, már nem „élünk hiába”.
Hárshegyi János
