A Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály idei évadnyitóján a lovasturizmus volt a fő téma.
Bár évezredeken keresztül az ember legfontosabb társa volt, békében és háborúban egyaránt, a ló, az autók és motorok megjelenésével vesztett jelentőségéből. Mégis, a ló iránti érzelmek és a vele kapcsolatos sportok újraélesztették a tenyésztést, és megmaradt a lóverseny is. Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen csodálatos lovastúra helyszínek várják az ez iránt érdeklődőket. A világ békés megismerésének vágya szülte ezt a fajta turizmust is.
Amint Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, több mint 1800 kilométer hosszú – GPS koordinátákkal kijelölt – a ma lovasoknak kínált útvonal, amelyet lóbeállókkal kialakított pihenőpontok tesznek komfortosabbá, elsősorban Észak-Magyarország és az Észak-Alföld tájain. Népszerű a vezetett lovastúra, felkészítés tereplovaglásra, fogattúrák, méneslátogatás, és a legtöbb helyszínen szállás és étkezési lehetőség is van.
Eredetileg az IBUSZ épített először a magyar lovashagyományokra. Létezett úgynevezett „passzív” lovasturizmus, mint például a Hortobágy látogatása, és ez a 60-as évektől nagy sikert aratott a külföldiek körében. A nyolcvanas évek elejétől romlott a minőség 1989-ben egyesült két lovastúrát szervező iroda, a Pegazus és az Equitus, és ezzel megindult a fejlődés.
Ma több mint 500 cég és tulajdonos foglalkozik a lovasturizmus valamelyik ágával. A működésük szabályozott, a lovaknak vizsgát kell tenniük, számuk regisztrált. Európában elsőként hozták létre a szolgáltatások megítélésére a patkós minősítést, amely biztosítja a túrázókat arról, hogy az elvárt élményt kapják. Öt patkó a legmagasabb színvonal.
Lóska János 1985 óta vezet lovas túrákat, közel negyven éve a lovasélet főszereplője. Államigazgatási főiskolát végzett, majd lótenyésztési szakmérnök lett. Több mint ötszáz túrát kalauzolt eddig. Sikerült hosszú harc után elérnie, hogy megváltoztassák az erdőtörvényt, amely tiltotta a lovas túrákat ezeken a tájakon. A lovasok a földutakat is szívesen használják. A hazai nyolc lófajtából a hidegvérű ló kivételével mind kap szerepet ezek során. Egy csoportban 10-12 ember vesz részt. Észak-Magyarország a minta ezen a téren, kijelölt útvonalaival, a felkészítéssel, valamint minőségi szolháltatásaival. 30 kilométerenként találhatók megállópontok.
Elkészült egy film az öt tájegységet átszelő programról. A szállások sokszínűek, van közöttük jurta, falusi fogadó, része a vendéglátásnak aszéles gasztronómiai kínálat a helyi finomságokból. Tartanak lovasoktatást, bemutatókat, szerepel méneslátogatás, fogatozás, és sorra kerülnek a táj érdekes látnivalói is, mint a tákosi református templom, a „mezítlábas Notre Dame”, Szanticska, a Tisza-part, az ártéri erdők, a bükki riolittufa, Hollókő, a borok útja, a világörökség része, a Baradla barlang, vagy Hajdúszoboszló a fürdőivel.
A nemzeti kinccsé nyilvánított magyar fajták: a gidrán, a lipicai (ők a bécsi Spanyol Lovasiskola állandó szereplői és fogathajtásban is sikeresek), a kisbéri félvér, amely a lovassport valamennyi szakágában népszerű, a kuriózumnak számító küllemű, a fogathajtásban is eredményes mezőhegyesi nóniusz, a hátaslóként és fogatban is jó bábolnai nemes arab, vagy az angol telivér, a sport és szabadidő-lovaglást űzők kedvence. Ne feledkezzünk meg a vadlovaktól származó huculról se, amely a Kárpátok pónija. Nemzeti kincsünk a magyar hidegvérű ló is, ám nem elsősorban sportolásra alkalmas, inkább a megbízhatóság, a munkakedv a jellemzője.
A lovasturizmus után egy sikeres, több generációs családi cukrászda, a Suhajda tulajdonosa, Szentandrási Szabó Emese mutatta be újdonságaikat. Kiemelte, hogy náluk a minőség a fő szempont, szerinte a legjobbat kell adni a vevőnek, főleg, hogy ilyen magasak – kényszerűségből – az alapanyagárak, és ebből következően a kész cukrászsütemények. A Budaörsön nagyon népszerű, a szakmában is elismert cukrászdának szintúgy kínlódnia kell a magas rezsivel, ezért elhatározták, hogy hétfőn zárva tartanak, ezzel is csökkentve az energiaköltségeket.
Hajós Anna –Elek Lenke
