Dénes Gáborral, a film Balázs Béla díjas írójával és rendezőjével Murányi Gábor, a HVG munkatársa beszélgetett a film vetítése után a MÚOSZ zsúfolásig megtelt nagytermében a Kulturális Szakosztály februári találkozóján.
Még viszonylag friss a gyászhír, hogy Kertész Ákos 90 éves korában elhunyt. Tőlünkmár egy évtizede távol, Kanadába menekülve, biztonságban, feleségével együtt, mégis sok jó barátjától, ismerősétől, a magyar kultúrától távol, magányban élt. Tragikus sorsában az is, hogy valószínűleg nem láthatta már ezt a filmet sem – felesége félthette őt minden izgalomtól.
Dénes Gábor, a film rendezője és Murányi Gábr újságíró a film bemutatója után a MÚOSZ-ban.
Hogy juthatott erre a sorsra ez a tehetséges, korábban rendkívül elismert Kossuth díjas író és filmes forgatókönyvíró, akit kétszer is elismertek József Attila díjjal, regényeit szétkapkodták. Hogyan változhatott meg ennyire az a közeg, az az ország, amelyben élt? Hogyan változott benne ő?
A filmben a színes és a fekete-fehér képek váltakozásával kibontakozik egész élete, az életmű színesben, és a gondjai fekete-fehérben. Korából és helyzetéből következően a boldog gyerekkor után hamar megismerte a numerus clausust, az üldözöttséget, de azt is, hogy sokan voltak, akik mentették, segítették őt 1944-ben. A felszabadulás után teljesen más helyzetben, de hamarosan újra olyan kategóriába kerül, hogy nem mehet egyetemre. Karosszéria-lakatos lesz, és ebben is tehetséges. Feledhetetlen pillanatok, amikor Kertész Ákos bemutatja a nagy kézügyességgel, szépen rendbe hozott autó-lemezeket.
Van ilyen ars poetica is. Derűs, mosolygós ember adja elő humorral, iróniával, hogyan segítik be az egyetemre. Diplomás ember lesz, és sikeres író és filmes.
Vajon ugyanúgy gondolkozott-e a két filmes, milyenek legyenek a képek, hol kerüljön a pont, a vágás egy-egy gondolat végére? Lírai szép, végtelenbe tűnő a Duna, amelynek partján – a rakodópart alsó kövén ültem – József Attilát és Radnótit idézve beszél a valóságos történelmi sorscsapásokról Kertész Ákos a filmet forgató, a kérdező Dénes Gábornak, és beszél nekünk a nézőknek. A hullámokra ráfekszenek a dokumentumok, a képek. Mezei András Holokauszt-tényverseiből idéz Kertész Ákos. Majd árpádsávos szélsőségesek láthatóak a Hősök terén. A film mostani vetítése idején újabb neonáci tüntetők jelentek meg a budai hegyekben. Hogy juthattunk újra ilyen helyzetbe, hogy juthatott Kertész Ákos újra az üldözött szerepébe: „Egy három szóból álló tőmondatra zsugorodott az életművem” – mondta a filmben keserűen Kertész Ákos – erről írt is a HVG-ben, és erről beszélgetett Murányi Gábor a vetítés után. Elvették tőle a Budapest díszpolgára címet, megalázták foyamatosan, így menekült el itthonról.
A film feszültségét paradox és jótékony módon oldotta a nagy érdeklődéssel kísért beszélgetés – amelyet Zoom-on is követtek vidéki városokból és európai nagyvárosokból.
Sok ember munkájából kiemelnénk még Kollányi Juditét, aki a társalkotó vágó, és a zeneszerző Róth Péterét. Mindketten sikeres társalkotói Dénes Gábor több filmjének is.
Számtalan emlékezés jelent meg Kertész Ákos halálhírére – egyik kritikusa annak a reményének adott hangot, hogy végre majd újra Kertész Ákos teljes életművével fognak foglalkozni. Minden esetre publicisztikájának izgalmas és megszívlelendő fejezete, amely a Jónás Ninivében című tanulmánykötetében jelent meg, onnan vesszük a rá oly jellemző következő sorokat:
„ Te csak prédikálj, Jónás – mondja az Úr. Az a dolgom, hogy prédikáljak. Hitem és tudásom szerint. A többi nem az én dolgom, mert vagyok aki vagyok. Értelmiségi és nem gerillavezér (…) Ha nem tetszik, a következő életemben majd más foglalkozást választok.”
