Die Welt
Egy nyugalmazott német tábornok arra int, hogy Ukrajna sürgős segítségre szorul, mert a mostani helyzetben nem képes sokáig ellenállni az orosz tűzerőnek. Klaus Wittmann dandártábornok, aki jelenleg történelmet tanít a Potsdami Egyetemen, katasztrofálisnak tartja, hogy Olaf Scholz nem hajlandó engedni, miközben akadozik a megszállt területek visszahódítása, Putyin pedig új hadműveletet készít elő. Így Kijevnek égető szüksége van a szövetségesek segítségére, azon is belül nehéz páncélosokra.
A kancellár igyekszik kifogásokat találni, ám nem tud kibújni a felelősség alól. Hogy habozik, annak a jelek szerint egyetlen épkézláb magyarázat van: az SPD-vel együtt komolyan veszi az orosz fenyegetőzést. Ám botrányos, hogy megtagadja a harckocsikat, sőt gyártóként még azt sem engedi meg, hogy pl. a lengyelek és a finnek átadjanak Leopárdokat a készletükből.
Ezt a hozzáállást a világ nem felejti el egyhamar. Ez a politika szégyenletes, már csak azért is, mert azt mutatja, hogy a német vezetés semmiféle empátiát nem tanúsít a meggyötört ország és lakossága iránt.
Az ukrán állapotok fő jellemzője, hogy az agresszor folyamatosan terrortámadásokat hajt végre a civil lakosság, illetve létfontosságú létesítmények ellen. Továbbá lelassult az ukrán előrenyomulás, nem utolsósorban azért, mivel nem érkeznek meg a kért harcjárművek. Így hatalmasak az emberveszteségek. Ennélfogva azonban az ukránok nem tudnak a végtelenségig kitartani.
Egyértelmű, hogy lényegesen meg kell erősíteni a légvédelmet, és hogy sokkal nagyobb tüzérségre van szükség. Azt akarja Németország, ha egy nap Ukrajna elveszti függetlenségét, leigázzák és feldarabolják, hogy kénytelen legyen bevallani: csak félszívvel segítette Kijevet és nem tett meg minden tőle telhetőt?
Sokkal nagyobb árat kell fizetni, ha Putyin eléri célját, mint azt, hogy jelenleg nőnek az árak és drágább az energia. A kormányfő azt állítja, hogy nem szeretne egyedül lépni, de igencsak magára maradt a NATO-ban és az EU-ban is. Aggódni kell az ország hírneve miatt. Egy élenjáró nemzet nem így szokott eljárni.
Wall Street Journal
Európa éppen megnyeri az energiaháborút, a földrész gazdasága és politikája stabilnak bizonyult, rácáfolt a félelmekre. Ám most az kérdés az, akarja-e a régió, hogy Ukrajna nyerjen Oroszországgal szemben. Szakértők ugyan vitatkoznak arról, mennyire lényeges a Leopárd 2 harckocsik bevetése, de a kérdés jelképpé vált, mármint hogy a kontinens hajlandó-e elegendő támogatást nyújtani Kijevnek a győzelemhez.
Az óvatos németek nyomás alá kerülnek, mert Észak- és Kelet-Európa jobban szükségét érzi a cselekvésnek, miután mind Ukrajna, mind Oroszország invázióra készül, amint elmúlik a tél. Egyes kormányok amiatt is aggódnak, hogy megrendül Washington határozottsága, ha pl. változik az amerikai belpolitika, lásd ha új elnök lesz. Úgyhogy Kijevnek áttörést kell elérnie.
Csak a harcok kimenetele mutatja meg, mire elegendőek a nyugati fegyverszállítások. Az viszont biztos, hogy Európa lélegzetvételnyi szünethez jutott, és határozottabb stratégia mellett dönthet, ha úgy látja szükségesnek. A gazdasági visszaesés veszélye csökken. Az infláció és a bérek okozta elégedetlenség nem befolyásolja, hogy a lakosság nagy része szerint katonai segítséget kell nyújtani az ukránoknak, továbbá hogy szükség van a szankciókra. Ezt vallja még a magyarok többsége is, függetlenül attól, hogy Orbán nem engedi át a hadfelszereléseket és ellenzi Oroszország megbüntetését.
Nathalie Tocci, a római Külügyi Intézet igazgatója úgy véli, hogy az eddiginél kevesebben szorgalmazzák a fegyverszüneti tárgyalásokat, mert látszik, hogy Putyin a katonai győzelemre törekszik és nem a békére. A vonakodó Scholz kancellár mind jobban elszigetelődik. A földrész keleti felén erősödik a bizalmatlanság Berlinnel szemben. Emiatt háttérbe szorul, hogy mennyi, de mennyi harceszközt küldtek a németek.
A párizsi Stratégiai Kutatási alapítvány egyik szakértője szerint nagy válság fenyeget a NATO-ban, ha Németország nem adja be a derekát.
Guardian
A kommentár kiemeli, hogy Ukrajna egész Európáért harcol, de most a földrésznek is fel kell vennie a küzdelmet Putyin ellen. A helyzet ugyanis a lehető legveszélyesebbre fordult, ezért a szövetségeseknek haladéktalanul és határozottan cselekedniük kell. A legtöbb nyugati kormány most már felfogta, hogy Kijev számára a tét a túlélés, de ez az ő háborújuk is, mert a demokrácia, a közös jog- és értékrend is kockán forog. A másik oldalon a történelmi gonosz, a fasizmus és az imperializmus áll, korunk diktátora: Putyin képében.
Ily módon a kontinensnek nincs más választási, fel kell vennie a kesztyűt. Annál is inkább, mert Brüsszel immár látja, hogy a sok szankció, Moszkva kitaszítása egymaga nem képes véget vetni a viszálynak. A nukleáris fenyegetés eltörpül a kegyetlen orosz mészárlások napi horrorja mellett. Elkerülhetetlenné vált az eszkaláció, most már nehéz fegyvereket is szállítani kell Kijevnek.
Lelkük mélyén az európaiak tudják, hogy szörnyű volna, ha vereséget szenvednének az ukránok. Az undor áradata még az olyan vonakodó és ötlettelen politikusokat is magával ragadja, mint a német kancellár. A földrész nem maradhat tétlen, akár még azon az áron sem, hogy egyes országok belekeverednek a fegyveres konfliktusba. Közép- és Kelet-Európa vezetői pontosan tudják, mekkora veszélyt jelent Moszkva.
Biden azonban biztonsági játékra törekszik, noha az ez esetben lehetetlen. Ezért Európának meg kell vívnia a saját csatáját, Scholz sem bújhat Amerika szoknyája mögé. Még inkább lépnie kell, mert Putyin tévesen hiszi, hogy már a végső ütközet felé tart. Viszont sok ezer áldozatot követelt, hogy a NATO tavaly nem rendelt el repülési tilalmat bizonyos ukrajnai övezetekben. Egyben azóta súlyos károkat szenvedett az infrastruktúra és sok millió lakás.
Zelenszkij a nagyot hallóknak is értésre adta a Davosban, hogy a zsarnokság lekörözi a demokráciát, az élet a tragédia nyomában kullog. A NATO kezdettől fogva kerülni igyekszik a kockázatot. Ám Európának harcolnia kell, mert a közös jövő függ tőle.
Project Syndicate
Joschka Fischer úgy értékeli, hogy dugába dőlt Putyin terve, mármint hogy féken tartja a NATO-t, sőt az lett a következmény, hogy teljesen átalakult Európa. A volt német zöld külügyminiszter rámutat, hogy a katonai szövetség új tagokkal bővül és szorosabb kapcsolatot alakít ki az Unióval. A „villámháború” terve kudarcot vallott, hála az ukránok rendíthetetlen ellenállásának, a Nyugat támogatásának és az orosz kétbalkezességnek.
Nagyon valószínű, hogy még egy ideig eltart a küzdelem, még sok áldozattal. De aligha valószínű, hogy Moszkva fel tudja számolni a szuverén Ukrajnát. Amíg érkezik a külföldi segítség és nem törik meg a védők elszántsága, addig a Kreml nem tudja elérni célját. Ezért az agresszor most a demoralizálásra és az ellenség kimerítésére törekszik.
Az orosz vezetésnek nem számít, hány embert veszít, nem beszélve az ukrán civil lakosságról. Minden nappal csak még jobban látszik, mennyire bűnös a háború. De még akkor sem lesz béke, ha elhallgatnak a fegyverek. Kijevnek mindent el kell követnie, hogy elriassza az újabb támadást, Nyugat-Európának pedig évtizedeken át fegyverkeznie kell.
Ukrajna biztonsági övezetet jelent, ez pedig arra ösztönöz, hogy az ország csatlakozzon a NATO-hoz és az EU-hoz. Viszont nagy kérdés, mi lesz Oroszországgal. Illúziónak bizonyult Putyin álma, a Nagy-Oroszország. Minél tovább elhúzódik a viszály, annál nagyobb az orosz veszteség. A gazdaság máris súlyos helyzetbe került. Nagyot esnek majd a bérek és az életfeltételek. Az ország elveszti a szénhidrogének első számú piacát.
Az orosz vezetés ragaszkodik ahhoz a téveszméhez, hogy újraélesztheti a cári birodalmi hagyományokat. Nyugat-Európa azonban nem dughatja a fejét homokba a keleti kihívások láttán. Még szorosabb szövetséget kell kialakítani, a földrész nem árulhat el semmiféle gyengeséget. Fel kell nőnie, méghozzá igen-igen gyorsan.
Europe Transformed | by Joschka Fischer – Project Syndicate
