címlap: Ole Berg-Rusten / EPA
FAZ
A német hírügynökség úgy számol, hogy Németország tavaly minden eddiginél többet fizetett be az uniós költségvetésbe, összesen 25,1 milliárd eurót, ami 5,8 milliárddal több az egy évvel korábbi értéknél. Magyarország ugyanakkor változatlanul a legnagyobb kedvezményezettek között van.
A nagy német különbség abból fakad, hogy a nettó hozzájárulók vállalták: mélyebben a zsebükbe nyúlnak, miután a brit kilépés után valahogy pótolni kell a kieső összeget. Az új rendben a franciák hozzájárulása 12,4, az olaszoké 3,2 milliárd volt.
A lengyelek ugyanakkor 11,8 milliárddal többet kaptak, mint amennyit átutaltak, utánuk a görögök jönnek, 4,5 milliárddal, Magyarország 4,1 milliárddal a 3. A támogatás nagy része a gazdáknak, illetve a lemaradt területek fejlesztésére megy. A lengyel és a magyar számok politikailag azért kényesek, mert a két kormány ellen az a vád, hogy súlyosan megsértik a jogállamiságot. Úgyhogy ilyen okból befagyasztották a magyar támogatás egy részét.
A Bizottság egyébként már egy ideje nem hozza nyilvánosságra, hogy a tagállamok mennyit utalnak, mert attól tart, hogy a számokat egyesek politikai célokra használják ki. Pl. az EU ellenfelei a nettó befizető országokban.
Der Standard
Az elemzés úgy ítéli meg, hogy szégyellheti magát az Unió, mert olyan megoldást bírt kidolgozni Szerbia és Koszovó között, amelynek következtében alku tárgya lett a nyugati demokráciák legfőbb kincse, a jogállam. Emellett a barikádok lebontása Koszovó északi részén egyáltalán nem hoz megnyugvást. Ám az különösen zavaró, hogy az EU és a NATO szóba állt a szerb elnök ellenőrzése alatt álló harcias aktivistákkal, noha azoknak semmiféle felhatalmazásuk nincs a tárgyalásokra.
Az eredmény lesújtó, mivel a mesterségesen kiélezett válságban Koszovó nem minden autótulajdonosa köteles egységes rendszámot használni, ráadásul az ország nem tarthatja meg időben a kitűzött választásokat. Nem vonják felelősségre azokat, akik megbénították a közlekedést, a rendőrség nem élhet jogkörével.
De mindezen túl a szerb kormány alaposan megerősödött pozícióból kezdhet párbeszédet, miközben már jó ideje azon van – Moszkva segítségével – hogy leválassza a szerbek által lakott észak-koszovói területeket. A Kremlnek csak jó, ha el tudja vonni a Nyugat figyelmét és energiáját Ukrajnáról. Közben pedig Moszkva a pancser EU-n gúnyolódik.
Economist
Putyin háborúja bizonytalanságot vált ki az egész világon, ám más erős embereknek le kell vonniuk a megfelelő tanulságokat. Hogy az ukránok jól az orrára koppintottak az elnöknek, az kulcskérdés több közepes méretű ország számára és sok geopolitikai számításra kihat. Ha a politikus rajtaveszt, a többi közt a balti államok a jövőben kevésbé félnek. Mások viszont amiatt fognak aggódni, hogy a legyőzött Oroszország még kiszámíthatatlanabb lesz.
Az invázió rávilágít, hogy nem érezheti magát biztonságban egyetlen olyan állam sem, amelyet egykor Moszkvából irányítottak. Amelyek közülük erősíthetik a kapcsolatokat a NATO-val, azok ezt választják, mint Grúzia és Moldova. A közép-ázsiai térség viszont nem várhat segítséget a katonai szövetségtől, ezért Kínához fordul, hátha az visszafogja Moszkva támadó kedvét. Az orosz kapcsolatot csupán néhány pária kormány forszírozza, mint pl. Irán.
Még idegesebbek lesznek ugyanakkor azok a rendszerek, lásd Belaruszt, amelyek függnek a Kremltől. Putyin továbbra is arra akarja rávenni a despota Lukasenkót, hogy szálljon be jobban a háborúba.
A magas élelmiszer- és energiaárak ezután is politikai hullámokat vernek. A török államfő ugyanakkor valószínűleg változatlanul mindkét oldalra játszik, ha elhúzódik a viszály. Egyrészt – főként az olcsó gáz formájában – jutalmat vár, amiért beengedi az orosz pénzt, illetve turistákat. Másrészt viszont több fegyvert ad el az ukránoknak. Egyben ellentételezést sürget a Nyugattól, amiért az orosz hadihajók nem léphetnek be a Fekete-tengerre.
Putyin vesszőfutása intőleg hat más autokratákra, hogy fontolják meg, ha hódító háborút szándékoznának indítani. Főként, ha az elnök belebukik a kalandba. Ezért minden eddiginél fontosabb, hogy a Nyugat fokozza Ukrajna támogatását. Az agresszió nem fizetődhet ki, ennek még a látszata sem merülhet fel. A világ hosszú távon békésebb lesz, ha az orosz vezető alulmarad.
https://www.economist.com/the-world-ahead/2022/11/18/how-putins-war-is-causing-global-instability
Neue Zürcher Zeitung
Hogy Putyin leállítja az olajkivitelt azoknak az országoknak, amelyek alkalmazzák az ársapkát, az részéről a tehetetlenség jele, mert ha beleavatkozik a nemzetközi piacba, az neki is veszteségeket okoz – emeli ki a kommentár. A politikus a háborúban brutális erőszakot alkalmaz, neki nem számít az ukrán lakosság, de még saját katonáinak az élete sem.
Ám tanácstalan, amikor nem tud egyszerűen odacsapni. Ezt mutatja a válasza, miután a nyugati országok 60 dollárban maximálták az orosz olaj árát. Aki ettől eltér, az nem veheti igénybe a tengeri szállításokhoz a biztosítókat a legfejlettebb államokban, amelyek így akarják korlátozni, hogy a Kreml hadi kasszája nyakló nélkül gyarapodjon.
Sokat persze az elnök nem tud tenni, mert az EU és az USA egyébként sem akar tengeri úton több orosz olajat venni. De azért is meg van kötve a keze, mert ha sokat keménykedik, az a megmaradt nagy vásárlóknak, így Indiának sem lenne jó. Mellesleg a piaci ár jelenleg a megadott szint alatt van, ám még mindig elég magas ahhoz, hogy jelentős bevételekhez juttassa az orosz felet. Ettől azonban még az államháztartás a következő években veszteséges lesz.
Az államfő kiszolgáltatottságát tanúsítja, hogy sok hónapos fontolgatás után is csupán ennyit tudott tenni. De ha jelentősen szűkítené a kínálatot, azzal felnyomná az árat. Ám ez esetben a nemzetközi olajpiacon is agresszornak számítana, noha éveken át nagyon ügyelt arra, hogy megbízható partnernek tekintsék.
Economist
Bibi Netanjahu visszatért, immár ötödször, ám ez esetben Izrael történetének legjobboldalibb kormányának élén. Mi több, az sem kizárt, hogy aláássa még az alkotmányosságra felügyelő Legfelsőbb Bíróság jogkörét is. A politikusnak négy évébe és öt választási kampányába telt, hogy stabil többséghez jusson a Knesszetben. Ezt azonban annak köszönheti, hogy összeállt a szélsőséges nacionalistákkal, valamint ultravallásos pártokkal.
Ez eltelt hetekben – reménytelenül – próbálta meggyőzni a közvéleményt, valamint az amerikai szövetségeseket, hogy nem ad szabad kezet újdonsült partnereinek a demokrácia megváltoztatásához. Ám azok nem csupán egy sor kérdésbe kaptak beleszólást, hanem a miniszterelnök elfogadta, hogy törvényben módosítsák a parlament jogát, így az felülbírálhassa a Legfelsőbb Bíróság határozatait.
Egyelőre ugyanakkor nem világos, mit akar tenni Netanjahu az ellene folyó korrupciós perek ügyében. Megbízottai már pedzegetik, hogy el kell bocsátani a legfőbb ügyészt, aki köztisztviselő. Abban bíznak, hogy az utód hajlíthatóbb lesz. Egy másik lehetőség, amit szintén felvetettek, hogy kiveszik a BTK-ból azt a fajta csalást, ami miatt a politikust többediziglen bíróság elé citálták.
FT
A vezércikk arra inti a világot, hogy legyen éber, miután Kína nyitni kíván, noha a járványhelyzet cseppet sem enyhült, viszont Hszi elnök pont úgy ködösíteni próbál, mint csaknem három éve. Vagyis a kép pont annyira kísérteties, mint 2020 legelején.
A válság központja Kína, és a világ országai igyekeznek korlátozásokat elrendelni az onnan érkező utasok számára. Ezúttal sem lehet tudni azonban, hogy mennyire súlyos a baj. Az államfő elfuserálta a zárlat feloldását és a tömeges tesztelés eltörlését, emiatt a kórházak dugig tele vannak betegekkel. Viszont, hogy január 8-tól újból szabadon lehet külföldre utazni, abból még sok gondja lehet a világnak. Főleg a fejlődő államokban, ahol alacsony a beoltottság szintje.
Továbbá a kínaiak nem jeleskednek abban, hogy kövessék a vírustörzsek mutálódását. Úgyhogy ajánlatos óvatosnak lenni, főként miután naponta tízmilliók fertőződnek meg. Érthető, hogy az USA, Olaszország és Japán tesztet követel meg mindazoktól, akik Kínából érkeznek. Ám ez sem jelent életbiztosítást. Sokkal fontosabb lenne, ha folyamatosan néznék az új variánsok felbukkanását.
Ám kétséges, hogy Peking mennyire hajlandó az együttműködésre. Nem jellemző rá a megbízható adatszolgáltatás. Hogy most 180 fokos fordulatot hajtott végre és minden előkészület nélkül eltörli a szigort, az magában rejti a veszélyt, hogy a Covid elszabadul az országban. Ám hogy ne terjedjen át más államokra, ahhoz összehangolt éberségre, semmint szórványos megkötésekre van szükség.