címlap: © Philipp von Ditfurth/dpa/archív kép
FAZ
A szélsőjobbos német AfD újjáválasztott thüringiai elnöke példaképnek nevezte Orbán Viktort. Björn Höcke a párt tartományi tisztújító kongresszusán azt hangoztatta, hogy a magyar vezető talán az egyik utolsó államférfi a földrészen. Hozzátette, hogy ő maga szívesen utazik Magyarországra, mert ott szabadon tud lélegezni. Azon kívül bárki korlátok nélkül kifejtheti a véleményét.
A továbbiakban kifejtette, hogy a párt a népi ellenállás parlamenti szárnyát jelenti a háborús uszítás ellen. Egyben követelte az oroszellenes szankciók leállítását. Fontosnak nevezte, hogy mindenki olvassa el azt a könyvet, amely szerint az orosz-ukrán háború az amerikai titkosszolgálat műve. Hogy a véleményt helyre tegye, a jelentés hozzáteszi, hogy Orbán sokak szemében jobboldali-nemzeti bajkeverő, akinek egyre-másra vetik szemére a jogállamiság megsértését.
Az AfD thüringiai szervezetét pedig a német elhárítás úgy minősítette, hogy annak szélsőséges törekvései vannak. Höckéről magáról azt mondta az Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke, hogy a politikus szélsőjobbos.
(Mint emlékezetes, Orbán Viktor nemrégiben egy interjúban közölte: a Fidesz szívesen tartana fenn kapcsolatokat az AfD-vel, de nem teheti, mert azt a német kormánypártok rossz néven vennék – a szerk. megj.)
Frankfurter Rundschau
A liberális demokráciákra leselkedő veszélyekre, valamint arra figyelmeztetett a szlovák elnök asszony, hogy végzetes következményekkel járhat a gyűlölet és az uszítás. Zuzana Caputová abból az alkalomból beszélt, hogy a frankfurti Pál-templomban átvette a német liberális párthoz közelálló Friedrich-Naumann Alapítvány Békedíját.
Emlékeztetett arra, hogy a történelem számtalan példával igazolja: a növekvő szegénység és a gazdasági válsághelyzet aláássa a demokráciát. A liberalizmus napjainkban a földrészen homokzsák lett mindazok számára, akik le akarják rombolni a jogállamot. Sürgette, hogy a kormányok ne habozzanak alkalmazni a törvényeket az olyanok ellen, akik a gyűlöletet gerjesztik.
Rámutatott, hogy Oroszország próbálja felszámolni Ukrajnát, mint független államot, illetve szabad emberek közösségét. Szólt arról is, hogy a Kreml azért kezdett bele a háborúba, mert fel kívánja számolni Ukrajnát önálló államként és szabad emberek közösségeként.
A Békedíjat az FDP közeli alapítvány minden 2. évben olyanoknak ítéli oda, akik jelentősen hozzájárultak a liberális polgári társadalom fejlődéséhez, valamint a szabadelvű értékek és célok megerősítéséhez. Kiérdemelte többek között Hans-Dietrich Genscher, a korábbi német külügyminiszter, Joachim Gauck volt német államfő és a Nobel-díjas perui író, Mario Vargas Llosa.
Der Standard
A (szélső)jobb sorra nyeri a világ jobbik részén a választásokat, mert Olaszországtól az Egyesült Államokig tehetetlen a baloldali és liberális ellenoldal – emeli ki az elemzés. Izraelben a korrupt és lejáratódott Netanjahu visszatér a hatalomba – egy szélsőséges, rasszista csoportosulás élén. Az olaszoknál egy fasiszta utódpárt elnöke vezeti a kormányt. Magyarországon egy autokrata, saját zsebre dolgozó miniszterelnök már megint kényelmes többséget szerzett az urnáknál.
Brazíliában az esőerdőket pusztító államfő csak szoros versenyben kapott ki a baloldali riválistól. Az USÁ-ban nagy az esély, hogy kedden felülkerekedik a Republikánus Párt, amelyben a többség a fehér felsőbbrendűség és az összeesküvés elméletek teoretikusainak a kezében van. Ez jelenti e pillanatban a legnagyobb veszedelmet a világban a demokráciára nézve.
Az egyik magyarázat, hogy az embereket a demokráciát fenyegető veszélyek kevésbé zavarják, mint az, hogy mennyibe kerül a benzin és a fűtés. Vagyis a szélsőjobbnak hatásos a mondandója. És nincsenek gátlásai. Viszont ha radikalizálódnak a konzervatívok és simán ágyba bújnak a szélsőségesekkel, akkor ily módon lehetséges, hogy többséghez jutnak.
A radikálisok jelszava egyszerű: mindig a másik a hibás. Ezt még csak-csak lehetne ellensúlyozni, ha a baloldaliak, a balliberálisok, a balközép erői és a liberálisok nem lennének ennyire harmatosak.
Amikor a szélsőjobbosok megkaparintanak egy államot, az első dolguk, hogy igyekeznek szétverni a demokráciát. Ez már igencsak előrehaladt Magyarországon és Törökországban. Izraelben, Olaszországban és az USÁ-ban félő, hogy ugyanebbe az irányba mennek a dolgok. Hogy a folyamat ne terjedjen tovább, a jobboldal ellenfeleinek ismét koncepciózusan kell dolgozniuk és meg kell tanulniuk küzdeni.
https://www.derstandard.at/story/2000140548996/warum-die-extremen-rechten-wahlen-gewinnen
FT
A tél próbára teszi Ukrajnában a nyugati egységet, miközben Washingtonban már most tapasztalni elégedetlenséget, mivel az USA kevesli az Európa által nyújtott segítséget és a tempót sem tartja megfelelőnek. Az első próbatételt azonban a jövő keddi amerikai időközi választás jelenti, mivel nem biztos, hogy kitartanak Kijev mellett a republikánusok, akik várhatóan elhódítják legalább a Képviselőházat.
Ugyanakkor tény, hogy az Egyesült Államok nélkül az EU nagyjából a veszett fejsze nyelét szorongatta volna, miután Oroszország lerohanta a szomszédos államot. Ukrán szemszögből érthetetlen, hogy az EU miért totojázik ennyit, amikor mozgósítania kellene anyagi forrásait. Az ukránok úgy becsülik, hogy jövőre 38 milliárd dollár kellene költségvetésük megtámogatására, de Európa továbbra is kotlik a terveken.
A földrész azonban segíteni akar, az ellenzők a szélsőjobbon, illetve –balon találhatók. Lásd Orbán Viktort, aki rendszeresen orosz-amerikai rendezési tárgyalásokat sürget, bár legutóbbi kijelentése tipikusan gyalázatosra sikeredett. Azt hangoztatta ugyanis, hogy a békét Donald Trump volna képes elhozni.
A gazdasági visszaesés és az energiahiány kezdi szorongatni a kontinenst, így kérdés, hogy a vezetőkben megvan-e az akarat, hogy növeljék az Ukrajnának nyújtott segítséget. Ha nem, az bizonyosan csak fokozza az USA dühét.
The Times
Vlagyimir Putyin lassan, feltűnés nélkül Észak-Koreát csinál a saját országából – írja Mark Galeotti professzor, a Mayak Intelligence nevű tanácsadó cég igazgatója. Úgy értékeli, hogy orosz földön már a demokrácia illúziója is elhalványul, mivel a Kreml engedelmességet követel, mialatt az állam mind inkább totalitárius lesz.
Mozgósítani igyekszik a népet, vagyis kudarcot vallott a technokraták törekvése, hogy ne militarizálja a társadalmat, nem vonja központi ellenőrzés alá a gazdaságot és ne szigetelje el az országot. Már azok a pártok is fokozatosan elhallgatnak, amelyek szerepe az, hogy legalább a demokrácia látszatát keltsék. Egyáltalán nem biztos, hogy két év múlva lesz elnökválasztás.
Az elégedetlenségnek jóformán már semmi terepe sem maradt, az utolsó független civil szervezeteket bezárták. Arcfelismerő rendszerrel összekötött ipari kamerák keresik azokat, akik nem tettek eleget a sorozási felhívásnak. A rezsim mind jobban emlékeztet arra, ami a 70-es években, Brezsnyev alatt volt. Azaz a vezetés korrupt és elaggott, a gazdaság pang, viszont fokozatosan katonai célokat szolgál. Virágzik a feketepiac, a lakosság kiábrándult. Ugyanakkor a mai Oroszország nem számít vezető szuperhatalomnak.
A rezsim közben azt sulykolja, hogy létveszély fenyegeti kívülről a szuverenitását, így a polgároknak is tenniük kell ez ellen. Az ilyenfajta mozgósításnak vannak kedvező hatásai, bár a hadsereg gyatra, a gazdaság egyre inkább elavult és gyenge hatásfokkal működik, és a ország elveszti egy csomó tartalékát.
Viszont egy ideig szavatolja a rendszer túlélését. A hatalom a sértett félnek tekinti magát és továbbra is kikezdi Ukrajnát, valamint a Nyugatot. Azon felül még módszeresebben sérti meg a nemzetközi jogot. Az Észak-Koreára hajazó Oroszország igen csak romboló ellenfél lehet Kijev, illetve a nyugati demokráciák számára, miután megszabadul minden korláttól és odahaza igénybe tud venni bármit és bárkit. Még akkor is, ha közben szép, lassan felszámolja önmagát.
https://www.thetimes.co.uk/article/putin-proceeds-with-north-koreanisation-of-russia-df9ddv87k
FAZ
A konzervatív lap címlap sztoriként hozza, hogy Lengyelország hibájából a rendszerváltás óta nem látott mélypontra süllyedt a német-lengyel viszony, de azért Berlin is megéri a pénzét. A kommentár szerint a nemzeti-konzervatív lengyel kormány hazugságokra, féligazságokra és gyűlöletre épülő torzképet terjeszt Németországról. Azt igyekszik ily módon bizonyítani, hogy a másik fél 4. birodalmat kíván létrehozni az EU-n belül és ennek keretében ismét leigázná a lengyeleket.
Az ok az, hogy rosszul áll a PiS szénája a jövőre esedékes választás előtt, és emiatt előkerül a németellenes hangulatkeltés, mivel az visszhangra talál a lakosság egy részénél. Csak most még élesebb a hang, mert a párt saját hibája folytán nem tudja nyújtani a megígért szociális programot. Hiszen aligha kapja meg a 36 milliárd eurót a koronaalapból, amit azután a német mesterkedés eredményeként próbál eladni.
Ilyen okból került elő újfent a német háborús jóvátétel igénye is. Vajmi kevés azonban az esély rá, hogy módosul a lengyel hozzáállás. A német félnek arra kell törekednie, hogy ebben a helyzetben is fennmaradjon a nyugati egység – tekintettel az orosz invázióra. Az is fontos, hogy a politikai vita ne árnyékolhatja be a gazdasági kapcsolatokat, mert ezen a téren Lengyelország fontosabb Németországnak, mint az orosz piac.
Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a németek gyakran nincsenek tisztában azzal, milyen égő sebet jelent mindmáig jó pár lengyelnek a német megszálló erők brutális pusztítása a 2. világháború során. És továbbra is tapasztalni leereszkedést német részről. Lásd, hogy hiábavaló volt éveken át minden varsói figyelmeztetés az orosz veszély kapcsán. De ugyanide tartozik az Északi Áramlat 1 és 2 története is.
Ha sikerül végre túljutni a mostani, nehéz szakaszon, akkor a németeknek nagyobb nyíltságot, tiszteletet és megértést kell tanúsítaniuk keleti szomszédjuk iránt.
The Hill
Az idén Soros György adta legtöbb pénzt kampánycélokra az amerikai időközi választások előtt: összesen majdnem 130 millió dollárt küldött a demokratáknak és ezzel kenterbe verte a lista második helyezettjét, aki csaknem 50 millióval kevesebbet áldozott a republikánusokra.
A gazdag amerikaiak ebben az évben igencsak készek voltak adakozni: csaknem kétmilliárddal többet dobtak össze, mint 4 évvel ezelőtt. Ebből a 10 legtehetősebb 540 millióval vette ki a részét, vagyis Sorosra egynegyed jutott, miközben csaknem kétharmad haszonélvezője az ellenzék lett. Az üzletember kapcsán a lap megjegyzi, hogy a befektetőt jó ideje gyakran érik jobbos támadások, összeesküvéssel vádolják, amiért ennyire nagyvonalú a demokratákkal.
A tekintélyelvű Orbán Viktor is támadta, amiért segíti a demokráciát Magyarországon. A miniszterelnök kijelentései időnként tartalmaztak antiszemita utalásokat is.