címlapkép: Sarah Meyssonnier/Reuters
Foreign Affairs
Yascha Mounk arra hívja fel a figyelmet, hogy támadnak a zombi populisták, azaz olyan demokráciaellenes demagógok, akikről már azt lehetett hinni, hogy eltűntek a politikai süllyesztőben, ám meglepő módon képesek a visszatérésre. A washingtoni Johns Hopkins Egyetem politológia tanára rámutat, hogy hiába temetik el őket még a barátok és szövetségesek, az ilyen karizmatikus, ám felelőtlen szereplők újból megjelenhetnek a színen, ha elérkezettnek látják a pillanatot. Lásd Johnsont, akinek tartós népszerűsége nem a kivételt, hanem inkább a szabályt jelenti.
Hogy majdnem ismét bevette a Downing Streetet, az figyelmeztetés több más ország számára is. Az ilyen vezetők jellemzője, hogy rendkívül sokáig tudnak hatalmon maradni, lepereg róluk minden botrány, kudarc. Továbbá esetükben a képviselt program majdnem ugyanolyan fontos, mint a stílus. Ugyanakkor a konzervatív pártok döntő szerepet játszanak a demokrácia megóvásában, mert a populisták jelenleg egytől egyik jobbról támadnak.
A bírálók Johnsont egy sorba helyezik Trumppal, Orbánnal és az indiai államfővel, pedig a brit politikus más, mert sosem próbált teljhatalmat szerezni, és nem is akadályozta, hogy új kormány jöhessen. A politikai keljfeljancsik kategóriájába tartozik Berlusconi, valamint az előző amerikai elnök is. De szintén hasonló „állóképességről” tett tanúbizonyságot a magyar kormányfő, Kaczynski, valamint a Marcos-család a Fülöp-szigeteken.
Hogy visszaverjék az autoriter restaurációs kísérleteket, a konzervatív pártoknak a demokratikus intézmények fenntartására, nem pedig saját programjukra kell összpontosítaniuk. Továbbá ellenőrzés alatt kell tartaniuk saját tagságukat, nehogy az más irányba forduljon. Ez a kettő jelenleg egyáltalán nem jellemző az amerikai republikánusokra. Johnsont ugyan a brit toryknak sikerült távol tartaniuk a hatalomtól, de a következő zombi populista már áttörhet.
Süddeutsche Zeitung
Az új olasz kormányfő várható politikáját elemezve, a vezető német újság megállapítja, hogy Meloninak a pénzügyekben nemigen van mozgástere, így aligha követheti a magyar blokádpolitikát. Nathalie Tocci, a római Nemzetközi Ügyek Intézetének igazgatója azt mondja, hogy a politikus alapvetően euroszkeptikus. Ám ha megpróbál ugrálni, akkor csődbe viszi az országot.
Azaz mondogathatja bátran, hogy neki a nemzeti érdekek az elsődlegesek, az Orbán-féle nacionalizmus szembe megy az olaszok létérdekeivel. Ezért nem reális a sokat emlegetett veszély, mármint hogy Itália orbanizálódik. Mert ha elveszti Brüsszel támogatását, vagy képtelen kölcsön felvenni a világban, akkor a kormány máris csomagolhat. Berlusconi ezt már megtapasztalta 11 éve. Nyomós ellenérv továbbá, hogy milyen gyorsan elvágta maga alatt a fát Lis Truss. Persze, amint egy olasz közgazdász megfogalmazta: csak bízni lehet abban, hogy hat a londoni lecke.
Economist
Bármennyire is hihetetlen, de a sorozatos harci kudarcok után az orosz elit már azt latolgatja, van-e élet Vlagyimir Putyin után, azaz, hogy el kellene távolítani hivatalából az elnököt. A hivatalnokok, üzletemberek látják az ukrán előrenyomulást, képzett oroszokok százezreinek emigrálását, és hogy a Nyugat nem enged a Kreml energia- és nukleáris zsarolásának.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az államfő egyhamar lelép a színről, megbuktatnák vagy nukleáris fegyvert robbantana. Az azonban igaz, hogy az országot irányító és a vagyonát féltő elit elveszti a bizalmát. Az orosz politikai rendszer Szovjetunió bukása óta a legviharosabb időszakába lép. A Nyugat ugyanakkor kezd aggódni, hogy az ország kormányozhatatlanná válik.
Putyin nem nyerheti meg a háborút, viszont nem is tudja befejezni, mély megaláztatás nélkül. De ha véget is értének a csaták, az ő harciassága mellett szinte lehetetlen visszatérni a korábbi, békés élethez. A gazdaságban ugyanakkor lassan megmutatkoznak a szankciók hatásai. Viszont hogy az elnök olyan ukrán területeket is Oroszországhoz csatolt, amelyek nincsenek is az ellenőrzése alatt, nos, ez alighanem megrendítette a tekintélyét odahaza is.
Ha a hadsereg vereséget szenved a háborúban, az valószínűleg bedönti az egész rendszert. A diktátor azzal a felkiáltással indította meg a „korlátozott katonai műveletet”, hogy Ukrajnából bukott állam lesz. Ehelyett saját országa válik azzá, igen gyorsan.
Washington Post
A kommentár úgy ítéli meg, hogy Putyin sokáig marad Ukrajnában, tehát a Nyugatnak is hasonlóképpen kell eljárnia. Ezt azért hangsúlyozza, mert a Trump-féle jobboldal és a demokraták balszárnya kezd elégedetlenkedni, miután horribilis összegekbe kerül az ukránok támogatása. Biden ugyan joggal érvel azzal, hogy olyan befektetés ez, amely már a nemzetközi rend helyreállásával megtérül, az ellentábor türelmetlensége alátámasztja az orosz elnök számítását, hogy ki tudja bekkelni az ellenfeleket.
A Kreml urának odahaza nem kell attól tartania, hogy bármi fenyegetné hatalmát. Ukrajnában rakéták tömkelegét zúdítja civilekre és az áramhálózatra, ám ez csak megerősíti az ukrán nép elszántságát. Nagyjából-egészében kitart a nyugati szolidaritás is. Viszont kezd hatni az orosz nukleáris fenyegetés. Mint ahogy az infláció és az energiaellátási nehézségek is. Hogy mekkora az elégedetlenség, az kiderül az amerikai időközi választásokon.
A két nagy párton belül máris jelentkezett a borúlátás. A néhai iraki diktátor 42 éve rohanta el Iránt, a 8 évig tartó és félmillió áldozatot követelő háború tanulsága, hogy egy önkényúr még akkor is jó sokáig folytathatja az inváziót, ha már nyilvánvaló vált, hogy elszámította magát. Nem lehet tudni, hogy Moszkva mikor dobja be a törülközőt, de a washingtoni Kongresszusban tapasztalható lázongás aligha rövidíti le ezt az időt.
Time
A NATO volt főparancsnoka megerősíti, hogy Nyugatnak el kell rettentenie az orosz államfőt a nukleáris eszköz bevetésétől, éspedig oly módon, hogy kétségtelenné teszi: Moszkvára igen súlyos következmények várnak, ha Putyin rászánja magát a lépésre. James Stavridis, nyugalmazott tengernagy, a Rockefeller Alapítvány igazgatóságának első embere és a pénzügyi kérdésekkel foglalkozó Carlyle Csoport alelnöke szerint Putyin egyre kétségbeesettebb.
Látja ugyanis a mind több halottat és a rengeteg harceszköz megsemmisülését, így más lehetőségek felé fordul. Ez a taktikája is kudarcot fog vallani, de amint rájön, hogy veszített, nagyon számolni kell azzal, hogy harcászati robbanófejet élesít be. Ideértve a piszkos bombát, amelynek hagyományos töltete hatalmasat robban, mégis viszonylag kevés áldozatot követel, ugyanakkor óriási területet szennyez be radioaktivitással.
Ezt a Nyugat nem hagyhatja annyiban, tehát
– a bizonyítékokkal együtt azonnal nyilvánosságra kell hoznia, ha az oroszok – a 2. világháború óta példátlan módon – elsőként alkalmaznak atomtöltetet
– követelni kell Oroszország kizárását a BT-ből
– Indiát, Kínát rá kell venni, hogy ítéljék el az akciót és szakítsák meg a kereskedelmet az oroszokkal
– Be kell fagyasztani az orosz vagyonokat nyugaton, a 300 milliárdot Ukrajna újjáépítésére kell fordítani
– MÍG-29-eseket kell adni Kijevnek, fontolóra kell venni F-16-osok szállítását
– Még több korszerű légvédelmi rakétát kell küldeni, ideértve az Izraelből ismert Vaskupolát
– Mérlegelni kell, hogy a NATO rendeljen el repülési tilalmat Ukrajna felett
– Titkosszolgálati adatokat és rakétákat kell az ukránok rendelkezésére bocsátani, hogy azok támadhassák az orosz hadiflottát a Fekete-tengeren.
Arról viszont nem lehet szó, hogy a Nyugat nukleáris fegyverrel válaszoljon, mert az atomviszályt nem szabad súlyosbítani. Viszont meg kell értetni Putyinnal, hogy sorsa hatványozottan rosszra fordul, ha bármilyen formában, de radioaktív eszközhöz folyamodik.
https://time.com/6225138/putin-nuclear-weapons-what-the-west-should-do/
Süddeutsche Zeitung
Az elemzés rámutat a tegnapi francia-német csúcs után, hogy a kétoldalú kapcsolatokban mutatkozó feszültség alapvetően a két vezető rossz viszonyából ered – éppen a legrosszabbkor. Emmanuel Marcon és Olaf Scholz között valami nem stimmel. A látvány önmagában zavaró. A két politikus nem bízik egymásban.
A francia elnök nem mindig könnyítette meg Merkel dolgát, amikor sorra terjesztette elő becsvágyó európai terveit. De az előző kancellár mindig kompromisszumot tudott vele kötni, ami utódjának még mindig nem sikerült. Párizsnak a jelek szerint Scholznak a stílusa sem tetszik. Így nem kapott előzetes tájékoztatást a 200 milliárd eurós német segélycsomagról. És a német vezető olyan beszédet tartott Európa jövőjéről, amelyben Franciaország nagyjából akkora jelentőséghez jutott, mint Monaco.
De nem csak ő elégedetlen a német külön út miatt. Jobb lenne, ha Scholz jobban bevonná elképzeléseibe Macront. Ráadásul a földrész évtizedek óta a legkeményebb próbatétel előtt áll. Idáig mindig kézenfekvő volt, hogy Párizs és Berlin közösen vezeti át a kontinenst az ilyen válságokon. A német vezetőnek gondoskodnia kell arról, hogy ezúttal ne azok érezhessék úgy: biztosra mehetnek, akik szét akarják verni a német-francia tengelyt.
Beziehungskrise zwischen Olaf Scholz und Emmanuel Macron
