címlapkép: REUTERS
Bloomberg
Az uniós igazságügyi miniszterek a várakozásoknak megfelelően rábólintottak a javaslatra, hogy Magyarország kapjon még két hónapot a korrupció megfékezésére. Így a Tanács csak december közepén határoz arról, elfogadhatóak-e a kidolgozott magyar reformok, vagy vonjanak meg milliárdokat, mivel nem lehet biztosra venni az EU-támogatások tisztességes felhasználását.
Didier Reynders, az igazságügyi biztos egészen logikusnak nevezte, hogy kiterjesztették az eredetileg jövő szerdai határidőt, mert idő kell, amíg elfogadják az idevágó törvényeket és a magyar fél eleget tesz az Unió kívánságainak. A felzárkózási alapból 7,5 milliárd euró forog kockán, amihez hozzá jön még 5,8 milliárd a járvány utáni gazdasági megélénkülés serkentésére szolgáló keretből. A végleges döntéshez kétharmados támogatás szükséges.
A bizonytalanság jócskán kihat a forint árfolyamára, amely egyfolytában zuhan az euróhoz képest. De ha megoldódik a vita, akkor a Bizottság visszavonhatja javaslatát – egyébiránt ez a legvalószínűbb forgatókönyv, amint azt a szlovák miniszterelnök a minap közölte.
https://www.yahoo.com/news/eu-delays-rule-law-decision-162951295.html
FAZ
Putyin egy sikert mindenképpen elkönyvelhet a moszkvai Energia Fórumon: az eseményen egyetlen uniós politikusként részt vett Szijjártó Péter, aki arról kívánt mindenkit biztosítani, hogy a Gazpromnak is érdeke a hosszú távú együttműködés Magyarországgal. Ráerősített Putyin javaslatára, mármint hogy a jövőben dél felől jusson el a gáz a magyar fogadóállomásra. Arról is beszélt, hogy az orosz óriáscég főnöke megnyugtatta: a Török Áramlat minden eleme orosz gyárakban készült, ezért a karbantartásra nem vonatkoznak a szankciók.
Hogy a magyar fél fizetési kedvezményt kap, az szakértők szerint segített abban, hogy a magyar fizetőképesség ne kerüljön még nagyobb nyomás alá, a gyenge forint éppen elég gondot jelent. Ide kapcsolódik, hogy az Orbán-kabinet megállapodott Szerbiával: meghosszabbítják dél felé a Barátság-kőolajvezetéket, ami tovább gyengíti az olaj-ügyben hozott uniós büntető intézkedéseket.
Deutsche Welle
A magyar oktatás a legrosszabbak közé tartozik az unióban, de most a tanárok tiltakozásba kezdtek a szakmában uralkodó állapotok ellen, amire a rezsim elnyomással válaszol. A körkép a megmozdulások egyik emblematikus arcaként mutatja be Törley Katalint, akit – négy társával együtt – a múlt héten, példátlan módon eltávolítottak a Kölcsey Gimnáziumból. Megtörtént korábban, hogy egy-egy pedagógust megpróbáltak megfélemlíteni, mármint hogy ne nagyon ugráljon, de kollektív elbocsátás idáig nem fordult elő.
Az érintett azt mondja, amit velük csináltak, az jól jellemzi az egész oktatáspolitikát, mert a lényeg, hogy elhallgattassák őket, erővel állítsák helye a rendet, ahelyett, hogy profi megoldást találnának a gondokra. Merthogy a színvonal erősen hagy kívánnivalót maga után, amit visszaigazolnak a Pisa-tesztek. A hangsúly a hazafias nevelésen, a nemzeti összetartás érzésének erősítésén, a honvédelem fejlesztésén van. Azaz – ahogy Törley látja – propaganda, militarizálás, tekintély, tisztára, mint a 19. században. Amúgy a múlt héten éppen emiatt az utóbbi évek egyik legnagyobb demonstrációja zajlott Budapesten.
Radó Péter oktatáskutató azt is nehezményezi, hogy kasztrendszer alakul ki az iskolarendszerben: a legrosszabb helyzetből induló családok porontyai mehetnek az állami intézményekbe. Az alsó középosztályok gyerekeit várják az egyházi iskolák, a felső középosztály drága magániskolákba íratja az utódokat.
A pedagógusok mielőbb jelentős béremelést akarnak elérni, mert a nemzet napszámosai közé tartoznak. Emellett azt szeretnék, ha enyhülne az égető tanárhiány. A kormány igen sajátosan reagál: azzal vádolja a megmozdulások részvevőit, hogy próbálják lejáratni az országot külföldön, illetve azt kívánják elérni, hogy a Bizottság ne utalja a pénzt, amiből növelnék a kereseteket. Valójában ezeket az alapokat az EU a korrupciós ügyek miatt fagyasztotta be.
Nem lehet tudni, hogy a demonstrációs hullám képes lesz-e érdemi engedményekre kényszeríteni a hatalmat.
https://www.dw.com/de/ungarn-aufstand-im-lehrerzimmer/a-63428352
Spiegel
Orbán Viktor villámlátogatása miatt továbbra is mosakodni kénytelen az 1. Union Berlin. A klub azt bizonygatja, hogy jóhiszeműen járt el, ám inkább az látszik, hogy nem tudja, politikailag hol áll. Nagy tekintélyvesztést okozott neki, hogy a magyar miniszterelnök az egyesület stadionjában találkozott az idegenlégiós Schäfer Andrással.
A csapat elnöksége arra hivatkozik, hogy a vendéget nem fogadták hivatalosan, ám Orbán olyan fotót közölt utóbb, amelyen a magyar játékoson kívül a német ügyvezetővel ül egy asztalnál. A Bundesliga bármelyik együttesen csak nehezen utasíthatja vissza, ha egy kormányfő fel akarja keresni a létesítményét. Ha megtagadja, az alighanem diplomáciai súrlódást vált ki.
Ám az Union azt hirdeti, hogy fontosak számára a politikai értékek, mégis belemegy, hogy területén felbukkanjon egy olyan államférfi, aki lábbal tipor mindezeken az értékeken, nos, ez szegénységi bizonyítvány. Annál is inkább, mivel a kiruccanással Orbán alighanem saját magát igyekezett fényezni. Miközben elnyomja a sajtószabadságot, korlátozza a nemi kisebbségek jogait és járszalagon vezeti az ellenzéket. Egy humanista klubnak ki kellett volna állnia mindez ellen.
Az egyesület azt hirdeti, hogy a gyengék gyámolítója, hát Orbánra pont nem ez a jellemző. Viszont meg lehetett volna előzni az egész palávert, és pedig úgy, hogy a stadiont szivárvány színű zászlókkal lobogózzák fel, arra a politikus közismerten allergiásan reagál. Tavaly lemondta müncheni útját, mert felvetődött, hogy szivárványszínnel világítják meg az Allianz Arénát.
Huffington Post
Orbán Viktor, a formálódó diktátor feliratkozott a twitter használói közé és rögtön azt hiányolta, hogy hol van a közösségi portálról „jó barátja”, Donald Trump. (Letiltották a tavaly januári ostrom után.) Ám ha Elon Musk valóban megveszi az oldalt, akkor a volt elnök visszatérhet. De azért a magyar önkényúr panaszolja, hogy egyelőre nem tud kapcsolatba lépni ezen a fórumon a tekintélyelvű cimborákkal.
Persze mint oly sokan mások, ő is hülyeségeket tesz fel, hogy heccelje a tömegeket. Azt írta, hogy ő maga szabadságharcos, férj, apa, nagyapa, az ország kormányfője. Hát ebből az elsőt nyugodtan kétségbe lehet vonni, hiszen az utolsó 21. századi önkényúrnak nevezik. Az amerikai jobboldal számára viszont hős, mert tálcán szállítja a módszert, miként kell egy demokratikus kormányzásból egyeduralmat kialakítani.
Augusztusban a CPAC dallasi fórumán azt hangoztatta, hogy vissza kell venni az intézményeket Washingtontól és Brüsszeltől – egy szabadságharcos nem így beszél. Persze ahogy bánik a magyar sajtóval, abból az ember azt gondolná, hogy szívesebben hallgat, hacsak nem az aktuális beszéd vázlatát diktálja.
De figyelembe véve, hogy milyen rasszistákat, fasisztákat és feltörekvő diktátorokat követ, lásd az olyanokat, mint Meloni, Salvini, Erdogan és Bolsonaro, továbbá az olyan média személyiségeket, mint Tucker Carlson, érthető, hogy hiányzik neki Trump. És hogy szóvá teszi, az nagyon is tudatos – írja a legnépszerűbb amerikai hírsite.
Die Welt
A legfőbb osztrák katonai stratéga nem gondolja, hogy az ukrán harci sikerek még a tél beállta előtt kész helyzetet teremtenek, ugyanakkor óv attól, hogy bárki lebecsülje az oroszok erejét. Markus Reisner szerint orosz ellentámadásra kell felkészülni, mert Putyin fokozni igyekszik a nyomást a frontokon. Az elnöknek négy lehetősége van:
1. Legsürgősebben azt próbálja elérni, hogy még az esős időszak beállta előtt, tehát novemberig megfékezze az ukrán előrenyomulást. Emellett a jelek arra utalnak, hogy fokozza a támadásokat az infrastruktúra, pl. a gáz- és áramhálózat ellen. Hiszen ily módon már magához ragadta a kezdeményezést és harcol mindaddig, ameddig a lakosság mögötte áll. És úgy néz ki, hogy bőven van még neki muníciója, a másik oldalon viszont sürgősen meg kellene erősíteni a légvédelmet nyugati felszerelésekkel.
2. Oroszország és a Belarusz közös haderőt hozott létre, az űrfelvételek azt tanúsítják, hogy az alakulat az ukrán határ felé tart. Így Kijev kénytelen keletről és délről katonának átcsoportosítani, ami gyengíti az offenzívája erejét.
3. Moszkva tönkreteheti Elon Musk műholdas kommunikációs rendszerét, ily módon jócskán megnehezülne az ukrán hadműveletek végrehajtása. Putyin számára a legfőbb, hogy a Nyugat álljon le Kijev támogatásával.
4. Oroszország hosszabb távon akár 30 millió tartalékost is képes mozgósítani jövőre, az ukránoknak ennél jóval kevesebb potenciális katona áll rendelkezésükre. Merthogy a háborút a gyalogság dönti el. Putyin jövőre mindent bevet a győzelem érdekében, mivel 2024-ben választások lesznek. Amerikában is.
Die Welt
Európának érdeke felvenni Boszniát, mert az orosz elnök gerjeszti a szerb nacionalizmust, hogy ily módon destabilizálja a földrészt, ám épp ezért a helyzet pontosan olyan fenyegető, mint az első világháború előestéjén. A belépésnek persze még rengeteg akadálya van: a korrupció, a jogállamiság, a sajtószabadság, a szervezett bűnözés, de az út a jó irányba mutat, mert a tagság a békét szolgálná.
Napjainkban Oroszország terrorháborúba kezdett, mondván, hogy az orosz anyanyelvű ukránok identitását védi, ám ebből még világháború lehet. Másfelől a Bizottság azt kezdeményezte, hogy a szervezet adja meg Boszniának a tagjelölti státuszt. Ha a folyamat elvezet a csatlakozáshoz, akkor véget ér az ország jó százéves különállása, ami 1918-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia feloszlásával kezdődött.
Vlagyimir Putyin támogatja a szerb nacionalistákat, illetve a pánszlávizmust, ám a nemzeti, etnikai és vallási beütésű fanatizmus erői képesek magukkal rántani a földrészt a mélybe.
Warum ein Beitritt Bosniens zur EU dem Frieden in Europa dienen würde – WELT