Le Monde
Magyarország példája azt tanúsítja, hogy az illiberális politika hosszú távon nem tartható fenn, mondta Ivan Krasztev a lapnak, amely arra igyekezett választ kapni a körképben, hogy mi van akkor, ha a populista gazdaságpolitika megmérettetik a valóságban. Merthogy pl. Orbán Viktor célzatos protekcionizmust érvényesített: hagyta működni azokat az ágazatokat, amelyek munkahelyeket teremtettek, ilyen az autógyártás, ugyanakkor célba vette azokat a területeket, amelyekről úgy vélte, hogy hatalma megőrzéséhez befolyása alá kell vonni. Lásd a sajtót és a pénzügyeket.
Ugyanakkor Pascale Janine, a Robert Schumann Intézet vezérigazgatónője emlékeztet arra, hogy Nyugaton populista pártok idáig nem gyakoroltak kizárólagos hatalmat, koalícióra kényszerültek, ez viszont meggyengítette őket. Ezzel szemben – mutat rá Manuel Funke német kutató – az érintett keleti országoknak az tesz be, hogy a demagóg pártok folyamatosan aláássák a demokratikus intézményeket, a fékeket és ellensúlyokat, a bíróságok függetlenségét, és ez mind jobban kihat a gazdasági környezetre.
Továbbá az illiberális társadalompolitika egyre több fiatal diplomást kényszerít külföldre, ami szintén behatárolja a gazdasági növekedés lehetőségét. Ivan Gurijev és Elias Papaioannou úgy számol, hogy a magyar GDP 2010-18 között évi 2,8 %-kal bővült, míg a cseheknél, szlovákoknál, szlovéneknél és a baltiaknál 3,3 %-kal. Függetlenül attól, hogy Magyarország igen nagyvonalú támogatást kapott az Uniótól.
Ugyanakkor látszik, hogy a populista pártok igencsak eltérő gazdaságpolitikát alkalmaznak, és az nem mindig koherens. Viszont megerősödtek, miután a járvány után feloldották a korlátozásokat, továbbá ismét előtérbe került a migráció, valamint a biztonság. Le Penék, akárcsak a Svéd Demokraták, a szuverenitásra, az euroszkepticizmusra és a családok megsegítésére építenek.
Ám amit csinálnak, az nem segíti elő az egyenlőtlenség csökkentését és nem javít az elosztáson. És Orbán időnként szembemegy a saját választóinak az érdekeivel. Azok mégis rá szavaznak, de azért, mert döntésüket csak kevéssé befolyásolják gazdasági megfontolások.
Krasztev ugyanakkor attól tart, hogy a jelenlegi energiasokk ezeknek az erőknek kedvez. 2008 után idáig minden válságból némileg megerősödve keveredtek ki, így úgy látja, hogy a mostani vizsga az eddigi legkeményebb lesz a demokratikus Európa számára.
New York Times
Moszkvától Teheránig válságba került az illiberalizmus. Putyin ugyan lerohanta Ukrajnát, mert abból indult ki, hogy hanyatlik a Nyugat, a világ sokpólusúvá válik, és a nagy államok ismét befolyási övezeteket kívánnak kialakítani. Továbbá hogy főként Oroszország, illetve Kína érdemi alternatívát kíván a liberalizmussal szemben, beleértve hogy mindkét állam készen áll megvívni a globális uralomért.
Ami azt illeti, van, ami megállja a helyét az elnök feltételezései közül. A populista hullám nem csitul, a háború kezdete óta az európai vezetés többször is csalódott, illetve vereséget szenvedett Magyarországon, Svédországban és Olaszországban. Ukrajna két fő támogatója, az amerikai és a brit kormány a béka feneke alatt található a közvélemény kutatásokban. Az EU csak most kezdi érezni a naiv energiapolitika következményeit, a nyugati gazdaságok beszorultak, mert egyes intézkedéseik az inflációt gerjesztik, mások viszont csökkentik a recessziót.
Viszont a hét hónappal ezelőtti állapotokhoz képest ma már tudjuk, hogy Oroszország egyáltalán nem képes érdemben kihívni a világrendet, de Kína mérlege sem túl fényes, figyelembe véve, hogy a zéró Covid-politika nincs tekintettel jólétre, nyugalomra, sem az országnak a világra gyakorolt befolyására. Iránban a tömegdemonstrációk nem fogják megbuktatni a rendszert, de rávilágítanak, mennyire népszerűtlen az Iszlám forradalom.
Nem kétséges, hogy a liberalizmus belső rothadást mutat, ám a világrend anélkül gyengül meg drámaian, hogy lenne komoly alternatívája. A legtöbbet még Kína ígérte ez ügyben, ám a jelek szerint visszatér a tekintélyelvűséghez. Az egypárti meritokrácia visszaadja a helyet a közönséges önkényuralomnak, abban a pillanatban, amikor egy középszerű vezető áll az élére.
Összefoglalva: a liberalizmus boldogtalan vég felé tart, mert egyre sterilebb, töredezettebb, posványosabb és disztopikusabb lesz. Viszont Moszkva, Peking és Teherán azt mutatja, hogy a másik út gyorsan a semmibe vész.
https://www.nytimes.com/2022/10/08/opinion/russia-iran-china-putin.html
The Times
Az elemzés úgy ítéli meg, hogy a kínai elnök mára a világ legerősebb vezetője lett. Éppen ott tart, hogy uralmát élete végéig bebetonozza, hatalmát semmi sem korlátozza egy csaknem 1,5 milliárd lélekszámú ország élén. Senkinek sem tartozik érdemi számadással, a földkerekség legnagyobb hadserege követi a parancsait és a kínai gazdaság pár éven belül az amerikai elé kerül. De ami még különlegesebbé teszi: kínai politikus létére sikerült határozott képet kialakítania magáról, mind odahaza, mind külföldön, ami megkülönbözteti sok-sok, unalmas elődjétől.
Égisze alatt bezárták az ellenzék és a bírálók jelentős részét, Hongkongban elnyomták a szabadságot és sok millió ujgurt kényszerítettek lágerbe. A Népi Felszabadítási Hadsereg a Dél-Kínai-tengeren katonai támaszpontot alakított ki vitatott szigetekből, és ráerősített a fenyegetésekre, hogy megtámadja pl. Tajvant.
Hszi Csin-pinget nyugaton előszeretettel minősítik tekintélyelvűnek, megrögzött diktátornak. De nem a semmiből keveredett elő, és hogy ilyen lett, abban nagy szerepet játszott a múltja. Ideértve, hogy magas rangú kádercsaládból származott, ám apja Mao alatt kegyvesztett lett és ezt igencsak megszenvedte a gyerek is.
De ennyi megpróbáltatás után is tisztelettel van a nagy kormányos iránt, ugyanakkor a másik ideológiai támasza az időszámítás előtt élt filozófus, Konfuciusz, akit Mao Ce-Tung megvetett. Ők ketten elméleti síkon nemigen férnek össze, mégis arra szolgálnak a mai Pekingben, hogy igazolják az elnyomó autokráciát.
Hszi erős kézzel hárította el a ragály jelentette katasztrófát, ugyanakkor sok más tekintetben egyszerűen csak szerencsés volt: jó pozícióban volt egy történelmi pillanatban. Viszont még nagyon sok minden balul üthet ki nála. Ha haláláig meg akarja őrizni az irányítást, akkor valóra kell váltani ígéretét a tajvani újraegyesítésre. Még jóval 2049 előtt a gazdaságban át kell térni a szolgáltatások elsőbbségére, fel kell adni, hogy az ország bagó bérekért összeszerelést végez.
Közben azt is meg kell magyarázni az embereknek, hogy miközben meggazdagodtak és Kína helye megerősödött a világban, miért nem élvezhetnek demokratikus jogokat. De ha Hszi valamit bizonyított eddigi pályája során, akkor az az, hogy elszánt, van tehetsége, sőt élvezi, ha az esélyek nem mellette szólnak. Már korán azt vallotta, hogy a legjobb vezetők lehetőséget látnak a megpróbáltatásokban.
How Xi Jinping became the world’s most powerful leader
