Ha azt mondom szüret, te azt mondod ősz.
Ha azt mondom fagus, te azt mondod bükk.
Ha azt mondom Ödenburg, te azt mondod hűség.
Ha azt mondom Rejpál, te azt mondod Piszkos Fred.
Ha azt mondom Kismarton, te azt mondod Eisenstadt.
Ha azt mondom TGSZ, te azt kérded…
…MERRE JÁRTUNK ÉRTÉK-KERESŐBEN?
Ezúttal a fenti „rejtvények” nyomában.
Hogy Sopron-Ödenburgban miként vélekednek a 101 évvel ezelőtti eseményekről, arról csak sejtéseink lehetnek, de mindenesetre áll még a kapu, amely az akkori döntés következményeit van hívatva hirdetni. Hogy az „évfordulós” futballmérkőzés miért lesz ebben a hónapban, arról már lehet véleményünk. Egy dolog viszont kétségtelen.
Akinek szívügye a város, aki ott él és ott (esetleg a határ túloldalán, mert jobban megéri!) dolgozik, szeretne többet és jobbat, s erről minden percben, az összes megszólalásában igyekszik meggyőzni az arra járót.
Mert először is – ki hinné, gondolná? – abból kevés van. Mint említettem, zajlik a szüret, s persze ilyenkor felvetődik, ki issza, és hol lelheti a híres kékfrankost, a Zweigeltet vagy a pezsgőt, s ha azt szereti, akkor az Irsai Olivért. (Csupa-csupa díjnyertes!)
A forgalmazás nehézségeiről hallván, „és az idegenforgalomhoz kapcsolódva?” kérdésre az a válasz, hogy az csekély. Az egyik legszebb, és főleg értékekkel teli magyar városban a turista forgalom csekély. Hogy miért? Széttárt karok…
De maradjunk a pozitívumoknál. A különböző nemzetiségek – német, horvát, osztrák, görög és a többiek – csodálatos egyetértésben élnek, dolgoznak együtt, s közben ápolják hagyományaikat. Csak a német nemzetiségi klubnak több mint 400 tagja van, s az iskola, amelyet fenntartanak, 800 diáknak a második otthona. S hogy milyen finom a babsterc és a rétes…
A bükkfélék családjába tartozó Fagus, itt egy szálloda neve, ahol minden, s ez szó szerint értendő, minden megtalálható. Felnőttnek, gyereknek (a kisbabáknak is!) pihenése, játéka, szabad idejük „kedvenc-módon” való eltöltése, gasztronómiai élményeik teljes kiszolgálása biztosított. A hatalmas kertben játszótér, halastó, körötte napozóágyak, s egy – most nagy divat! – teqball-asztal. Igaz csak egy hónapja nyitott újjá varázsolva, de egyelőre „ragyog”.
Egy tanulmányút része természetesen a kulturált kikapcsolódás is. Ha az adottságok olyanok, hogy csak „átugrunk” a határon, akkor a közeli kis-nagyvárosban már bele „kóstolhatunk” Mozartba, Haydn zenéjébe, s a hercegi család által létrehozott alapítvány hagyománytisztelő, -ápoló tevékenységébe. Az Esterházy kastély önmaga egy csoda. Kicsit elmerülhetünk itt a múltba, az elegáns hölgyekbe, s természetesen az Esterházyak történetébe.
Ha a díszteremben gálakoncerttel köszöntik a látogatót, esetleg elkalauzolják az időszaki kiállításukra, vagy bemutatják a család „élő” bormúzeumát, az külön-külön is egy élmény. S akkor még nem szóltam a Darázsfalvi (Trausdorf an der Wulka) Esterházy Borászatról üzletéről, amelyet egy 25 éves fővárosi idegenforgalmi ténykedés után ideköltöző magyar hölgy vezet.
Szakosztályunk nevében hordozza a kulináris élvezetek szeretetét. A különböző borok kóstolásakor – jól „követhetően(!)” – hamar megteltek az asztalokra kihelyezett csuprok, amibe a felesleg, azaz el nem fogyasztott borok kerültek.
Amikor az első „hadszíntéren”, a Rejpál házban szóvá tettem, hogy bizonyára a Rejtő Jenő – Kocsmáros Pál szerzőpárosról kapta a nevét, a borbarátok két háztömbön keresztül üldöztek eretnekségem okán… HáJá
